• Egészségváros – Dunaújváros, Mohács, Békéscsaba, Esztergom


        Idén hatodik éve indul útjára a Richter Egészségváros, amely a nyár folyamán Dunaújvárosba, Mohácsra, Békéscsabára és Esztergomba látogat. A programsorozat fókuszában az egészséges életmód áll, így az érdeklődők többek között ingyenes egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon, előadásokon vehetnek részt. Kiemelt jelentősége a programnak az egyéni és közösségi érdekek összekapcsolása, hiszen miközben a lakosok saját egészségükért tesznek, részvételükkel a helyi kórháznak ajánlott 2 millió forintos alapadomány összegét növelik.

        A programsorozat az egészségmegőrzés fontossága mellett elsősorban a megelőzés jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet, így a nap folyamán a lakosok olyan régóta halogatott, vagy nehezen hozzáférhető szűréseken vehetnek ingyenesen részt, mint a csontritkulás – csontsűrűségmérés, prosztata- (PSA) szűrés, koleszterinszint – és vérnyomásmérés, szív és érrendszeri kockázatfelmérés, asztma szűrés, illetve BMI, testzsír-, magasság-, és testsúlymérés.

        „ Az Egészségvárosnak van egy jól kialakult rendszere, mindenkit ismerek már. Öt év után nyugodtan mondhatom, hogy a Richter Egészségváros utazó törzsvendége vagyok. A mai világban már alig vannak közösségi találkozási pontok, így nagy öröm látni, amikor egy nemes cél érdekében összefognak a városok lakói. Ez a rendezvénysorozat remek összekapcsolása egyén és közösség érdekének.” - nyilatkozta Rudolf Péter, a programsorozat fővédnöke. A Richter ugyanis 2.000.000 forintos adományt ajánl fel a helyi kórház számára, mely alapot a szűréseken, programokon résztvevők 300 forinttal növelhetik, így akik csatlakoznak, saját egészségük mellett egy közösségi cél eléréséhez is hozzájárulnak. A rendezvényen résztvevők amellett, hogy a helyi szakemberek tanácsait kérhetik ki sokakat érintő egészségügyi témákban, kipróbálhatják a fitnesz eszközöket, megtekinthetik az elsősegély bemutatót, beállhatnak gyógytornázni, valamint Katus Attilával együtt mozoghatnak a helyszínen.

        Az idei év újdonsága, hogy az ismert Pulitzer-díjas műsorvezető, Krizsó Szilvia lesz a program háziasszonya. A műsorvezető mindennapjaiban meghatározó szerepet játszik az egészségtudatosság és a rendszeresség, melyet gyermeke nevelésében is fontosnak tart:  „ A gyerekek mintát követnek. Odafigyelek arra, hogy mit eszem, heti ötször edzek, hol futok, hol callaneticsre járok. Szerencsére Lucát nem kell nagyon kapacitálni arra, hogy sportoljon, mert elég meggyőző érv volt számára, hogy a sok mozgástól nem csak egészséges, de csinos is lesz.

        A dunaújvárosi, mohácsi, békéscsabai és esztergomi Egészségvárosokba látogatók számos hírességgel is találkozhatnak személyesen, így Rudolf Péter, Krizsó Szilvia és Katus Attila mellett Jaksity Kata műsorvezetővel, Béres Alexandra fitnesz világbajnokkal, valamint Rácz Zsuzsa írónővel. A szabadtéri rendezvénysorozat az egész családnak kellemes hétvégi kikapcsolódást nyújt, a helyi sport-, és táncprodukciókkal tarkított szórakoztató színpadi programok mellett a kisebbeket kézműves sarok, arcfestés, bábszínház várja.

        A részletes programról a www.egeszsegvaros.huhonlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az info@egeszsegvaros.hucímre küldhetik el.

        A Richter Egészségváros tavaszi helyszínei:

        2014. május 17. Dunaújváros, Dózsa tér

        2014. május 24. Mohács, Széchenyi tér

        2014. május 31. Békéscsaba, Szent István tér

        2014. június 14. Esztergom, Széchenyi tér