• Magyarországi Érszűkület Nap - 7 helyszínen országszerte!


        A magyarországi Érszűkület Nap az európai „PAD and Vascular European Days” kezdeményezés magyarországi eseményeként a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság szervezésében valósul meg. A szervezők 2014. március 20-án 11 és 17 óra között, 7 helyszínen, egész napos orvosi tanácsadással, boka/kar index méréssel és pulzus önvizsgálat oktatással várják az érdeklődőket.

        A perifériás érbetegség, közismert nevén az érszűkület, az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája, Magyarországon mintegy 40 ezer embert érint. Felismerését nehezíti, hogy sokáig tünetmentes maradhat. A romló alsóvégtagi keringés leggyakoribb, már érezhető tünete a járáskor a vádliban vagy a combban fellépő görcs, fáradtság- vagy nehézségérzet, fájdalom, ami pihenéskor rövid idő alatt megszűnik. Ilyenkor azonban az erek károsodása már jelentős.

        Fokozottan veszélyeztetettek, akik dohányoznak, magas a koleszterinszintjük, cukor- vagy magasvérnyomás-betegségben szenvednek vagy családjukban előfordult érszűkület.

        A perifériás érbetegség több szempontból is veszélyes, késői felismerése akár a végtag amputációjához is vezethet. Mindazonáltal még nagyobb veszélyt jelent az, hogy a normál, nem érbeteg társaikhoz hasonlítva, az érszűkületes betegeknek kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktus vagy szélütés bekövetkezésére. Felismerés és kezelés nélkül az érszűkületes betegek közel egyharmada 5 éven belül meghal!

        Helyszín és időpont:

        Budapesten és hat megyeszékhelyen a helyi plazák adnak otthont az Érszűkület Napi eseménynek, amelynek során szakemberek adnak tájékoztatást a perifériás érbetegség kialakulásáról, megelőzéséről, valamint felmérik az erek állapotát is. Az érdeklődőknek bemutatják és megtanítják, hogy milyen módszerrel tudják saját magukon, otthon is elvégezni a pulzus vizsgálatát a csuklónál és a lábukon is, mivel e módszer segíthet önállóan is felismerni a problémát.

        Az eseményre 2014. március 20.-án 11-17 óra között az alábbi helyszíneken kerül sor:

        • Budapest – Lurdy Ház
        • Szeged – Szeged Plaza
        • Pécs – Pécs Plaza
        • Debrecen – Debrecen Plaza
        • Szombathely – Savaria Plaza
        • Győr – Győr Plaza
        • Miskolc – Miskolc Plaza

        A rendezvényre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!