• Ingyenes fogászati szűrések a DE OEC-ben


        A magyar lakosság rendkívül rossz fogazati állapotán szeretne javítani a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Fogorvostudományi Kara a minden korosztály számára nyitott fogászati szűrőnapok programjával, melyet immár negyedik alkalommal szerveznek meg.

        Időpont, programok:

        2013. október 16-án, szerdán 17-től 19 óráig és október 19-én, szombaton 9-től 13 óráig várják az érdeklődőket, akik a fogászati szűrővizsgálat és fogtisztítás mellett a különböző kor- és betegcsoportokat érintő témákról is hallhatnak előadásokat, a gyermekek pedig játszóházban ismerkedhetnek a szájápolási szokásokkal. 

        A szűrést szakorvosi felügyelettel magyar és külföldi, negyed- illetve ötödéves hallgatók végzik. A szűrővizsgálatot követően előzetes kezelési tervet is felállítanak, így a páciensek már a szűrővizsgálat eredményeként információt kaphatnak, milyen jellegű beavatkozások szükségesek a későbbiekben. A szűrőnapokon a szűrés és tanácsadás mellett az érdeklődők kezelési időpontot is tudnak egyeztetni a hallgatókkal, akik a szükséges ellátásokat a szemeszter folyamán végzik el. A tömések elkészítése ingyenes, a fogpótlások esetén csak fogtechnikai díjat kell fizetni – tájékoztatott Dr. Hegedűs Csaba egyetemi tanár, a Fogorvostudományi Kar dékánja. 

        (DE OEC)