• MERI Sportnap - Ismét megrendezik a mozgáskorlátozott emberek sportnapját


        A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) április 13-án, szombaton immár ötödik alkalommal rendezi meg a MERI Sportnapot azzal a céllal, hogy a mozgáskorlátozott, fogyatékos emberek megismerhessék és kipróbálhassák azokat a sportokat, amelyeket ők is űzhetnek. Az esemény társszervezője a Magyar Paralimpiai Bizottság. A rendezvény idei védnöke Tóth Tamás kétszeres ezüstérmes paralimpikon úszó.

        A rendezvényen – amelynek az OORI ad helyet – több mint 20 sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők, ilyen például a lövészet, a boccia, a kerekesszékes kosárlabda és rögbi, az ülőröplabda, a vívás vagy a lovaglás, de a kerekesszékes karatéval is megismerkedhetnek a látogatók.

        Több sportot paralimpikonok, világ- és Európa-bajnok parasportolók mutatnak be. A sportnap házigazdája, Dani Gyöngyi ötszörös ezüstérmes paralimpikon vívó mellett, a tavalyi londoni paralimpia résztvevői közül ott lesznek például a zászlóvivő Biacsi ikrek, Pálos Péter paralimpiai bajnok asztaliteniszező, az ezüstérmes női párbajtőr csapat tagjai, Krajnyák Zsuzsanna ezüstérmes paralimpikon és világbajnok vívó, Kanyó Zsolt paraatléta, Sas Sándor és Szávai Csaba erőemelők, Gurisatti Gyula sportlövő és Farkas László teniszező is. A sportnapon emellett Boronkai Péter többszörös világbajnok triatlonossal, Horváth Kinga wakeboard- és Mányik Richárd paragility világbajnokkal is lehet majd találkozni.

        A program célja – amellett, hogy a mozgáskorlátozott fiatalokban felkeltse az igényt a mozgásra és a testedzésre – az is, hogy utánpótlást toborozzon a hazai paralimpiai csapatnak. Tavaly több mint ötszázan vettek részt a rendezvényen, az aktív sportolók és az érdeklődők mellett olyan önkéntes segítők is jöttek, akik mozgásszervi rehabilitációval foglalkozó szakemberek vagy annak tanulnak. Hazánkban több mint 300 ezer mozgáskorlátozott ember él, közülük mintegy 380-an rendelkeznek versenyigazolvánnyal. A rendezvényt a Coca-Cola Magyarország Testébresztő programja is támogatja.

        A szervezők minden érdeklődőt várnak!

        V. MERI Sportnap
        Ideje: 2013. április 13. (szombat), 10-18 óra
        Helye: Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (Főépület)
        Budapest, XII. kerület, Szanatórium u. 19.

        Részletes program: http://meri.lepjkozelebb.hu.