• Meghívó könyvbemutatóra


        „Vér és arany „ Ez a címe a frissen megjelent riportkötetnek, amely az érelmeszesedés ellen vakcina történetét meséli el. Azét a védőoltásét, amit több száz orvos több ezer betegnek több mint tíz éve kifejezetten életmentő céllal intravénásan ad be. Azét, amit még mindig nem sikerült törzskönyveztetni, tehát használatával törvényt sértenek, olyannyira, hogy a Btk. szerint bűncselekményt követnek el.

        Idézet a könyv fülszövegéből:

        „Elképesztő ki mindenki kapta már meg az engedély nélküli vakcinát. A telefon másik végén egy országgyűlési képviselő, az egyik parlamenti bizottság alelnöke.  Ismerem, hiszen annak idején ült a mikrofonom előtt a rádióban. Arra a kérdésre, hogy beoltották-e a Horváth féle vakcinával határozott igen a válasz. Eddig jó. - Akar beszélni róla?- kérdezem, ahogy a pszichológusok szokták. - Arra gondoltam, hogy Ön azok közé tartozna, akik kivételesen a nevüket adják a beszélgetéshez. Most jön a meglepetés: - Ne haragudjon, nem. Nem értem. A magyar törvényhozás tagja, akinek fel kellene állni, és azt kellene mondania: gyerekek, figyeljetek! Nekem is használt!

        De ki is az a magyar kutató, akinek vakcináját hosszú évek óta engedély nélkül adják be a magyar és a külföldi orvosok? És vajon miért játszadozik több száz orvos a diplomájával, amikor az érelmeszesedés elleni terápia fegyvertárát az illegálisan használt védőoltással bővíti?

        Állásfoglalás helyett, krónikásként tárom önök elé a tényeket, hogy ki-ki maga válaszolhassa meg a kérdéseket. „

        Résztvevők:  B. Király Györgyi a könyv szerzője
                               az egyik szereplő: Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója
                               és  Dr. Bakanek György a  prológus  írója
                               moderátor: Bulla Bianka

        Helyszín: BKIK Baross terem Budapest Krisztina krt. 99.

        Időpont: 2012.december 14. péntek 10h.
         
        Szeretettel és tisztelettel várjuk!