Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely nyáron még kellemetlenebb tüneteket okozhat. Ha a megelőzéssel már elkéstünk, a kezeléssel semmiképpen sem szabad, hiszen a kezeletlen betegség szövődményekhez vezethet. Dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical angiológusa adott tanácsokat.
Sajnos igen, a betegségre való hajlam örökölhető. Ugyanakkor a felelősséget nem lehet áthárítani, a mozgásszegény életmód és a súlyfelesleg éppúgy elősegítik a visszeresség kialakulását, mint az álló foglalkozás.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A visszér-betegség oka, a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, a visszerekben állandó pangáshoz, majd az erek kitágulásához vezet. A lábak felpolcolása csökkenti a visszerekben levő nyomást és az esetleges pangást.
A visszerességet el kell különítenünk a vénás elégtelenségtől. Ez utóbbi tünetei az estére kialakuló nehézlábérzés, lábdagadás, lábfeszülés, éjszaka jelentkező lábgörcsök. Mindez fennállhat minimális látható vénatágulat esetén is, ez esetben a mélyebben fekvő, nem látható vénák károsodtak.
A visszérbetegség fokozatai |
| A visszérbetegség azon fázisát, amikor a szervezet már nem tudja kompenzálni a billentyűk és a vénák falának a kitágulását, idült vénás elégtelenségnek nevezzük. A visszérbetegség fokozatai>> |
Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a nagyfokú visszeresség hiánya miatt, sokan nem gondolnak arra, hogy problémájukat a vénák elégtelensége okozza.
Sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, ha a fájdalom állandósul, vagy már szövődmények kezdenek kialakulni a bőrön, így például a boka körüli bőr barnásan elszíneződik, kemény tapintatúvá válik. A korai kezeléssel a szövődmények, köztük a vénás lábszárfekély megjelenése, megelőzhetőek.
Visszér - Mit tehet Ön ? |
| Visszérproblémák esetén olyan munkát kell választania, amelynél nem kell tartósan állni, fizikailag jelentősebben nem megterhelő, illetve mód van munka közben egy kis sétára, az izompumpa rendszeres működtetésére. Visszér - Mit tehet Ön erei védelmében?>> |
A visszerek állapota a kánikulában azért romlik, mert a melegben az erek kitágulnak, lassul a vérkeringés, fokozódik a pangás és emiatt rosszabbodnak a panaszok.
Éppen ezért nyáron a kezelés, sok esetben a kompressziós zokni viselése fontossá válhat akár kezdeti stádiumban is. Ilyenkor érdemes angiológus tanácsát kérni az esetleges teendőkről.
A visszértorna célja, hogy a speciális gyakorlatsorok elősegítsék a vénák kiürülését.
Hogyan kezelhető a visszeres láb? |
| A visszérbetegség kezelése belgyógyász, érsebész és bőrgyógyász közreműködését egyaránt igényli, ugyanakkor az eredményes terápia a betegtől is életmódváltást követel meg, a mindennapi tevékenységekre való odafigyelést igényli. Hogyan kezelhető a visszeres láb? >> |
Ha kezeletlen marad a visszértágulat |
| A felületes visszérgyulladás (Thrombophlebitis superficialis) igen gyakori szövődmény visszértágulat esetén. Általában az alsó végtagon megjelenő hosszanti vörös csík, vagy több piros folt jelzi a betegséget. A bőrpanaszok helyén, a bőr alatt tapinthatóak a gyulladt vénák, melyek igen nyomásérzékenyek. A betegség általában hőemelkedéssel jár és a bokák dagadása kíséri. Fontos ilyenkor minél hamarabb biztonsággal eldönteni, hogy nem egy mélyen fekvő véna vérrög okozta elzáródásáról (azaz trombózisáról) van-e szó, hiszen ez utóbbi súlyos betegség, amelynek életveszélyes szövődményeként tüdőembólia is kialakulhat. |
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Visszérbetegség témában:
Miért fáj a lábszáram? Visszér: műtét vagy gyógyszer? Megúszható a visszérműtét?