Tévhitek a visszértágulatokról

healzz
megjelent:

A visszértágulatok számtalan ember életét keserítik meg, hiszen nem csupán esztétikailag nyújtanak zavaró látványt, de fájdalmasak is lehetnek, ráadásul komoly szövődményeket is okozhatnak.

Bár a legtöbben jól ismerik a problémát, ennek ellenére több tévhit is kering vele és a kezelésével kapcsolatban. A leggyakoribbakat dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa oszlatja el.

Visszér

Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely nyáron még kellemetlenebb tüneteket okozhat. Ha a megelőzéssel már elkéstünk, a kezeléssel semmiképpen sem szabad, hiszen a kezeletlen betegség szövődményekhez vezethet. Visszér - Kellemetlen tünetek, veszélyes szövődmények

Csak esztétikai probléma

Sokan úgy gondolják, hogy a visszerek csupán esztétikai problémát jelentenek, pedig komoly egészségügyi szövődményekkel is járhat az állapot. A vénás pangás miatt ugyanis amellett, hogy az illető nehézláb érzésre és kisebb-nagyobb fájdalmakra panaszkodhat, kezeletlen esetben akár lábszárfekélyt, illetve mélyvénás trombózist is okozhat, mely nemritkán életveszélyes tüdőembóliával társulhat.

Elmúlik a krémektől

Számtalan készítmény van már a piacon, melyekkel a visszerek ellen fel lehet venni a harcot. Bár többségüknek valóban van némi érerősítő hatása, ráadásul még a fájdalmat is csillapíthatják, ám az igazság az, hogy a már a kidudorodó, kanyargós visszértágulatokon sajnos nem segít. Az alap problémát ugyanis nem szüntetik meg, így ha meg akar tőlük szabadulni, úgy komolyabb beavatkozásra van szükség - mondja dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.

Csak az idősebbeket érinti

Való igaz, egy bizonyos kor után gyakoribbak a visszértágulatok, ám nem ritka, amikor fiatalon – akár a 20-as évek elején- jelentkezik. Ekkor nagy eséllyel genetikai hajlama van az illetőnek, de a kedvezőtlen munkakörülmény, az ülő/álló munka, az elhízás, a fokozott fizikai terheléssel járó sport/munka mind hozzájárul a visszerek kialakulásához.

Terhesség és visszerek

A terhesség alatt több olyan változás is történik, amely elősegíti a visszerek kialakulását. Az első trimeszter idején főként a hormonális hatások, később pedig a vénakompressziót okozó, növekvő testsúly következtében változik meg a vénás keringés. Terhesség és visszerek

Terhesség után mindig elmúlik

Sokaknál a várandósság során alakulnak ki a visszértágulatok, melynek hátterében a hormonális változásokon kívül a magzat által előidézett, a medence vénáira gyakorolt, fokozott nyomás áll.

A probléma legtöbbször a szülést követően rövid időn belül megszűnik, ám előfordulhat, hogy a panasz állandósul. Ilyenkor érdemes szakorvoshoz fordulni, akár műtétet is szóba jön a szövődmények elkerülése céljából.

Ha genetikai hajlamom van rá, biztos ki is alakul

Az igaz, hogy a visszeresség kialakulása gyógyszeresen vagy étrenddel nehezen befolyásolható. Az étrend szempontjából a szorulások kerülése lehet fontos, mely következtében fokozzuk a hasüregi nyomást.

Az egyetlen hatásos módszer, ha már a kedvezőtlen munkakörülményeket nem tudjuk elkerülni a veszélyeztetett populáció között a rendszeres frissítő testmozgás, az a kompressziós harisnya viselése.

Bár az való igaz, hogy genetikai hajlam esetén nagyobb eséllyel jelentkezik a probléma, ám ez még nem egyenlő azzal, hogy biztosan ki is alakul. Hiszen ha az illető odafigyel táplálkozására, a bőséges folyadékfogyasztásra, valamint a rendszeres testmozgásra, úgy lényegesen csökkenti annak az esélyét, hogy megjelenjenek a zavaró visszértágulatok.

A műtét fájdalmas, ráadásul feltűnő hegek maradnak utána

A visszérműtétek az elmúlt években rengeteget fejlődtek, így ma már nem muszáj, hogy a beavatkozás fájdalmas legyen. Radiófrekvenciás eljárással ugyanis nincs se vágás, se altatás, se gerincérzéstelenítés, hiszen csak helyi érzéstelenítésre van szükség. A beavatkozás fájdalommentes, kíméletes, gyors, ráadásul nincs utána több hétig tartó felépülési idő.

(healzz; forrás: Trombózisközpont)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Kádár Eszter
Trombózisközpont - Prof. Blaskó György, véralvadási specialista
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.