• Mire figyeljenek a visszérbetegek a melegben?

        Szerző:
        WEBBeteg

        A meleg időjárás jó hatással van a kedélyünkre, de rontja a visszérbetegek állapotát. Dr. Sepa György, sebész, érsebész arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszeresség nemcsak esztétikai hátrányt jelent, de súlyos szövődményei is lehetnek.

        Veszélyben a nők és a keveset mozgók

        A visszérbetegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, a vér pangásához, hosszú távon pedig az erek kitágulásához vezet. A hajlam sajnos örökölhető, de bizonyos tényezők még inkább elősegíthetik a visszérbetegség kialakulását.

        - Akik állómunkát végeznek, a vénás véráramlás egyik fontos feltételétől, a környező izmok munkájától vannak megfosztva. Ugyanilyem okból jelent kockázatot a mozgásszegény, ülő életmód is.

        Hirdetések

        -A nők ebből a szempontból hátrányosabb helyzetben vannak, méghozzá a terhesség miatt. Az első trimesztere idején főként a hormonális hatások következtében kitágulnak az erek, később pedig a magzat növekedése kapcsán a kismedencei nyomás fokozódás következtében romlik a vér visszaáramlását a szívhez. Sajnos kiemelt kockázatot jelent a többszöri terhesség is, hiszen főként ilyenkor válnak kifejezetté a gáttáji és a kismedencei vénatágulatok. Ezek szerencsére a legtöbb esetben a szülést követően visszafejlődnek. Fontos, hogy a kismama minél hamarabb szakszerű tanácsokat kapjon! Ugyanígy fontos a túlsúlyosok életmód orvosi kezelése is – várandósságtól függetlenül.

        Visszér - Kellemetlen tünetek, veszélyes szövődmények

        Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely nyáron még kellemetlenebb tüneteket okozhat. Ha a megelőzéssel már elkéstünk, a kezeléssel semmiképpen sem szabad, hiszen a kezeletlen betegség szövődményekhez vezethet. Dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical angiológusa adott tanácsokat. Visszér - Kellemetlen tünetek, veszélyes szövődmények

        - A meleg szintén kockázati tényezőnek számít. A visszerek állapota a kánikulában azért romlik, mert a melegben az erek kitágulnak, aminek eredményeképpen a billentyűk nem zárnak teljesen, a véráram megfordul bennük és vénás pangást okoz. Emiatt rosszabbodnak a panaszok. Éppen ezért nyáron is fontos a kezelés, a kompressziós harisnya viselése, mely már kezdeti stádiumban is hordani kell.  

        Mit tehetünk?

        - Kerüljük a hosszú ideig történő álldogálást, illetve ha ez nem lehetséges, tornáztassuk rendszeresen a lábujjakat, a lábszárat, és szabadidőnkben sportoljunk. Kifejezett panaszok esetén napközben ajánlatos a kompressziós harisnya viselése, esténként pedig a láb felpolcolása. Rendszeresen ürítsük ki a vénákat értornával!

        - Jó hatású a váltózuhany, amikor felváltva meleg, majd hideg vizet folyatunk a vádlinkra, hideg vízzel befejezve a folyamatot. A változó hőmérséklet hatására az erek kitágulnak, majd összehúzódnak, ez kiváló értorna és vérkeringés-serkentő is egyben.   

        - Mondjunk le a túl magas sarkú cipőkről, az 5 centi alatti sarokmagasság az optimális. A túl magas sarok viselése esetén másként feszül a lábszárizomzat, jelentősen csökken az izompumpa, ami a vér visszaáramoltatását szolgálná.

        - Érdemes lefaragni a túlsúlyból is, hogy minél kevesebb súlyt kelljen a lábaknak cipelnie.

        Orvosi segítséggel

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Amennyiben bárki láb- és bokadagadást, lábszárfájdalmat, a bőr bepirosodását, nyomásérzékenységet érzékel magán, vagy észreveszi, hogy a gáttájon jelentek meg visszerek, feltétlenül forduljon orvoshoz. Nem szabad elhanyagolni a kezelést, ugyanis a vénás pangás károsítja a bőr vérellátását. Ennek talaján könnyebben alakulnak ki gombás és más bakteriális fertőzések, melyek mikro-bőrrepedéseket okozva elősegítik a gyulladásos folyamatok, így az orbánc kialakulását is. Ez pedig közvetve trombózishoz, illetve nyirokérgyulladáshoz vezet. A visszeresség legsúlyosabb következménye a lábszárfekély kialakulása – magyarázza dr. Sepa György.

        A szakember feladata eldönteni, milyen módszerrel lehet megszabadulni a visszerektől. A műtét a tágult visszerek eltávolításával, a szklerotizáció pedig speciális anyag vénába fecskendezésével elzárja, és ezzel megszünteti az adott érszakasz visszértágulatát.

        A lézer mellett a rádiófrekvenciás kezelés a legkíméletesebb eljárás, amely szinte fájdalommentes. Ez utóbbi eljárással bármely testrész kezelhető, beleértve az arcot, a térd és boka környékét. A kezelést követően nincs szükség kompressziós harisnya alkalmazására, és a napozás sem jelent akadályt.

        (Oxygen Medical - Dr. Sepa György, sebész, érsebész)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Egészségünk biztosítása

        Generali Biztosító

        Az egészségbiztosítást érdemes már akkor megkötni, amikor egészségesek vagyunk. (x)

        Hölgynaptár alkalmazás

        WEBBeteg

        Az ingyenes applikáció megújult külsővel és kibővült funkciólistával várja! (x)

        Házi praktikák visszérproblémák ellen

        A visszeres panaszok megjelenését, későbbi szövődmények kialakulását nemcsak az orvos által előírt gyógyszerekkel, kompressziós fásli...

        Cukorbetegség - Nyári veszélyek

        A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendellenesség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve...

        Szív- és érrendszeri betegségek és a...

        A nyári meleg az egészségeseket is gyakran próbára teszi. A nagyobb mértékű párolgás és az izzadás okozta folyadékvesztést pótolni...

        Szívbetegségek és hőség: Hogy lehet...

        A nyári magas hőmérséklet sokakat megvisel. Különösen az idősek, a várandós nők és a betegek szervezetét terheli meg a nagy hőség.

        Visszér és női hormonok

        A visszeresség megjelenését a női nemi hormonok jelentősen befolyásolják, ezért nők esetében sokkal gyakoribb a visszeresség. A női nemi...

        Mi hajlamosít a visszértágulatra?

        A családi öröklődés, az életkor, az életmód és a testsúly mellett a szülés a visszértágulat egyik leggyakoribb rizikófaktora....

        Sokat számít a cipőválasztás

        A meleg idő megérkezése alkalmas arra, hogy szelektáljuk a gardróbunkat, ezzel együtt pedig természetesen a cipőinket is. Az ideális nyári...

        Sebkezelési praktikák

        Ebcsont beforr - mondják gyakran, főként gyerekeknek. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Ha vannak is a testfelszínt borító hámrétegnek...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA