• Vesebetegségek korai felismerése: az orvosi gyógymasszázs szerepe

        WEBBeteg - Farkas Lehel, gyógymasszőr
        Szerző:
        WEBBeteg

        Minden megbetegedés előzményekre vezethető vissza, ez így van a vesebetegségeknél is. Hazánkban minden tizedik lakos érintett valamely vesét érintő megbetegedésben. A legtöbb esetben észrevétlen a kórkép, az érintettek 70 százaléka nem tud róla, emiatt el sem jutnak a kellő kivizsgálásokra.

        Cikkünk most egy elfeledett megközelítési mód szerint fogja bemutatni a vesét érintő problémakört, amely segítséget nyújt az olyan esetek feltárásában, amikor a páciens nem észleli magán a vese megbetegedését, emiatt nem vesz igénybe orvosi segítséget, ugyanakkor egyéb tünetei miatt mégis eljut egy egészségügyi szakemberhez. Szakmai munkásságom során orvosi gyógymasszázs által több száz embert kezelhettem különböző eredetű szervi megbetegedésekkel. Ezek közül többet jóval azelőtt sikerült diagnosztizálni, még mielőtt azok elfajulhattak volna. 

        Orvosi gyógymasszázs kezelések alatt felállított diagnosztikai módszer segíti a felismerést

        A gyógymasszázs kezelés hatékonysága a megelőzésben rejlik, sokszor egy karikás szem, amely rendszeresen meg van duzzadva jelzés értékű lehet, ami által megállapítható, hogy idült vesegyulladásban szenved a páciens. Mindezt alátámasztja még egyéb jelzésértékű testfelszín is, ahol ödémásodás jelentkezik (boka, láb, kar). Az elbeszélgetések, kikérdezések alkalmával kiderül az is, hogy az illető vizelete rendszerint eltér a normálistól, tehát zavaros, mélysárgás, pirosas színű (hemoglobin), rendkívül rossz, kellemetlen szagú és az ürítése olykor deréktáji fájdalommal is jár. 
         
        Hirdetések
         
        Ahhoz, hogy megállapíthassuk egy betegség megindulását a szervezetben, a vesékben, ahhoz rendkívüli körültekintéssel szükséges tanulmányoznunk az emberi testet.

        1. lépés: Diagnózis felállítása gyógymasszázs kezelés előtt

        Azonnal észlelhető külső jelek felismerése

        Az emberi szervezet jelzésrendszereit szükséges felismernünk. A haj, körmök, szemek mind jelentéstartalmat hordoznak magukban szervezetünk egészségi állapotáról.  A hajszálak töredezettsége, elvékonyodása, és ritkulása, elszíneződése figyelmeztető jel lehet. A körmök elvékonyodása és elszíneződése (szürke, lila, sárga) mind ugyanarról árulkodik. A szem körüli karikák (duzzanat, beesettség) és foltosodás, elszíneződés vesénk immunitását szimbolizálják. Az ajkak körüli lilás, sápadt elszíneződés és szárazság is.
         

        Pszichés állapot elemzése

        Érdemes figyelmet fordítanunk az ember habitusára, pszichés állapotaira is, amelyek utalhatnak a vese működési zavaraira. A szorongó, nyugtalan, ingerlékeny embertípus sokkal gyakrabban betegszik meg valamilyen vese eredetű problémában.  Az egyén életében az emberi kapcsolatok olyan szélsőségekbe képesek átcsapni, amely megbontja a testi és lelki egyensúlyát, ezért gyengül a teljesítménye, fáradékonnyá válik, már nem képes felülkerekedni belső konfliktusain, semmit sem akar elfogadni az élettől. A mindennapokat étvágytalanság és kedvetlenség jellemzi. 

        Bőrfelszín elváltozásainak vizsgálata

        A vese problémák esetében is vizsgálni kell a bőrfelszín elváltozásait, amelyek különböző színskálákon (fehér, sápadt, szürke) képesek árulkodni a belső szervi állapotokról. Ezen felül meghatározó a szaglás (savanyú, édes). A kezelések alatt felszabaduló testnedvek (verejtékezés), méreganyagok milyensége szintén központi szerepet kap a diagnózis felállításánál. A testnedvek, vér és nyirokkeringés pangása egyértelműen utal valamilyen vese problémára.
         
        A tapintással, érintéssel a bőrfelszín felületes és mély izomrendszerét érzékelve, annak állaga (kemény, lágy), a testfelszín hőháztartása (hideg, meleg), hidratációja (vízhiányos, száraz, ödémás), faggyútermelődési szintje (zsírhiányos, zsíros) is mind jelzés értékű lehet. A kötőszöveti állomány beidegezettsége által érzékelhetővé válik a szervi megbetegedés. Ha a vesékben fellép valamely működési zavar, az kihat a testfelszínre is. Így a gyógymasszázs kezelések alatt kitapintott fájdalmas területek egyértelműen jelzik a rendellenességet. Sokszor a páciensek derékfájdalomra, vagy hasi fájdalomra, akár lábfájdalomra panaszkodnak.

        A vesebetegség korai és előrehaladott tünetei 

        Sötét, szürkés vagy sápadt arcszín, feledékenység, aluszékonyság, torokszorítás, izomspazmus, étvágytalanság, álmatlanság, a talp forrósága, talpfájdalom, szédülés, fejtetői fájdalom, orrvérzés, bőrviszketés, látászavarok, lábikragörcs, egyéb görcsök, a tarkó és a hát kötöttsége, gyakori eszméletvesztés, hasi szorítás, mellkasi feszülés, fájdalmas, fáradékony szemek, asztma, köhögés, szomjúság, általános szárazság, fogfájások, hőguta, fulladás, végtagok hűvössége, szemek vörösödése, kimerültség, spontán izzadás vagy éjszakai izzadás, az ágyéki terület és a térd gyengesége, impotencia, hirtelen fogyás, elhízás, zavaros, sárgás, piros vizelet, menstruációs zavarok, rendszertelen vérzés, vérsüllyedés zavara, magas vérnyomás, ondóhiány, diabetes, férfi és női meddőség, cystitis, nyaki duzzanat, alhasi fájdalmak, visszatérő lázas állapot, székrekedés vagy hasmenés, vizelési zavarok, haematuria, ödémahajlam, epilepszia.

        Vesét érintő megbetegedések korai tünet együttesei betegségekre bontva

        • Heveny vesegyulladás (nephritis): megfázás és egyes fertőző betegségek, gócok, valamint mérgezés következtében alakulhat ki. Fiatalabb korban egyfajta másodlagos betegségként jelentkezhet, ilyen például mandulagyulladás utáni állapot, ahol egy-két hét után test szerte ödéma keletkezik. Jellemző tünetek a derékfájás, étvágytalanság, fáradtság, fejfájás, hányinger. 
        • Idült vesegyulladás: lassan kifejlődő betegség, azonban annál inkább veszélyes. Az erősen fűszeres, sós, csípős ételek és a felelőtlen italfogyasztás hozzájárulhat kialakulásához. Ilyenkor a vesetestecskék gyulladása (glomerulonephritis) miatt fehérje kerül a vizeletbe. Ennek következtében magas vérnyomás és vizenyő alakulhat ki valamennyi testtájékon. Amennyiben mindkét vese súlyosan károsodik, akkor veseelégtelenség (nephrosis) léphet fel, amely életveszélyes.
        • Vesemedence-gyulladás (pyelonephritis): mindig bakteriális fertőzés következtében alakul ki. Általa vizeletpangás alakulhat ki, ilyen például a prosztatagyulladás, vesekő, húgycsőszűkület. Tünetei magas lázzal, erős derékfájdalommal, hidegrázással, gennyes vizelettel járnak.
        • Vesekőbetegség (nephrolithiasis): egyre több embert, köztük férfiakat érint leginkább. Kialakulásának oka lehet a kőképző anyagok (kalcium-foszfát, kalcium-oxalát, cisztin, struvitkő, húgysav) felszaporodása valamint vizeletpangás, és a vizelet fertőződése. Tompa deréktáji fájdalom jelzésértékű lehet, arra nézve, hogy kő van a vesében. Ahogyan a kő a húgyvezetékbe kerül, úgy a deréktáji fájdalom hevessé, görcsössé válik. Lesugározhat az alhasba, férfiaknál a herékbe, nőknél a szeméremajakba, és a combba. Általában ezt hányinger, hányás, gyakori vizelési inger kíséri.
        Gyógymasszázs kezelések alkalmával a diagnózis felállítása során megállapítható, hogy a beteg mennyire súlyos veseproblémával küszködik és kezelhető-e gyógymasszázs kezelésekkel. Legtöbb esetben kizárólag orvosi együttműködéssel kezelhető a páciens. Az ízületi betegségek enyhítésében a gyógymasszázs kezelés enyhülést hoz a betegnek, azonban a súlyos eseteknél csak is orvosi vizsgálatok és kezelések után alkalmazhatjuk. A legtöbb vesebetegséget orvosi rehabilitációs eljárás után kezelhetjük kiegészítő gyógyterápiaként, hogy megelőzzük a további állapotromlást, illetve szinten tartsuk a javulási fázisát, állapotát a betegnek. Ilyen megbetegedések például a vesekő, vesemedence gyulladás.

        Mely vesebetegségeknél alkalmazható a gyógymasszázs?

        Vesehomok, vesekő esetében orvosi felügyelet mellett alkalmazható, ilyenkor bő folyadékfogyasztás és fokozatos masszázskezeléssel kiüríthető a vesehomok vagy kő.
         
        Kezelések után rendszeres gyógymasszázs kezelésekkel megelőzhető, hogy újra kialakuljon a vesekövesség.
         
        Vesemedence-gyulladásnál figyelembe kell venni a gyulladás jellegét, tehát csak abban az esetben alkalmazható a gyógymasszázs kezelés, ha már a gyulladás lement, csillapodott. Itt is nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, tehát a kezelésekkel elősegíthetjük, hogy megszűnjön a vizeletpangás és a görcsös derékfájdalom. 
         
        Terhességi veseproblémánál elővigyázatosnak kell lenni, a fokozatos gyógymasszázs kezeléssel megnyugtatjuk, ellazítjuk a betegségben szenvedő várandós anyukát ugyanakkor serkentjük a veseműködését. Ha már megszűntek a panaszai, akkor heti rendszerességgel alkalmazni kell a kezeléseket, hogy a betegség ne üsse fel a fejét ismét. 
         
        Vesedaganatos betegek kezelése nem javallott, az áttét veszélye miatt. Tehát csak is abban az esetben alkalmazható, ha jóindulatú a daganat. Amennyiben rosszindulatú, úgy orvosi kezelések után, a daganat visszaszorításának sikeressége után, ha már az illető immunitása stabil, akkor alkalmazható fokozatos gyógymasszázs kezelésekkel a terápia. Ezzel serkentőleg hatunk a vesére, ami által javul a vérellátása, funkciói. 
         
        Veseműtétek után közvetlen nem ajánlott a gyógymasszázs kezelés, csak is miután felépült a lábadozási időszakból a beteg. Utána fokozatos kezelésekkel javíthatunk a beteg állóképességén és egészségén.
         
        Művesével ellátott beteget akkor kezelhetünk, ha már a műtéti eljárás stabilizálódott, vagyis a betegnél nem lépnek fel komplikációk. Gyógymasszázs fontossága a művesénél abban rejlik, hogy a szervezet anyagcsere folyamatait megkönnyíthetjük, valamint oldjuk a beteg izomspazmusait.
         
        Sérült vesénél akkor kezdhetjük meg a gyógymasszázs kezeléseket, ha a szakorvos nem állapított meg életveszélyt, vagy már a beteg felépült az orvosi beavatkozás, műtét utáni legyengült állapotból.
         
        Minden olyan vese-megbetegedésnél alkalmazható a gyógymasszázs, ahol az életveszély, gyulladás, és görcsös roham megszűnt. Akkor alkalmazhatjuk a kezeléseket, ha már azt biztonságban tudjuk elvégezni. Fontos a vesebetegek egészségének megőrzése, ezt elősegíthetjük rendszeres heti 2-3 alkalom gyógymasszázs kezeléssel. Szakorvossal együttműködve biztonsággal haladhatunk a kezelésekkel.
         
        Amikor a gyógymasszázs kezelések előtt kiderül, hogy súlyosabb vagy csak egyszerűen orvosi kivizsgálást igénylő állapotról van szó, javaslom a betegnek, hogy forduljon vesegyógyász szakorvoshoz (nefrológushoz). Tájékoztatom, arról is, hogy milyen vizsgálati módszerekre számítson.

        Orvosi vizsgálati módszerek

        • Képalkotói eljárások - Normál esetben ultrahang, technikailag nehezebben megközelíthető elváltozásoknál CT.
        • Labordiagnosztikai vizsgálatok - Vizeletvétel: amely során vizsgálják a vizelet jellemzőit így vegyhatás, fajsúly, fehérjeszint, cukorszint, anyagcsere termékek mennyisége, izomzatból származó végtermékek mennyisége.
        • Vesefunckiós vizsgálatok: clearance vizsgálat, itt a vese vérszűrő képességét ellenőrzik, GFR, itt az időegység alatt képződő szűrlet mennyiségét vizsgálják 
        • Biopszia - Sejt- és szövettani vizsgálatok: a jó vagy rosszindulatú daganatok igazolásában, előrehaladottságának megállapításában segít, a) FNAB – finomtűs biopszia, amellyel csak sejtek nyerhetőek vagy b) CORE – vastagtűs biopszia, amellyel szövethenger nyerhető.
        Uroradiológiai intervenció: vizelet kivezetésére, vagy anyagok (kontrasztanyag, kőoldó anyagok) bejuttatására a bőrön keresztül juttatnak hajlékony csövet a vese üregrendszerébe.

        2. lépés: Gyógymasszázs kezelés

        Mivel a vesénk a hasüreg hátsó falánál a gerincoszlop két oldalán helyezkedik el ezért a hát alsó részén található felületes és mély izmok lehetővé teszik a vese vizsgálatát és serkentését gyógymasszázs kezeléssel.
         
        A diagnózis felállítását követően megkezdem a páciens, vagy beteg kezelését kúraszerűen.
        Célom a vese vérkeringésének javítása, amellyel orvosoljuk a salakanyagok megfelelő kiürülését a szervezetből. Elősegítjük a vér megszűrését, amellyel a vese képes lesz fenntartani a folyadékok egyensúlyát és összetételét a testben.
         
        Kezelésünk menete a bőrszelvények (dermatoma) ismeretén alapszik, amely a testet borító bőrnek az a területe, amelynek egy gerincvelői idegből (a gerincvelő egy szelvényéből, azaz szegmentumából) származik az érzőidege és ezt a bőrfelületet két vagy több ága idegezi be.

        Orvosi gyógymasszázs által kezelendő idegpályák

        • Gerincvelői idegek – Nervi spinales (62) kompresszív ingerlése
        • Koponya /Agyidegek – Nervi craniales (24) kompresszív ingerlése
        • Izom/kötőszöveti idegek – Neuromuscularis junctio (361) szabad idegvégződéseinek kompresszív ingerlése
        Kezelésem az emberi idegrendszer három fő részére hat ki:
        • Központi idegrendszerre – Systema nervosum centrale: szabályozza a sima és harántcsíkolt izmokat, a hormonrendszert, a szervezet belső egyensúlyi állapotát úgynevezett homeosztázis fenntartását, valamint amely, a külvilághoz való alkalmazkodásért felelős.
        • Vegetatív idegrendszerre – Systema nervosum autonomic: szabályozza az akarattól független működő szerveket, belszervek/zsigerek beidegzését látja el, mint például szív-, tüdő-, máj-, vese-, belek-, a nyál-, az emésztő-, és verejtékmirigyek működtetéséért felelős.
        • Környéki idegrendszerre – Systema nervosum periphericum: szabályozza az érző-mozgató idegeket, beidegzi a végtagokat illetve a belszervek egy jelentős részét is, az ingerület eljuttatását biztosítja a központi idegrendszerbe.

        Musculosceletal - kezelendő izomcsoportok:

        • m. erector spinae – gerincegyenesítő izom
        • m. serratus posterior inferior – hátsó alsó fűrészizom
        • m. latissimus dorsi – széles hátizom
        • m. transversus abdominis – haránthasizom
        • m. multifidus – sokba hasadt izom
        • m. quadratus lomborum – négyszögű ágyéki izom

        A különböző vese megbetegedéseknél alkalmazott masszázsfogások

        A vese megbetegedések jellegétől, a kezelés céljától függően kell alkalmazni a különböző masszázsfogásokat. Vesekőnél célunk kiüríteni a követ a szervezetből, fokozatosan erősödő dörzsölő és nyomogató fogásokat alkalmazunk, mindig a szív irányába terelve a vér- és nyirokáramot, ezzel fokozva a keringést a deréktájakon és lábakon. Vesegyulladásnál célunk a szervezet megnyugtatása, a gyulladás mérséklése, megszüntetése, ehhez nyugtató, simító, mélysimító és enyhén nyomogató fogásokat alkalmazunk szintén a deréknál, lábaknál. Idült vesegyulladásnál a végtagokból, lábakból hajtjuk ki a vizet intermittáló, mély pulzáló, nyomogató fogásokkal, amelyekkel tisztítjuk a nyirok- és véráramot, így kiürül a pangó víz a vizenyős területekről. A fenti könnyebben, gyorsabban kezelhető esetek mellett az idültebb problémáknál átmenetileg fájdalomcsillapító hatást érünk el, ezáltal jobb, kipihentebb pszichés állapot idézhető elő a betegnél, akinek megerősödik kitartása, gyógyulásba vetett hite, ezáltal felépülése felgyorsul.

        3. lépés: Kezelés utáni teendők

        A kezelés után fontos tanácsokkal ellátni a pácienst azzal kapcsolatban, hogy egyedül hogyan tudja megőrizni, szinten tartani a veséje immunitását, egészséges működését. 

        Folyadékfogyasztás

        Ezek közül a legfontosabbak a rendszeres folyadékfogyasztás, közvetlenül masszázs kezeléseket követően erre fokozottabban kell figyelni (a folyadék ilyenkor minden esetben tiszta csapvíz vagy ásványvíz), egyéb esetekben  vesevédő hatású gyógyteák kúraszerű alkalmazása (mezei zsurlófű, cickafarkfű, palástfű, csalán).

        Étrend

        A vesebetegeknek rendkívül fontos, hogy megfelelő étkezést alakítsanak ki maguknak, többnyire diétás étkezésre van szükség, ezt személyre szabottan dietetikus segítheti elő.
         
        Általánosságban elmondható, hogy fontos a rostdús étrend kialakítása, élő anyagok bevitelének fokozása (zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonafélék), Az ételek fűszerezése különösen súlyosabb esetekben visszafogott kell, hogy legyen, de kevésbé súlyos esetekben is javallott mérsékelten bánni velük, tehát az intenzív ízű, csípős, aromás fűszerek ellenjavallottak, a só használata mérsékelt. 

        Rendszeres mozgás

        A rendszeres, nem megerőltető testmozgás fokozza az anyacsere folyamatokat, ezáltal megelőzhetjük a vesében a méreganyagok felhalmozódását.

        Vese melegen tartása

        Érdemes továbbá a vesénket melegen tartani, hidegebb időben derékvédőket alkalmazni, ezáltal javítva a vérkeringést, valamint a felfázást elkerülendő meleg lábbelit, harisnyát hordani, hiszen a húgyúti fertőzések során is károsodhat a vese.

        Érdekvédelmi szervezetek

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Betegeimet tájékoztatom, hogy mely érdekvédelmi szervezetekhez fordulhatnak segítségért.

        Ilyen a VORSZ – Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége, ahol betegoktatásra, sorstársi közösségre találhatunk. Folyamatosan tartják a kapcsolatot az orvosok szakmai szervezetével, elsősorban a Magyar Nephrologiai Társasággal. A szövetségnek folyóirata is van, 1987 óta VESEVILÁG címmel kéthavonta jelenik meg, amelyhez az egyesület tagjai, szakemberei és betegei ingyenesen juthatnak hozzá. Rendszeres konferenciákat, eseményeket szerveznek betegjogok, megelőzés, szervátültetés, szervkinyerés témakörök ismertetéséről betegcsoportokkal összefogva. Más szervezetekkel együttműködve tájékoztatókat, tanácsokat és a betegek ellátását érintő témaköröket tárják fel a betegek, szakorvosok és a nagyközönség számára, továbbá szűréseket ilyen például a Magyar Vesealapítvány. Az alapítvány tevékenységi köre az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, rehabilitáció, re-integráció, hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének elősegítése, nevelés, oktatás, ismeretterjesztés.

        Farkas Lehel, gyógymasszőrForrás: WEBBeteg
        Szerzőnk: Farkas Lehel, gyógymasszőr
        Felhasznált szakirodalom: Carl-Hermann Hempen: Akupunktúra Atlasz, 2000, Athenaeum 2000 Kiadó; www.vesebetegseg.hu

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fájdalmak sportolás után?

        WEBBeteg

        A masszázsfej segítségével a gélt közvetlenül a fájdalmas területre lehet felvinni. (x)

        Miért fáj a hátam?

        WEBBeteg

        A hátfájás az egyik legfőbb közegészségügyi probléma a világon. (x)

        A zsákvese kezelése és a megelőzés lehetőségei

        A zsákvese, más néven hydronephrosis a vesemedence és a vesekelyhek kóros tágulatát jelenti, mely a vizelet elfolyásának akadályozottsága következtében alakul ki. A vese üregrendszerében megnövekedett nyomás hosszú távon a veseállomány pusztulásához vezet. A kezelés a vizeletelfolyási akadály megszüntetését célozza, mely műtéttel vagy a húgyúti tükrözés során lehetséges.

        A vesezsugorodás okai, tünetei, kezelése és megelőzése

        A vesezsugorodás (vesezsugor), amely a vese szöveteit érintő előrehaladó hegesedési folyamat utolsó stádiumában jelentkezik, kezelés hiányában a vese működésének megszűnését okozhatja. Végstádiumban urémia, azaz húgyvérűség alakul ki. A vesezsugorodás gyakran hosszú ideig nem kerül felfedezésre.

        Az ülőmunka izommerevséget és izomgörcsöket okozhat!

        Manapság az emberek többsége ülőmunkát végez, ami számos tartásprobléma és izommerevség kialakulását eredményezheti. A túlhajszolt életmód, a megnövekedett stressz is okozhat görcsöket az izomzatban. Ezek kezelésére sokak nem tudnak időt szakítani és így a gyógymasszőrt a munkahelyükre hívják. Az irodai masszázs egyre inkább hazánkban is elterjedőben van.

        Vesekövesség - Kezelés és megelőzés

        A vesekövesség kezelése csak a meglévő kövek eltávolítását és az által okozott panaszok megszüntetését célozhatja. Amennyiben azonban valakinek már volt veseköve, 1-2 éven belül újra jelentkezik, ha az életmódján nem változtat.

        A vesebetegségek megelőzése

        Az életminőséget jelentős mértékben rontó, eleinte észrevétlenül, különösebb tünetek nélkül, csendesen támadó vesebetegség (egyes szakértők szavaival a gyilkos kór) különféle fajtáival szemben lehet védekezni, kialakulásuk kockázatát csökkenteni.

        A gyógymasszázs fajtái és hatásuk

        A masszázs szintén a mechanoterápia körébe sorolható. Frissítő és sportmasszázs egészségeseken is végezhető. A gyógymasszázst azonban gyógymasszőr vagy gyógytornász végzi. A gyógymasszázst leginkább kiegészítő kezelésnek rendelik.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.