Édesapám vesebeteg, én is az leszek?

Nemzeti Vese Program
megjelent:

Amikor a szűk körű családban felbukkan egy súlyos, krónikus betegség, első gondolat, hogy gyógyítható-e a betegség, együtt lehet-e vele élni, és a legfontosabb: mikor gyógyulhat fel szeretett családtagunk. A betegség lefolyása során azonban felmerül egy másik kérdés, mi okozta a betegséget, vajon örökletes-e, és esetleg mi magunk is veszélyben vagyunk.

Számos vesebetegség létezik: nagy részük nem örökletes, hanem szerzett, életmódunk és a környezeti hatások együttes következménye. Egy másik részük ugyan veleszületett, de nem örökletes. Vannak azonban vesebetegségek, amelyek öröklődnek, bár ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a közvetlen hozzátartozók mindenképpen betegek, lehetnek csak hordozói a kóros géneknek.

Az öröklődés ugyanis – az örökítő anyagban (DNS) történt változás függvényében lehet úgynevezett domináns, recesszív, valamint nemhez kötött. Ennek megfelelően, amennyiben a családban vesebetegség fordult elő, feltétlenül jelezni kell ezt a kezelőorvosnak.

A számos örökletes betegség közül megemlítendő a sokcisztás vesebetegség (policisztás vesebetegség), melynek mind domináns, mind recesszív formája ismeretes. A recesszív típus már csecsemőkorban megjelenik, a domináns forma tünetei azonban tipikusan a második, harmadik évtizedben jelentkeznek.

A művesekezelés

A szervezet só- víz-, és sav-bázis egyensúlyának fenntartásában illetve a mérgező anyagok eltávolításában létfontosságú vesék működése sok kórfolyamat miatt károsodhat. Ha a vesék működése kritikus szintre csökken, akkor az orvostudománynak kell beavatkoznia a páciens életének megmentése érdekében. A dialízis formái

Egészen a 70-es évekig, amikor még nem volt gyakorlat az ultrahang vizsgálat, gyakori volt, hogy a pácienseknél a felnőttkori formát csak késve,a szövődmények megjelenésekor ismerték fel.

A genetikai diagnosztikában az utóbbi években végbement fejlődés eredményeképpen ma már számos esetben tudunk pontos diagnózist felállítani olyan esetekben, amelyekben korábban nem is sejtettük a vesebetegség örökletes jellegét. Jó példa erre az ún. nefronoftízis, mely betegség kezdetben tünetszegény, vérszegénység, nagyobb folyadékforgalom jellemzi, és lassan a veseszövet tönkremenetelével jár – mondta el Prof. Dr. Reusz György a Magyar Nephrologiai Társaság elnöke.

Mit jelent a veseelégtelenség?

A vesék elégtelen működése kihatással van az egész szervezetre, amely ezáltal nem tudja kiválasztani az elfogyasztott folyadékot, a vizet és az anyagcsere folyamatok során keletkezett mérgező anyagokat. Emellett nem képes visszaszívni az értékes fehérjéket sem, így a vizeletben fehérje jelenik meg. A vese leállása esetén hamar bekövetkezik a vizesedés, a magas vérnyomás és az a mérgezettségi állapot, amely mesterséges beavatkozás nélkül halálos lehet.

A veseátültetés

A veseátültetés és a művesekezelés egymás alternatívái ami a beteg életben tartását illeti. A veseátültetés javallata a dialízisével azonos. A művesekezelés nem pótolja teljes mértékben a vese élettani funkcióját. Bővebben a veseátültetésről

A vese azonban azon szervek közé tartozik, amelynek működésképtelensége esetén is tovább élhet a beteg. A legjobb és legtökéletesebb vesepótló kezelési eljárás egy egészséges donorvese sikeres beültetése. Erre azonban a vesebetegeknek csak alig 20 százaléka alkalmas, a többieknél a vesefunkciók mesterséges pótlása, az ún. dialízis biztosítja az életben maradást.

Az örökletes vesebetegségek aránya nem túl magas, a művesekezelésben részt vevő betegeknek azonban csak kis százaléka kerül örökletes vesebetegség miatt dialízisre. A döntő többség a ma jellemzően népbetegségnek számító, és leggyakrabban az egészségtelen életmóddal összefüggő magas vérnyomás, vagy a cukorbetegség, azaz más, nem kezelt betegségek miatt szövődményként kialakuló veseelégtelenség miatt szorul ellátásra.

Korai diagnózis

Minél korábban kerül a beteg orvoshoz, annál jobbak az esélyei a transzplantációra, amely jelentősen javítja a beteg életminőségét, valamint túlélési esélyeit. A veseátültetés során a legjobb eredményeket az élődonoros átültetéstől látunk.

Sajnos ma Magyarországon nagyon magas – az új betegek 70 százaléka - az akut dialízisek (utcáról bekerülve azonnal dialíziskezelésre szoruló betegek) száma, mert maguk sem tudták, hogy az évek óta fennálló, szerteágazó panaszaik mögött veséjük elégtelen működése áll.

Amennyiben tudomásunk van arról, hogy a családban előfordult vesebetegség, érdemes külön figyelni erre, hiszen a családtagok betegsége figyelmeztető jel lehet számunkra. Ultrahang vizsgálattal és rendszeres szűréssel megelőzhető, hogy túl későn – esetleg súlyos tünetekkel -, már a vese leállásához közeli állapotban, ún. akut módon kerüljünk szakemberhez – tette hozzá Fazekas Mária, a Nemzeti Vese Program sajtószóvivője.

A szervadományozás

Magyarországon a transzplantációs várólistákon több mint kétszer annyian várnak valamilyen szervre, mint ahány átültetés van egy évben. Ebből is kitűnik, hogy nálunk is szervhiány van, ahogy a világon mindenhol. Pedig a szervátültetésre várakozók számára az egyetlen esély a túlélésre és életminőségük javítására a szervátültetés, amely viszont szervek nélkül lehetetlen. A szervadományozás hazai szabályozása

(Nemzeti Vese Program)

Cikkajánló

A vese betegségére utaló jelek

Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Vesebetegség
A vese betegségei kialakulhatnak önmagukban vagy rendszerbetegség részeként, szövődményeként. Magának a vesének az eltéréseit okozhatják a vesét megelőző szakasz betegségei, a vese eltérései vagy a vesét követő húgyutak rendellenességei.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.