• Óvja veséit, mentse meg a szívét - A vese világnapja

        Szerző:
        WEBBeteg

        Március második csütörtökén - idén március 10-én - tartják a vese világnapját a Nemzetközi Vesetársaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szervezete kezdeményezésére.

        E napon a krónikus vesebetegségek veszélyére, a vesebetegségek megelőzésére és korai felismerésére kívánják felhívni a szélesebb közvélemény figyelmét. Az idei év jelmondata: "Óvja veséit, mentse meg a szívét".

        A krónikus vesebetegség és az általa okozott szív- és érrendszeri betegségek előfordulása járványszerűen - évente mintegy 6-7 százalékkal - növekszik az egész világon. Ma már népbetegségnek számít, s egyre fiatalabb korban jelentkezik: világszerte csaknem hatszázmillió ember, azaz minden tizedik felnőtt szenved tőle. A krónikus vesebaj alattomos betegség, mert csak a végső stádiumban produkál látványos tüneteket.

        Hirdetések

        A krónikus vesebetegség szívelégtelenséghez vezet

        A veseelégtelenség egyszerű vérvételből, illetve vizeletmintából állapítható meg. A krónikus vesebetegség esetén a vese funkciói csökkennek, működése teljes mértékben már nem állítható helyre. A szív- és agyi erek meszesedése mellett fokozatos csontvesztés is kialakul, ugyanakkor a vesén belül csontszerű képletek jönnek létre.

        Dialízis


        Akut vagy krónikus veseelégtelenség esetén a vese működésének műszeres pótlására van szükség, ami szerencsére egy ideje már megoldható mind rövid, mind hosszú távon. Az eljárást dialízisnek nevezzük, melynek három formája van: hemodialízis, peritoneális dialízis, hemofiltráció. A dialízis formái>>

        Minél inkább zsugorodik a vese, annál nagyobbra nő a szív, ez okozza a szívelégtelenséget. A krónikus vesebetegeknél a szívinfarktus veszélye kétszeres, az agyi érkatasztrófáé (stroke) háromszoros. A veseelégtelenség azonban késleltethető, sőt a folyamatot meg is lehet állítani, ezért nagy annak jelentősége, hogy a beteg időben jusson el az orvoshoz.

        Dialízis és veseátültetés

        A korszerű dialízis (művesekezelés) segítségével a veseműködés bizonyos szinten fenntartható, a világon kétmillió embert már csak ez tart életben. A kezelés lényege a kiesett veseműködés mesterséges pótlása, a vér megtisztítása a mérgező anyagcsere-termékektől, az ionháztartás biztosítása, a szervezetnek a többlet víztől való megszabadítása, és ezen keresztül a vérnyomás normalizálása.

        A veseátültetés


        A veseátültetés és a művesekezelés egymás alternatívái ami a beteg életben tartását illeti. A veseátültetés javallata a dialízisével azonos. A művesekezelés nem pótolja teljes mértékben a vese élettani funkcióját. A veseátültetés>>

        A krónikus veseelégtelenség kezelésében a molekuláris és sejtbiológiai kutatások eredményei jelenthetnek áttörést. Jelenleg a szervátültetés a legjobb megoldás, a betegek a transzplantáció után az egészséges emberekéhez hasonló életet élhetnek.

        A vesebetegek helyzete itthon

        Magyarországon a lakosság tíz százaléka, mintegy egymillió ember szenved krónikus vesebetegségben. A betegek fele azonban későn kerül orvoshoz, amikor terápiás megoldásként már csak a dialízis marad. Ma mintegy tízezren részesülnek vesepótló kezelésben, ám a betegek többsége érelmeszesedés, szívelégtelenség miatt még azelőtt meghal, hogy dializálhatnák őket.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Hazánkban tavaly több mint háromszáz veseátültetést végeztek (az élődonoros veseátültetések száma ezen belül 42 volt), a magyarországi szervátültetések története is vese-transzplantációval kezdődött 1962-ben.

        Noha a Magyarországon végzett szervátültetések több mint fele veseátültetés, a várólistán lévők száma gyorsabban nő, mint azoké, akik a sikeres átültetés miatt lekerülnek róla, nagy probléma a vesedonor-hiány.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        A vesebetegségek megelőzése

        Az életminőséget jelentős mértékben rontó, eleinte észrevétlenül, különösebb tünetek nélkül, csendesen támadó vesebetegség (egyes szakértők szavaival a gyilkos kór) különféle fajtáival szemben lehet védekezni, kialakulásuk kockázatát csökkenteni.

        Vesebetegségek korai felismerése: az orvosi gyógymasszázs szerepe

        Minden megbetegedés előzményekre vezethető vissza, ez így van a vesebetegségeknél is. Hazánkban minden tizedik lakos érintett valamely vesét érintő megbetegedésben. A legtöbb esetben észrevétlen a kórkép, az érintettek 70 százaléka nem tud róla, emiatt el sem jutnak a kellő kivizsgálásokra.

        A hemodialízis menete

        A hemodialízis egy testen kívül zajló vértisztítási eljárás, amire a veseelégtelenségben szenvedő betegeknek van szüksége. A beteg vére a testen kívül egy szűrőn keresztül tisztítódik meg, s tér vissza a vérkeringésbe.

        10 tipp a dialízis közben jelentkező szomjúságérzet csökkentésére

        Dialízis során a beteg legtöbbször csak nagyon keveset ihat, így gyakran kínzó szomjúságérzet gyötri. Az alábbi tippek segítenek eme napok elviselésében és a szomjúságérzet csökkentésében.

        A vesebetegség és az elhízás kapcsolata

        A Vese Világnap megrendezésére 2017-ben immár tizenkettedik alkalommal kerül sor. A 6 kontinens több mint 100 országában - köztük Magyarországon is - megtartott világnap ez évi témája a vesebetegség és az elhízás, jelmondata pedig: Egészséges életmóddal az egészséges vesékért!

        Mit tehet a cukorbeteg veséjének védelmében?

        Tudta-e Ön, hogy minden második ember halálát szív-érrendszeri betegség okozza? A cukorbetegek érrendszerében zajló, lényegesen felgyorsult érelmeszesedés 3-5x nagyobb kockázatot jelent a szívinfarktus, agyi infarktus kialakulására, míg a csökkent veseműködéssel élők számára a rizikó már 17-20-szoros.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.