A művi abortusz "népszerűbb", mint a gyógyszeres

Medipress
megjelent:

Ha ismét terhesség-megszakításra volna szüksége, több nő választaná a művi abortusz sebészi típusát, mint a gyógyszereset, derült ki egy felmérésből.

Bár a sebészi megoldás kevesebb fájdalommal és vérzéssel jár, a brit szakemberek szerint ennek ellenére fontos, hogy a nők választhassanak a két módszer közül. Eddig a módszereket csak rövid ideje fennálló terhességek esetében hasonlították össze. Most azonban a Newcastle Egyetem kutatói terhességük 13. és 20. hete között 122 nőt osztottak saját beleegyezésükkel két csoportra.

Terhesség-megszakításukat hagyományos módon, sebészileg vagy pedig gyógyszeresen végezték el. Mindkét csoport tagjainak egy kérdőívet kellett kitölteniük a bevatkozás előtt és után. A válaszadási arány 60 százalék volt. Ha újra terhességmegszakításra lenne szüksége, a korábbival azonos módszert a gyógyszeres abortuszon átesett nők 53, míg a műtöttek 100 százaléka választana.

A gyógyszeres abortusz során a nőknek több volt a vérzése és nagyobbak voltak a fájdalmaik (37 százalék, szemben a 4 százalékkal). A kis esetszám ellenére a kísérletet vezető Teresa Kelly szerint a terhesség második harmadában a gyógyszeres terhességmegszakítás nem helyettesíti a hagyományos sebészi módszert. Véleménye szerint ennek ellenére mindkét módszert hozzáférhetővé kell tenni a nők számára. A gyógyszeres terhességmegszakítás során 36-48 óra különbséggel kell egy-egy adag gyógyszert bevenni.

Az első, a mifepristone hatására a terhesség elhal, a második, a misoprostol pedig méhizom összehúzódásokat okoz. A gyógyszeres terhességmegszakítást Amerikában a terhesség 9. hetéig, míg Angliában a terhesség 24. hetéig végzik. Magyarországon a módszert nem engedélyezték. A vizsgálat eredményeit bemutató tanulmány a British Journal of Obstetrics and Gynecologyban olvasható.

(Medipress)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.