Dohányzó nőknél négyszer gyakoribb a méhen kívüli terhesség

Medipress
megjelent:

A dohányfüstben lévő mérgező anyagok megnövelik a méhen kívüli terhességek esélyét, állítják Edinburgh-i tudósok. A füst hatására PROKR1 nevű fehérje halmozódik fel a petevezetőben, mely elősegíti a megtermékenyített petesejtek méhen kívüli beágyazódását.

A nyugati világban a terhességek 2 százaléka méhen kívüli terhesség, a terhesség első három hónapjában ez a vezető halálok. Angliában évente 30 ezer méhen kívüli terhesség fordul elő, ezen terhességek 98 százaléka a petevezetőben tapad meg. A növekvő terhesség megrepeszti a petevezetéket, belső vérzést okoz, a későbbiekben pedig meddőséghez vezethet.

A PROKR1 hatására a megtermékenyített petesejt méhen belül ágyazódik be, ám ha a fehérje a petevezetőben is jelen van, az már méhen kívüli terhességet okoz. A kísérlet során dohányos illetve nem dohányos hölgyek szöveteit illetve méhen kívüli illetve belüli terhesek szövetmintáit elemezték. Azok a nők, akik dohányoztak és méhen kívüli terhességük is volt, azoknak kétszer akkora volt a PROKR1 szintje a petevezetőben, mint azoknak, akik nem dohányoznak.. A részletekről az American Journal of Pathology aktuális számában olvashatunk.

A kutatók úgy gondolják, hogy a PROKR1 fehérje gátolja a petevezető izomsejtjeinek működését, így a megtermékenyített petesejt nem tud kellő gyorsasággal előrejutni a petevezetőben. Az eredmények segítenek megérteni azt, miért gyakoribb a méhen kívüli terhesség a dohányosok között, illetve, hogyan hat a dohányzás a termékenységre. Dr Andrew Horne szerint azt könnyű belátni, hogy a dohányfüst károsítja a tüdőt, ám kísérletük során azt is bizonyították, hogy a véráram útján a szerevezet tetszőleges pontján, így akár a kismedencében is elváltozásokat okozhat.

(Medipress)

Cikkajánló

A dohányzás káros hatásai

Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Dohányzás
Aki dohányzik, számos káros tényezőnek és következményes negatív hatásnak, betegségnek teszi ki magát. Vajon minden dohányos tisztában van az összes következménnyel? Tekintsük át részletesen.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.