Koraszülöttnek az a baba számít, aki a tervezettnél három héttel hamarabb, tehát a 37. terhességi hét előtt jön a világra. A koraszülésnek számos anyai illetve magzati oka lehet, de most egy új összefüggésre is fény derült.
Egy új, 791 terhes nő bevonásával végzett vizsgálat eredménye szerint a depressziós kismamák esetében sokkal nagyobb a koraszülés valószínűsége, mint a nem depressziósok esetén, és ez a rizikó a hangulat romlásával tovább nő. A tanulmány szerint azoknak a kismamáknak, akik kora terhességük alatt depresszióval küzdöttek, kétszer nagyobb a kockázatuk a koraszülésre.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A pontos összefüggés a hangulatzavar és a koraszülés között még nem teljesen tisztázott. Ami biztos, hogy az antidepresszánsokat nem lehet okolni, hiszen a vizsgálatban résztvevő nők mindössze 1,5 százalék szedett ilyen gyógyszert a terhesség alatt, és ha őket kivesszük a vizsgálatból, az eredmény akkor sem változik jelentősen.
De a problémára biztosan nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben, hiszen, ahogy azt az egyik kutató elmondta, a terhesség alatti depresszió eddig nem kapott elég figyelmet. Aluldiagnosztizált és rosszul kezelt betegség, a terhes nők által gyakran tagadott, elutasított betegség. Pedig a probléma létezik, hiszen a vizsgálatba bevont közel 800 nő közül is több mint 40 százaléknak volt kimutatható depressziója és ezek több mint felénél súlyos hangulatzavart állapítottak meg.
Miután sorra vették az egyéb rizikófaktorokat (anyai életkor, képzettségi szint, volt-e korában koraszülése) azt találták, hogy a komoly depresszióban szenvedőknél 2,2-szer gyakrabban történt koraszülés. Azoknak a nőknek, akiknél stresszes életet, az anamnézisben koraszülést, vagy fogantatási problémákat mutattak ki, még nagyobb volt a kockázatuk a szülés terminus előtti megindulására.
Egyelőre nem tudják, mi a pontos összefüggés, de maga a vizsgálat mindenképpen arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a szülők hajlamosak minden áldozatot meghozni a gyermekükért és számos kellemetlenséget elviselnek, ezt nem kellene eltűrniük és eltitkolniuk, hiszen a terhesség alatt fennálló depressziónak egészségügyi következménye is lehet mind a gyerekre mind pedig az anyára nézve.
(WEBBeteg ? Debreczeni Anikó; Forrás: www.health.com)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Terhesség, gyermekágy témában:
Barnás vérzés terhesség alatt - Mit jelenthet? Mehetek-e gyógyfürdőbe terhesen? Menstruálhatok terhesség alatt?