• A depressziós kismamák korábban szülnek

        Szerző:
        WEBBeteg

        Koraszülöttnek az a baba számít, aki a tervezettnél három héttel hamarabb, tehát a 37. terhességi hét előtt jön a világra. A koraszülésnek számos anyai, illetve magzati oka lehet, de most egy új összefüggésre is fény derült.

        Egy 791 terhes nő bevonásával végzett vizsgálat eredménye szerint a depressziós kismamák esetében sokkal nagyobb a koraszülés valószínűsége, mint a nem depressziósok esetén, és ez a rizikó a hangulat romlásával tovább nő. A tanulmány szerint azoknak a kismamáknak, akik kora terhességük alatt depresszióval küzdöttek, kétszer nagyobb a kockázatuk a koraszülésre.

        Hirdetések

        A pontos összefüggés a hangulatzavar és a koraszülés között még nem teljesen tisztázott. Ami biztos, hogy az antidepresszánsokat nem lehet okolni, hiszen a vizsgálatban résztvevő nők mindössze 1,5 százaléka szedett ilyen gyógyszert a terhesség alatt, és ha őket kivesszük a vizsgálatból, az eredmény akkor sem változik jelentősen.

        Nem kell eltitkolni a problémákat

        Ezak a cikkek is érdekelhetik Önt

        A problémára biztosan nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben, hiszen, ahogy azt az egyik kutató elmondta, a terhesség alatti depresszió eddig nem kapott elég figyelmet. Aluldiagnosztizált és rosszul kezelt betegség, a terhes nők által gyakran tagadott, elutasított betegség. Pedig a probléma létezik, hiszen a vizsgálatba bevont közel 800 nő közül is több mint 40 százaléknak volt kimutatható depressziója és ezek több mint felénél súlyos hangulatzavart állapítottak meg.

        Miután sorra vették az egyéb rizikófaktorokat (anyai életkor, képzettségi szint, volt-e korában koraszülése) azt találták, hogy a komoly depresszióban szenvedőknél 2,2-szer gyakrabban történt koraszülés. Azoknak a nőknek, akiknél stresszes életet, az anamnézisben koraszülést vagy fogantatási problémákat mutattak ki, még nagyobb volt a kockázatuk a szülés terminus előtti megindulására.

        Egyelőre nem tudják, mi a pontos összefüggés, de maga a vizsgálat mindenképpen arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a szülők hajlamosak minden áldozatot meghozni a gyermekükért és számos kellemetlenséget elviselnek, ezt nem kellene eltűrniük és eltitkolniuk, hiszen a terhesség alatt fennálló depressziónak egészségügyi következménye is lehet mind a gyerekre, mind pedig az anyára nézve.

        Dr. Debreczeni Anikó, általános orvosForrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
        Forrás: www.health.com

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Egy fertőzés is oka lehet a koraszülésnek

        Napjainkban a csecsemőhalálozás fő oka a koraszülés, illetve hogy a babák sokszor nagyon alacsony súllyal születnek. Számos olyan eset van, amikor a koraszülött gyerekek később maradandó károsodással élnek, olykor a látásuk vagy a hallásuk sérül, de sokszor tanulási nehézségek jelentkeznek ezeknél a gyerekeknél. A koraszülések leggyakoribb oka a hüvelyi fertőzöttség, de a baktériumtoxinok által okozott agyi fertőzések évente kb. ezer gyermeknél fogyatékosságot is okoznak. A megfelelő hüvelyflóra fenntartásával a hüvelyfertőzöttség nagy százaléka elkerülhető lehetne, így a koraszülések száma is jelentősen csökkenne.

        Felépülés a császármetszésből

        Körülbelül a nők egyharmada szül császármetszéssel, vagyis az örömteli esemény - a gyermek születése - során hasi műtét következik be, mely már önmagában is, de a műtét utáni időszakkal együtt nagy megterhelést jelent az anyai szervezet számára. Ez azt jelenti, hogy a felépülés teljesen más, mint egy hüvelyi szülésnél, ám ha tudja, mire számíthat, és előre tervez, könnyebbé teheti a folyamatot.

        Alacsony trombocitaszám terhesség alatt - Mit jelent?

        Várandósság alatt több eltérés is előfordulhat a laboreredményeknél, melyek aggodalommal töltik el a kismamákat. Ilyen például a trombociták normálisnál alacsonyabb mennyisége, ami általában kezelésre szorul. Hogy mit kell ilyenkor tenni, azt dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője árulta el.

        A poszttraumás stressz szindróma

        A poszttraumás stressz szindróma beszédes elnevezés. Kialakulására azokban az esetekben lehet számítani, amikor az ember valamilyen komoly megrázkódtatáson, stresszhatáson esik át. Korábban elsősorban a háborúkat megjárt katonáknál diagnosztizálták.

        Úgy felpuffadtam, mintha terhes lennék - Hormonális okok

        Különösen a nőknél megfigyelhető, hogy időnként annyira puffad a hasuk, hogy már-már terhesnek néznek ki. Vajon mi lehet az oka az ilyen jellegű puffadásnak?

        A terhesség legkellemetlenebb mellékhatásai

        A nők általában úgy érzik, felkészültek a terhességgel járó kellemetlenségekre, ám a legkellemetlenebb mellékhatásokról nem nagyon esik szó. Pedig sokat segíthet a kismamáknak, ha tudják, nem csak ők szenvednek a kínos tünetektől.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA