Nehezen teherbe eső nők ne igyanak sok kávét

Független Hírügynökség
megjelent:

A túl sok kávé tovább rontja azoknak a nőknek az esélyeit, akik amúgy is nehezen esnek teherbe, állapították meg holland kutatók. Beszámolójukról a BBC brit közszolgálati tévé és rádió honlapja adott hírt kedden.

A nijmegani Radboud University orvosai 9 ezer olyan asszonyt vizsgáltak meg, aki 1985 és 1995 között lombikbébiprogram keretében kapott kezelést. A szakemberek azt találták, hogy a páciensek 16 százaléka a kezelés után természetes módon teherbe esett. De akik napi 4 kávénál többet ittak, azoknak 26 százalékkal csökkent az esélyük.

Ugyanilyen mértékben estek nehezebben teherbe azok is, akik hetente több mint háromszor fogyasztottak alkoholt.

Még ennél is nehezebben lettek anyák azok a nők, akik napi egy cigarettánál többet szívtak, és túlsúlyosak is voltak.

Mindent összeszámítva: egy 36 éves túlsúlyos, dohányos nőnek, aki sok alkoholt és kávét iszik, három lombikbébi-kezelés után 5 százalék az esélye a természetes teherbe esésre. Viszont háromszor ekkora, 15 százalékos a sansza, ha nem túlsúlyos, nem iszik, nem dohányzik, és nem fogyaszt sok kávét.

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Tekse István, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.