Infarktus kockázatbecslő tábla

Diabetes
megjelent:

Ön is kikalkulálhatja, mekkora eséllyel lesz infarktusa az elkövetkezendő 10 évben! Az Európai Kardiológus Társaság hivatalos ajánlása, amelyet a kardiológusok is használnak nap mint nap.

A Score szívinfarktus kockázatbecslő tábla

Szinte mindannyian fel tudunk idézni a környezetünkben valakit, aki infarktus miatt került kórházba. Szerencsés esetben nem végződött végzetes kimenetellel a történet. Az, hogy ki veszélyeztetettebb, ki válik érintetté, több tényezőn is múlik. Hasznos tisztában lenni ezekkel a kockázati tényezőkkel, ugyanis két-három rizikófaktor együttes megléte sajnos bárkit hajlamosíthat az infarktusra.

Ezért mutatjuk most be az úgynevezett „Score kockázatbecslő táblát”, melynek segítségével bárki felmérheti rizikóstátuszát. Néhány egyszerű adatból kikalkulálható, hogy 10 éven belül kell-e az infarktus bekövetkeztével számolnunk, avagy sem. Elmagyarázzuk lépésről lépésre, hogyan kell értelmezni a táblázatot.

Infarktus kockázatbecslő táblázat

A vízszintes tengelyen látjuk a vérszérum koleszterinszintjét. Amikor vért vesznek tőlünk, akkor a laboratóriumi leletünk általában ezt az információt is tartalmazza, vegyük elő a legutóbbi leletünket, hogy ezt az adatot rögzíteni tudjuk a táblázatban.

Mikor magas a koleszterinszintünk?

Általánosságban azt mondhatjuk, ha az értéke 5,2 fölött van. A mozgásszegény életmód és helytelen táplálkozás következtében testünk elzsírosodhat, és ez az érrendszerünkre is rendkívül káros lehet. A testben felhalmozódó zsírokban olyan gyulladást előidéző anyagok találhatók, amelyek jelentősen roncsolják az érfalat, ezáltal kedvező talajt biztosítanak a vérrögképződésnek. Ezért fontos infarktusra hajlamosító tényező a szérum koleszterinszintje!

A függőleges tengelyen a szisztolés vérnyomásértéket tünteti fel a táblázat (szokták „felső értéknek” is nevezni). Ezt egy egyszerű vérnyomásméréssel ellenőrizhetjük. A magas vérnyomásnak sokszor tünete nincs, ezért is ajánlatos időről időre mérni. Magas vérnyomásról akkor beszélhetünk, ha a felső értékünk meghaladja a 135–140-es értéket.

A kockázatbecslésében szerepet játszik továbbá nemünk, életkorunk és hogy dohányzunk-e. A nők például az ösztrogén nevű hormonnak köszönhetően 55 éves kor alatt kevésbé érintettek, mint az ugyanennyi idős férfiak. A változókorban azonban a szervezet leáll ennek az áldásos hatású hormonnak a termelésével, így a nők esetében is fokozottá válik az életkor jelentősége.

A táblázatból egyszerűen megkereshetjük, melyik rizikócsoportba tartozunk. Például a 40 év alatti, alacsony koleszterinszintű, normális vérnyomással élő, nem dohányzó nők és az ugyanilyen adottságú férfiak egy része a „zöld mezőben”, vagyis az alacsony kockázati besorolásban helyezkedik el. A kor előrehaladtával, valamint a vérnyomás- és koleszterinértékek normálistól való eltérésével eljutunk az egyre fokozottabb kockázatot jelentő „sárga”, majd a „piros mezőkbe”. Ha nem a „zöld mezőben” helyezkedünk el, akkor se keseredjünk el!

Mit tehetünk a rizikó csökkentéséért?

Táplálkozzunk egészségesebben, álljunk fel gyakrabban a kényelmes fotelből, mozogjunk többet, néha már az is megoldás, ha egy-egy megállóval hamarabb szállunk le a buszról vagy a villamosról és többet sétálunk. Az elhízás nem esztétikai kérdés. Ne azért fogyjunk le, mert a jelenkor a sovány testkép szépségét hirdeti. Egészségünk érdekében figyeljünk arra, mit eszünk, milyen alapanyagokat használunk, lecseréljük-e esetleg egészségesebbre a hagyományos élelmiszereket. Több zöldség, hús és gyümölcs, kevesebb cukor és gabona. Lépésről lépésre haladva, akár csak úgy, ahogy otthon fogynak az éléskamrából az alapanyagok, cseréljük le őket fokozatosan. Egyszer csak azt fogjuk észrevenni, hogy teljes kiőrlésű vagy csökkentett szénhidráttartalmú lisztet használunk, áttérünk a nyírfacukorra és az olívaolajra.

Könnyű mondani, tudjuk, tanuljuk meg kezelni a stresszt! Bizonyos mértékű stressz jótékony hatású, mert energiát képes adni és vitalizál, de amikor a stressz tartósan érzelmileg megterhelő lesz, az hosszú távon megbetegít bennünket. Próbáljunk meg feltöltődni, kiszakadni néhány órára a hétköznapokból. Egy jó beszélgetés a barátokkal, egy nagy játék a házi kedvenc kutyussal vagy egy mozi a párunkkal sokat segít.

Még évtizedes dohányzás után is csökken a szívinfarktus kockázata, ha le tudjuk tenni a cigarettát. Sokan legyintenek erre, pedig leszokni sohasem késő!

Az életmódváltás mellett gyógyszerek szedésével is megelőzhetők a szív- és érrendszeri problémák, amelyeket a fenti rizikófaktorok okoznak. Az acetilszalicilsav hatóanyagú gyógyszer megakadályozza a vérrögképződést, így csökkentve az infarktus felléptének kockázatát. Ne csak akkor kezdjünk el a kérdéssel foglalkozni, amikor már megtörtént a baj! Ha a kockázatbecslő táblázatban 10 százalék feletti kockázati kategóriába tartozunk, érdemes azonnal elkezdeni a gyógyszer szedését! Mivel a kockázat a kor előrehaladtával folyamatosan növekszik, a gyógyszer szedését nem ajánlott abbahagyni, napi szedése szünet nélkül javasolt.

Diabetes, az Alapítvány a Cukorbetegekért lapja

Diabetes Magazin címlap 2014/3

Már 25. éve jelenik meg évi hat alkalommal a magazin, amely a cukorbetegeknek nyújt segítséget rengeteg fontos és hasznos információval a betegség kezeléséről és megelőzéséről, életmódi tanácsokkal, oktató írásokkal, receptekkel, rejtvénnyel.

Egy diabéteszesekből és egészségügyiekből álló csapat alapította, akik szívügyüknek tartották a cukorbetegséget és az érintettek kellő tájékoztatását. A szerkesztőség neves orvosok mellett több diabéteszest is foglalkoztat.

Ma szerte az országból háziorvosok, diabetológus szakorvosok írnak továbbképző jellegű cikkeket a kiadványba, hivatásos újságírók tudósítanak a különböző rendezvényekről. Segít eligazodni a betegeket érintő jogszabályok, mint pl. adókedvezmény, utazási kedvezmény vagy egyes felírhatósági szabályok között is.

A Diabetes kiadvány megrendelése

(Diabetes Magazin)

Cikkajánló

A szívinfarktus tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Szívinfarktus
A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk. Sokaknál a tünetei kevésbé kifejezettek, sőt vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Vajda Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.