• Mire kell figyelniük repülőn a szívbetegeknek?

        Szerző:
        WEBBeteg

        A betegnek érdemes megbeszélniük szívgyógyászukkal, hogy mire ügyeljenek, ha repülővel indulnak útnak. A korszerű gépek fedélzetén ugyanakkor - a szabályok betartásával - nem jelent kockázatot az utazás a betegek többségének.

        A Brit Angol Szív- és Érgyógyászok Társaságának a szívbetegek biztonságos repülésével foglalkozó 12 legismertebb szakértője húsz oldalon foglalta össze a nemzetközi szakirodalom alapján mindazt, amit ezzel a kérdéssel kapcsolatban ajánlott figyelembe venni. Tanácsaikat a tudományos szervezet folyóirata, a Heart ismertette.

        Hirdetések

        A biztonsági előírások miatt ma minden utasnak eleve jóval korábban kell a repülőtéren megjelenni, mint évekkel ezelőtt, de a szakértők hangsúlyozzák, hogy a betegek még ennél is előbb legyenek ott, mert ha bármilyen kiegészítésre, például biztonsági oxigénellátó rendszerre is szükségük volna, az további időt igényelhet.

        Ha valaki olyan szívbeteg, hogy esetleg oxigén belégzésére szorulhat, az általában egy héttel előbb jelentse ezt a gondot a légitársaságnál. A nemzetközi légi forgalomban részt vevő gépek 6500-13 500 méteres magasságban repülnek, amit az egészséges emberi szervezet is csak túlnyomásos kabinban képes túlélni. Ennek megfelelően az utastérben a belélegzett levegő olyan oxigéntartalomban és nyomással kerül az utasok tüdejébe, mintha 2438 méter magasságban tartózkodnának. Ez azonban megfelelő állapotban lévő szívbetegek számára sem jelent veszélyt.

        Mire kell figyelni a fedélzeten?

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt!

        Önként jelentkezők segítségével több tanulmány foglalkozott az átlagos légi utak időtartamára vonatkozó megfigyelésekkel, de még a szívelégtelenségben szenvedő betegek vérének oxigéntelítettsége sem csökkent panaszokat okozóan alacsony szintre.

        Amire figyelni kell: a kabinban lévő levegő olyan száraz, mintha az utasok a sivatagban üldögélnének órákon keresztül. Ezért fontos a bőséges folyadékfogyasztás, de nem alkoholt tartalmazó folyadékkal, hanem lehetőleg vízzel.

        Fontos, hogy a betegek könnyen elérhető, részletes leírást vigyenek magukkal betegségükre, rendszeresen szedett gyógyszereikre vonatkozólag, és legyen is náluk elégséges patikaszer.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Gasztroparézis

        Dr. Felszeghy Enikő

        Az étkezési szokások megváltoztatása mellett milyen kezelés jöhet szóba?

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Sejtszintű fiatalítást végez az oxigén

        A szépségápolásban is felhasználják már az oxigén regeneráló hatását. Magas koncentrációjú oxigénnel a vérellátás, a sejtregenerálódás is beindul, így a hatóanyagok is jobban tudnak hasznosulni. Így szike nélkül, természetes módon is elérhető az arcfeszesítés.

        Elsősegélynyújtás repülőgépen

        Mit tehetünk a repülőúton bajba került utassal? Mit tudnak a légi utaskísérők, és mivel segíthetnek az utasok?

        Ön is szívbeteg? Ezekre figyeljen oda télen

        Amikor valódi téli hideg van és esik a hó, a szívbetegeknek nagyobb elővigyázatosságra van szükségük, mint más évszakokban. Az időjárás, a megerőltető fizikai aktivitás és a szívbetegségek összefüggéseiről dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.

        A szívfejlődési rendellenességekről

        A veleszületett szívfejlődési rendellenességek a relatíve gyakori fejlődési rendellenességek közé tartoznak. Az élveszületések körülbelül 1 százalékában fordulnak elő. Súlyosságukat, összetettségüket tekintve igen különbözőek lehetnek.

        Több mint TestŐr előzetes

        A levegő oxigénkoncentrációja 20 százalék, egy speciális arckezelés során pedig 95. A vadonatúj technológiával mélyebbre kerülnek a hatóanyagok, a sejtekbe jutó oxigén segít a regenerálódásban. Zoltán Erikával teszteltük a sci-fi arcfiatalítást.

        Ezért veszélyes a terhesség alatti vérszegénység

        A vashiányos vérszegénység gyakori probléma a nők körében, mely sokszor a várandósság során alakul ki. Az állapot azonban akár veszélyes is lehet a magzatra nézve, így fontos a folyamatos monitorozás és kezelés.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.