• Nem ismerik a női szívet

        Szerző:
        WEBBeteg

        A szív- és érrendszeri betegségek a nők esetében is elsőszámú halálozási okok, ám a kardiológiai kutatásban a nőkkel sokkal kisebb mértékben foglalkoznak, mint a férfiakkal. Az Európai Unió egészségügyi hatóságainak nagy tudományos programja, az EuroHeart projekt ezért kiemelten vizsgálja a nők szívének állapotát.

          Szív- és érrendszeri teszt
        Most megtudhatja, hogy mivel és mennyire terheli szívét és érrendszerét! A válaszokból kiderülhet, hogy Ön mennyire veszélyeztetett! >>Töltse ki a tesztet!

        Az utóbbi években több vizsgálat azt mutatta, hogy a kórházba bekerülő nőbetegeket gyakran nem kezelik olyan gyorsan és olyan korszerű terápiával, mint a férfiakat. Ez főleg az Egyesült Államokban keltett feltűnést, amikor kiderült, hogy a rohammentő által beszállított nőket tovább váratják, lényegesen később kerülnek szívkatéterezésre vagy esetleg szívműtétre, mint a férfiak.Ebben a szakértők szerint nagy szerepe van annak, hogy a szívroham esetén a nők lényegesen később hívják maguk miatt a mentőt, mint családjuk férfitagjainak hasonló tünetei esetén, másképp mondják el panaszaikat, melyek gyakran inkább ideges eredetűnek tűnnek, mint infarktusnak.

        Hirdetések

        Vannak azonban egyéb okai is a különbségnek. Mind a korszerű orvosi beavatkozásokat, mind a kipróbálás alatt álló, új gyógyszereket engedélyezés klinikai próbák sorának vetik alá. Marco Stramba-Badiale áttekintő tanulmánya, amely a European Heart Journal című folyóiratban jelent meg, az eddigi tudományos közlemények alapján igazolta, hogy a szív- és érrendszeri betegségekre vonatkozó vizsgálatokba lényegesen kevesebb nőt vontak be. Az Egyesült Államokban a hatvanas évek végén végzett gyógyszervizsgálatok résztvevőinek csak 38 százaléka volt nő, 1997 és 2006 között még alacsonyabb, mindössze 27 százalék volt.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Mindez azért fontos, mert a különböző gyógyszerekre, beavatkozásokra a férfiak és a nők másképp reagálnak. A nőbetegekre vonatkozó hatás tisztázására a férfibetegeken nyert eredményekből nem mindig lehet pontosan következtetni. Az is kiderült, hogy az európai tanulmányokban a nőbetegek aránya még rosszabb: 16-25 százalék. Az EuroHeart program a nőbetegek érdekében célul tűzte ki, hogy az új vizsgálatokba hasonló számú nőt vonjanak be, mint férfit, így téve biztnságosabbá a nőbetegek kezelét.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Futballőrület - ne vegyük a szívünkre!

        2006-ban müncheni kutatóorvosok különleges témát dolgoztak fel, történetesen megvizsgálták, hogy az országukban rendezett labdarúgó világbajnokságon szereplő hazai csapatért való izgalom hogyan befolyásolja a szurkolók egészségi állapotát.

        Pánikroham vagy infarktus? - Hogyan lehet megkülönböztetni?

        Világszerte nő a szorongásos panaszokkal és a pánikbetegséggel küzdők száma. Becslések szerint minden 3. ember életében legalább egyszer megtapasztalja, milyen borzasztó testi tünetekkel és félelemmel jár a betegség.

        Rectus Diastasis - Ártalmasabb, mint hinnénk!

        A szülő nők jelentős részét, kutatások szerint több mint a felét érinti az egyenes hasizmok szétválása (rectus diastasis), amely sajnos nem csupán esztétikai probléma. Az elváltozás kezelése nélkül komoly gerincproblémák, állandósult deréktáji fájdalom, sőt, akár nőgyógyászati betegségek és vizelet visszatartási zavarok is kialakulhatnak.

        Magas vérnyomás - A lakosság 20 százaléka nem tudja, hogy beteg

        A magas vérnyomás napjainkban Magyarországon és az egész világon népbetegségnek számít. Hazánkban az előfordulási gyakorisága igen nagy, a felnőtt lakosság közel egynegyedét érinti.

        A menopauza 5 leggyakoribb tünete

        A menopauzával összefüggésbe hozható tünetek nagy része valójában a perimenopauza időszakában jelentkezik. Míg egyes nők különösebb komplikációk vagy kellemetlen panaszok nélkül esnek át a menopauzán, másokat már a perimenopauzától kezdve legyengítenek, kimerítenek a tünetek, melyek akár évekig is tarthatnak.

        Szexuális készenléti zavarok - Rengeteg nőt érint

        A nők jelentős része küzd a szexuális késztetés problémájával, aminek egyik legkellemetlenebb jele a vaginális nedvesedés hiánya. Dr. Demjén László, nőgyógyász szerint a megoldás felé vezető első lépés az okok feltárása.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        A hiperhidrózis egy kellemetlen egészségügyi probléma, amire van hatékony orvosi megoldás.
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások