• Hirtelen szívhalál - A segítség lépései

        Szerző:
        WEBBeteg

        Sok országban kérdezték az ott élőket, miért nem igyekeznek segíteni azokon, akik hirtelen meghalnak. A válasz szinte mindenütt az, hogy vagy nem tudják mit kell ilyenkor tenni, vagy nem bizonyosak abban, hogy jól tudják végezni az újraélesztést.

        Egyetlen gomb megnyomására egy amerikai városban a mobiltelefon még azokat is eredményesen segíti az újraélesztésben, akik soha nem vettek részt elsősegélynyújtó tanfolyamon. Az életet mentő új program első eredményeit az Annals of Emergency Medicine közölte.

        Hirdetések
        Naponta 70 ember hal meg hirtelen szívhalálban Magyarországon
        Naponta 70 ember hal meg hirtelen szívhalálban Magyarországon. Az áldozatok közül sok élete megmenthető lenne.

        A hirtelen szívhalál az Európai Unióban évente emberek százezreinek az életét fejezi be egyik pillanatról a másikra. Az ilyen esetek nagy nyilvánosságot kapnak, ha a tragédia világhírű sportolót érint, éppen verseny közben, de ilyen végzetes esemény bárkit, bárhol, bármikor érhet és akkor élete vagy halála azon múlhat, hogy a közvetlen közelében lévők között van-e valaki, aki késedelem nélkül elkezdi az újraélesztést.

        Az amerikai statisztikák szerint még azok közül is csak minden harmadik ember próbál segíteni, akik elméletileg tanultak elsősegélynyújtást, esetleg vizsgáztak is belőle.

        Az emberek kétharmada meg sem kísérli, hogy embertársát megpróbálja a halálból visszahozni és minden perc várakozással az újraélesztés sikerének esélye 10 százalékkal csökken.

        Miért nem segítenek?

         Hirtelen szívhalál
        A hirtelen szívhalál gyakran kiszámíthatatlan: szívbetegeken illetve ismert szívbetegség nélkül is előfordulhat, az első tünetek jelentkezése és a halál között legfeljebb egy óra telik el. A hirtelen szívhalálról >>

        Sok országban kérdezték az ott élőket, miért nem igyekeznek segíteni azokon, akik hirtelen meghalnak.

        A válasz szinte mindenütt az, hogy vagy nem tudják mit kell ilyenkor tenni, vagy nem bizonyosak abban, hogy jól tudják végezni az újraélesztést. Az a válasz sem volt ritka, hogy félnek, esetleg valami még nagyobb bajt csinálnak.

        Pennsylvaniában Raina Merchant és munkatársai ezen a helyzeten igyekeztek segíteni olyan, igen egyszerű és mindenki számára érthető hangfelvétel készítésével, amely a mobiltelefonról egyetlen billentyű lenyomására néhány mondattal elmondja, mit kell tenni.

        A szöveg segít a segíteni akarónak, hogyan állapítsa meg másodpercek alatt a hirtelen eszméletlenné vált emberről, hogy hirtelen szívhalál érte, és milyen módon kezdje el a megállt szív működésének pótlására a mellkas percenként százszor végzett összenyomását.

        Mivel ilyenkor, a kritikus percekben az áldozatot lélegeztetni nem kell, a segítségnyújtás igen egyszerű.

        A vizsgálati baba újraélesztésében a mobiltelefon szövegét meghallgató személyek kétszer jobban teljesítettek, mint azok, akik nem kaptak ilyen segítséget, függetlenül attól, hogy tanultak-e korábban bármilyen elsősegélyt.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Elsősegély alkoholmérgezés esetén

        Alkoholmérgezésről akkor beszélhetünk, ha a véralkoholszint eléri a 2,5-4 ezreléket, ami körülbelül 100 g alkohol fogyasztása után következik be.

        Vízi balesetek: mit tegyünk, és mit ne?

        A nyári időszak beköszöntével sajnos gyakran hallunk vízi balesetekről, melyek sokszor tragikus véget érnek. A vízbe fulladással kapcsolatos esetek ugyanakkor a strandok, télen is nyitva tartó fürdők számának megnövekedése miatt minden évszakban előfordulhatnak.

        Az újraélesztés tantervszerű oktatását szorgalmazzák szakemberek

        Az újraélesztés tantervszerű oktatását szorgalmazzák szakemberek, ezért a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája vállalta, hogy minden középiskolában kiképeznek egy tanárt az újraélesztés professzionális oktatására, és ott a képzést hivatalosan is beépítik a tanrendbe.

        Vasárnap lesz az európai újraélesztési nap

        Facebook-kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés európai napjához, október 16-ához kapcsolódóan, az akció célja, hogy minél többen megismerjék a laikus újraélesztés módszerét.

        Félezer oktatáson is túl - Idén is dübörög a TEVAgy a Hős! újraélesztéses kampány

        4 perc, 100 BPM és végtelen bátorság - ennyi az alap, hogy megmentsünk egy emberéletet. 2014 áprilisában indult útjára Magyarország úttörő újraélesztést oktató programja, a TEVAgy a Hős!, Klupács Péter mentő-technikus és Mészáros Zalán volt mentőtiszt vezetésével.

        Vigyázzunk egymásra decemberben is!

        Az év vége mindig felfokozott hangulatban telik. Rég elmúlt a nyár, megküzdöttünk az időjárás-változásokkal, túléltük az őszt és beléptünk a télbe, amikor is korán sötétedik, a fényeket csak a karácsonyi kivilágítás hozza.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.