Koszorúér szűkület gyógyítása a vörösbor hatóanyagaival

MTI
megjelent:

Nemcsak a mértékletes borivás tesz jót az egészségnek: egy amerikai vizsgálat szerint a vörösbor néhány hatóanyaga közvetlenül a szűkült koszorúérbe juttatva is igen eredményes - hangzott el az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán.

Az orvosi protokoll szerint ha valaki szívrohamra gyanús rosszullétet (mellkasi fájdalom, bal vállba és lapockatájra sugárzó rossz érzés 15 percnél tovább), azt addig infarktusként kell kezelni, amíg megfelelő vizsgálatokkal nem bizonyították az ellenkezőjét.

A szakintézményekben az első vizsgálatok után általában szívkatéterezést végeznek, és amennyiben szűkült koszorúérre bukkannak, azt a katéter végén lévő ballon felfújásával kitágítják, majd szükség esetén fémhálóból készült hengert (sztent) ültetnek az érbe, amely megakadályozza a visszaszűkülést.

A vörösbor hatóanyagainak előnyei

A pőre fémszálakból szőtt eszköz azonban idővel bajt is okozhat: az érből rákúszó sejtek beszűkíthetik, ezért manapság a sztenteket a véralvadást gátló, fokozatosan felszabaduló gyógyszerekkel itatják át.

Az amerikai Jim Kleinedler és munkatársainak a vörösborban lévő hatóanyagokkal, a reszveratrollal és a kvercetinnel kezelte a fémszálakat. Ezek a szőlő vörös héjából származó polifenolok csökkentik a sztent belső felszínének beszűkülését, viszont elősegítik, hogy az egészséges érfal sejtjei belenőjenek az eszközbe.

Értágítás és érműtét

Ha érfestésnél olyan szűkületet, vagy szűkületeket találnak, ami biztonsággal, eredményesen megtágítható, akkor értágítást (koszorúéren ezt PTCA-nak hívják) javasolnak. Értágítás és érműtét

A kísérleteket patkányok nyaki verőerein végezték. Az egyik patkánycsoport ereibe olyan sztent került, mely sok hatóanyagot tartalmazott, a másik csoportéba kis adaggal kezelt csövet helyeztek, a harmadik csoportba csak az eszközt ültették be, míg a negyedik csoport semmit sem kapott.

A vörösbor polifenoljai mind kis adagban, mind nagy koncentrációban elősegítették a védő érsejtbélés kialakulását, szemben a hatóanyag nélküli sztentekkel. A reszveratrol a sebek gyógyulását is kedvezően befolyásolta. Várható, hogy a vörösbor hatóanyagai alaposan átalakíthatják a koszorúerek közvetlen, belső kezelését is.

Mikor történik koszorúér-festés?

  • Ha a panaszok és a noninvazív vizsgálatok (terheléses EKG, izotóp) alapján felmerül koszorúér-betegség gyanúja
  • szívinfarktus esetén
  • szívbillentyű-betegségek műtétje előtt
  • veleszületett szívbetegség esetén
  • csökkent kamrafunkció, szívelégtelenség okának tisztázása céljából.

(MTI)

Cikkajánló

Mi a koszorúér-szűkület?

Dr. Vincze Dóra, kardiológus
Koszorúér-betegség
Coronariának orvosi szaknyelven a szívet ellátó verőeret, a koszorúeret nevezzük. Ennek a meszesedését hívjuk coronariasclerosisnak, az így kialakuló kórkép koszorúér-szükület, koszorúér-betegség néven is ismert. A fejlett országokban a koszorúér meszesedése, illetve az ebből eredő szívinfarktus, valamint hirtelen szívhalál a vezető halálokok közé tartozik.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.