Ajánlások a női szívbetegségek megelőzésére

MTI
megjelent:

Több nő hal meg szív-és érrendszeri betegségben, mint férfi, így a világ egyik legnagyobb kardiológiai tudományos társasága, az Amerikai Szív Szövetség (AHA) megújított formában közölte a nők szívbetegségének megelőzésére összeállított ajánlásait.

A férfiakhoz hasonlóan a nők halálának is szív- és érrendszeri betegség a leggyakoribb oka. Több nő fejezi be életét szívbetegség vagy agyi katasztrófa következtében, mint rosszindulatú daganatok, légzési betegségek, balesetek és Alzheimer-kór miatt együttvéve.

Az amerikai szívgyógyászok először 2004-ben adták ki kifejezetten a nők szív- és érbetegségének megelőzésére szolgáló füzetecskét. Mivel a statisztikák szerint ma már több nő veszti életét szívbetegség következtében, mint férfi, idén új kiadás készült ebből az anyagból, amely a legújabb tudományos eredményeket is tartalmazza.

Mind több nő van állásban és magas iskolai képzettsége alapján vezető munkakörben. Ezek közül sokan vesznek fel férfias viselkedési szokásokat, például dohányoznak.

Életmódtanácsok mindenkinek

Az AHA ajánlásai azzal kezdődnek, hogy a nők ne kezdjenek cigarettázni, sőt arra is figyeljenek, hogy ne legyenek passzív dohányosok sem, mert a legújabb tudományos eredmények szerint a mások cigarettájának füstje is igen ártalmas.

Kimutatták, hogy a passzív dohányzás nemcsak a tüdőrák és a koszorúér-betegség szempontjából jelentős kockázati tényező, hanem 2-es típusú, felnőttkori cukorbetegséghez is vezethet.

Az új ajánlás fölhívja a nők figyelmét is a rendszeres testmozgásra. Ez ráadásul nem túlságosan sok munka: mérsékelt terhelés esetén heti 150 perc; kemény, sportos mozgás esetén heti 75 perc elég a szív formában tartásához.

Vigyázzunk a vonalainkra és étkezzünk egészségesen. Naponta fogyasszunk zöldséget és gyümölcsöt, sok növényi rostot, teljes őrlésű kenyeret és legalább hetente kétszer kerüljön hal az asztalra, viszont kerüljük a telített zsírokat, a transz-zsírsavat tartalmazó ételeket, a koleszterint és cukrot.

A munkahelyi stressz és a mobbing

Stresszhelyzetbe bárhol, bármikor kerülhetünk. Az, hogy ezekben a szituációkban hogyan cselekszünk, függ attól is, hogyan tudunk megküzdeni az adott helyzettel, mennyire bízunk önmagunkban, saját erőnkben, saját döntéseink helyességében. Fontos lehet az is, hogy ha hibázunk, fel tudjuk-e ismerni, be merjük-e vallani, tudunk-e váltani, változtatni az esetleges hibás döntésen. Sokszor azt is meg kell tanulni, hogy merjünk hibázni és merjük beismerni. A munkahelyi stressz kapcsán sincs ez másként.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.