A korlátozás segítheti a szenvedélybetegek gyógyulását

MTI
megjelent:

A nyerőgépek számának korlátozása hatékony módszer lehet, hogy megelőzzék a Magyarországon egyre súlyosbodó problémát jelentő játékszenvedély terjedését, és a szenvedélybetegek gyógyulását is nagyban segítené - mondta Németh Attila pszichiáter az MTI-nek.

A parlament kedden kivételes sürgős eljárásban elfogadta azt a törvényt, amely megtiltja a játéktermek és az elektronikus kaszinók működtetését; pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban üzemeltethetők a jövőben, máshol - például vendéglátóhelyeken - nem. A korábban kiadott engedélyek hatályukat vesztik. A törvény a kihirdetését követő napon lép majd hatályba.

Németh Attila, a budapesti Nyírő Gyula Kórház főigazgatója azt mondta: a magyar lakosságnak jelenleg nagyjából egy százalékát érinti a játékszenvedély, de a betegek száma növekvő tendenciát mutat. Ez is súlyos betegség, akár az alkohol- vagy a drogfüggőség, gyógyításához speciális terápia szükséges - emelte ki.

Kifejtette, hogy bár szerencsejáték régóta van Magyarországon, de amíg még a lóversenyeken is csak devizában lehetett fogadni, az erősen korlátozta a játékosok körét. A pszichiáter elmondta, hogy az 1990-es évek elejéig nem is volt ilyen problémával küzdő betegük, de amikor nálunk is elterjedtek a nyerőautomaták, félkarú rablók, egyre többen tették kockára a pénzüket a lehetséges nyeremény reményében, köztük olyanok is, akik hajlamosak a szenvedélybetegségekre.

Mindent egy lapra ...

A pszichiáter kiemelte: a szerencsejáték lényege, hogy minél könnyebben lehessen meggazdagodni, ezért jelentenek nagy veszélyt a félkarú rabló típusú gépek, ahol az ember egy karrántással veszítheti el a pénzét.

Németh Attila emlékei szerint már 1998 óta napirenden van a játékgépek működtetésének szigorúbb szabályozása. A pszichiáter szakma az elmúlt években számos javaslatot is készített erre. Ezek között szerepelt az is, hogy ahol alkoholt árusítanak, ott tiltsák be a nyerőgépek működtetését. Bizonyított tény ugyanis, hogy az alkohol és a játékfüggőség egymást erősíti, és ha az egyikből sikerülne is kigyógyulnia a betegnek, a másik függősége miatt könnyebben visszaeshet.

Ezen felül a játékszenvedéllyel párhuzamosan a depresszió és az öngyilkosság kockázata is megnő, továbbá a játékfüggő nemcsak önmaga, hanem környezete helyzetét is veszélyezteti. A pszichiáter elmondta: találkozott már olyan beteggel, aki addig játszott, amíg lenullázta a számláját, olyannal, aki milliós kölcsönöket vett fel, és "aláírt bármit" a veszteségei miatt. De előfordult az is, hogy nem milliós, hanem már akár tízezer forintos veszteségek miatt is segítséget kért a játékfüggőséggel küzdő ember családja, mert nem volt mit enniük.

Németh Attila kiemelte: a játékszenvedély jövedelmi helyzettől függetlenül bárkit érinthet amíg a nyerőgépek az elit kaszinóktól az olcsó kocsmákig számos helyen megtalálhatók. A pszichiáter azt is elmondta, hogy például az Egyesült Államokban bevett módszer, hogy a játékszenvedélyből kigyógyulni vágyók kitiltatják magukat a kaszinókból, hogy elkerüljék a kísértést, és ezáltal a visszaesés lehetőségét.

Németh Attila szerint ha Magyarországon korlátozzák a nyerőgépeket működtethető egységek számát és szigorítják az ellenőrzésüket, a szenvedélybetegek könnyebben elkerülhetik azokat a helyeket, ahol pénzüket, anyagi helyzetüket kockáztatják.

Játékszenvedély teszt

A játékszenvedély éppen olyan betegség, mint az alkoholizmus, vagy nikotinfüggőség. Tesztünk segítséget nyújt ahhoz, hogy megtudja, játékfüggő-e. Játékszenvedély teszt kitöltése

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.