Éjszakai felriadás felnőttkorban

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos frissítve:

Az éjszakai felriadás (pavor nocturnus) felnőttek körében csak ritkán fordul elő: becslések szerint a kezelésre szoruló éjszakai felriadás százból kevesebb mint egy felnőttet érint.

Annak, aki felnőttként gyakran felriad álmából, tanácsos kivizsgáltatnia magát egy alváslaborban, hogy felismerjék a háttérben álló okokat, illetve kizárhassanak olyan súlyos betegségeket, melyek ilyen tünettel járhatnak, így például az epilepsziát.

Noha az éjszakai felriadás az esetek többségében ártalmatlan, a felnőttek számára gyakran komoly megterhelést jelent, akkor is, ha csak havonta egyszer-kétszer jelentkezik. Az érintettek közül sokan félnek idegen környezetben tölteni az éjszakát, mivel attól tartanak, hogy esetleg feltűnést kelthetnek hangos kiáltásukkal, ami gyakran együtt jár a pavor nocturnusszal.

A pavor nocturnus lehetséges okai

Az éjszaka felriadó felnőttek körében gyakori, hogy alvásuk során rendkívül sok mélyalvási fázison mennek keresztül. Gyakori a családi halmozódás, elsősorban elsőfokú rokonok esetében, kisebb arányban másodfokú rokonok körében. Feltehetően a lázas betegségek is rizikófaktornak számítanak.

További ok, illetve kiváltó tényező lehet a kora gyermekkori agykárosodás, a fejlődést akadályozó faktorok, valamint a pszichoszociális kockázat, a túl kevés alvás, illetve alváshiány, az extrém fizikai megterhelés, pszichés problémák (például túlhajszoltság, családi, munkahelyi gondok, gyerekeknél okozhatja például az iskolakezdés is), stressz, idegen környezetben éjszakázás, bizonyos gyógyszerek, sőt olykor nagy jelentőségű pozitív élmények is.

Ha Ön felnőttként az éjszakai felriadás problémájával küzd, figyeljen oda a következőkre:

  • Biztonságos alváskörnyezet kialakítása: Míg az éjszakai felriadással küzdő gyerekek csak ritkán sérülnek meg álmukban, felnőtteknél ez gyakrabban előfordul, ha problémájukhoz alvajárás is társul. Néhány felnőtt arra is hajlamos, hogy felriadást követően elhagyja a lakást, illetve pánikszerű viselkedés jeleit mutathatják. Megelőzésül gyakran már az is elég, ha a lakáskulcsot az ajtótól, illetve megszokott helyétől távolra teszik.

  • Megfelelő ellazulás elalvás előtt: Az éjszakai felriadás problémájával küzdő felnőtteknek ajánlott elsajátítani és alkalmazni olyan ellazulást segítő technikákat, amilyen például az autogén tréning vagy a Jacobson-féle progresszív izomlazítás.

  • Rendszeres alvás és az elalvás idejének szigorú betartása: Törekedjen arra, hogy mindig ugyanabban az időpontban menjen aludni. Az átvirrasztott éjszakák és a mértéktelen alkoholfogyasztás jelentősen növeli az éjjeli felriadás valószínűségét.

Amennyiben orvosi vizsgálatokkal kizárták a betegségek lehetőségét, akkor a felnőttkori éjszakai felriadás esetében az úgynevezett anticipált (előre megtervezett) ébredés is segíthet. Jegyezze fel - vagy kérjen meg erre valakit -, hogy pontosan mikor jelentkezik az éjszakai felriadás. A jövőben körülbelül 15-30 perccel a várható felriadás előtt ébresztesse fel magát vagy húzza fel ekkorra az ébresztőórát. Néhány perc múlva alhat tovább.

Ha mindezen intézkedések ellenére az éjszakai felriadás továbbra is jelentkezik, tanácsos pszichoterápián részt vennie, például viselkedésterápián, melynek segítségével megtanulhatja a stresszhelyzeteket és a velük összefüggésben álló viselkedésformákat és gondolatokat higgadtabban kezelni. A felnőttkori éjszakai felriadás kezelésére az orvosok csak egyedi, különleges esetben javasolnak gyógyszert.

Ha a tünetet valamilyen betegség okozza, természetesen a betegséget kell kezelni.

Az éjszakai felriadást fontos elkülöníteni a hasonló kórképektől, így például a lidérces álmoktól, a hypnagog hallucinációktól, a már említett epilepsziától stb.

Tovább Az alvás kóros állapotai

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; onmeda.de, medizinfo.de
Lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Mázi-Fülöp Nóra, dietetikus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.