Testmozgással megelőzhető a téli depresszió

szerző: Darabos Balázs - Oxygen Wellness
megjelent:

Itt a hideg, a sötétség, ami könnyen szorongáshoz, sőt akár depresszióhoz vezethet. Darabos Balázs, az Oxygen Wellness Indoor Cycling üzletágvezetője a mozgás antidepresszáns hatására hívta fel a figyelmet.

A mozgás védőfaktor

A legtöbb ember ismeri a testmozgás pozitív hatásait, mégis kevesen tartanak ki mellette. Holott számos vizsgálat támasztja alá, hogy a hangulat javulása mérhető már közvetlenül a testgyakorlás után is. Ugyanakkor ebből a szempontból jelentős tényező, hogy a sportolók olyan mozgást végezzenek, amely közel áll a habitusukhoz és nem haladja meg jelentősen a képességeiket.

A mozgás antidepresszáns hatása már 1969 óta világos, amikor Dr. Morgan vizsgálatából kiderült, hogy a depressziós betegek közt az edzettebbek kevésbé súlyos tüneteket mutatnak. Később, egy 55 000 fős vizsgálat szintén azt igazolta, hogy a rendszeres testedzés alacsonyabb szorongásszintet eredményez – függetlenül a társadalmi helyzettől, a nemtől és az életkortól.

Más kutatásokból az is kiderült, hogy a kitartóan végzett sportnak még hosszú évek múlva is védő hatása van a hangulatzavarokkal szemben. Ez a természetes módszer a még fennálló depresszióban is hatékonynak bizonyul, hiszen jelentősen képes csökkenteni a tüneteket, és ebben nem csupán a társaságnak, a buzdításnak és a motivációnak van szerepe, hanem a hormonoknak is.

Bővebben Téli depresszió vagy téli lehangoltság - Milyen jelek utalnak rá?

A sport agyi antidepresszánsokat termel

A mozgás során szerzett pozitív élmények természetes módon javítják az önértékelést, de a változások biológiailag is megmagyarázhatók. Bármennyire is furcsa, az fizikai aktivitás valójában stresszt jelent a szervezetnek. Viszont ha sikerül beállítani a megfelelő intenzitást és gyakoriságot, az agy alkalmazkodik ehhez a visszatérő stresszhez, és több olyan anyagot kezd termelni, amelyek részt vesznek a stresszválaszban – például noradrenalint és szerotonint. Ezek a hormonok pedig antidepresszív hatásúak, vagyis a kitartóan végzett sport egyfajta természetes gyógyszernek tekinthető a hangulatzavarban.

Ugyancsak csökkentik a fájdalom- és fáradtságérzetet az opiátok, amelyek hiányát akkor is érezhetjük, ha rendszeres mozgás után kihagyjuk az edzéseket.

A mozgás összekötő kapocs

A mozgás nem csak fizikai szinten véd – hangsúlyozza Darabos Balázs. - Aki sportol, az jelentős szociális előnyöket is élvez, hiszen a sportkörökben, fitness-központokban újabb ismerősökre, barátokra tehet szert. Ráadásul a társaság támogatását is élvezheti az egészséges életmód megvalósításában, amely erős összekötő kapocs.

Ugyanakkor, ha nem csupán a lelki vonatkozásokat, de a sport fizikai előnyeit is tekintetbe vesszük, elmondható, hogy itt már van különbség a könnyebb és a közepes intenzitású mozgásformák hatása között – az utóbbiak javára.

Ha sikerül a WHO ajánlásának megfelelően legalább heti 150 percet kardiomozgással töltenünk, többek közt csökken a vérnyomásunk, a koleszterinszintünk, a vércukorszintünk, megelőzhetjük a vastagbél-, emlő-, prosztata- és tüdőrákot, valamint jelentősen mérsékelhetjük a stressz következményeit.

Lásd még Ezek a mozgáshiány szervezetre gyakorolt következményei

(Oxygen Wellness, Indoor Cycling - Darabos Balázs)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.