Kigyógyult a rákból, majd Eb-t nyert a futónő

hir24.hu
megjelent:

A német Antje Möldner-Schmidt Eb-aranyat nyert 3000 méteres akadályfutásban a zürichi kontinensviadalon.

A német atlétanő tette mindenzt úgy, hogy négy évvel korábban nyirokrákot állapítottak meg nála: 2010-ben az orvosok diagnosztizálták nála a betegséget, és a kezelések idejére abbahagyta az aktív sportolást.

2012-ben azonban mégis rajthoz állt Helsinkiben az Európa-bajnokságon, és össze is jött számára egy bronz, most pedig meg sem állt a dobogó legmagasabb fokáig.

Sírva ünnepelte győzelmét

Hihetetlen, mennyire boldog vagyok. Nagyon mélyen érintett a közönség szeretete, csak vitt és vitt előre. Miután beértem, szinte már sok is volt az éljenzés, zavarba hozott, egyszerűen túlcsordultak bennem az érzelmek. Az éremátadás hab volt a tortán, hát csoda, hogy elbőgtem magam újra?" - utalt ezzel arra, hogy a befutó után leborult a földre, majd sírva ünnepelt.

Möldner-Schmidt egyébként karrierje legjobb eredményét érte el a zürichi győzelemmel, korábban csak egyetlen aranyérmet szerzett, azt is 2009-ben, az európai csapatversenyen.

Balzsay Károly kesztyűt húz a rák ellen

Nyirokmirigyrákkal (limfóma) küzd Balzsay Károly egykori profi ökölvívó. Orvosai előbb vírusfertőzésre, később mononukleózisra gyanakodtak, aztán a vérvizsgálatok kiderítették, hogy daganatos megbetegedéssel kell kezelni a korábbi nagyközépsúlyú világbajnokot. Az ártalmatlannak tűnő tünetek mögött súlyos betegség is lapulhat. Ön tudja, mik a limfóma tünetei?

(Forrás: Hír24)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Pécsi Balázs, sebész, mellkassebész, klinikai onkológus
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.