• Szombaton Magyar Úszás Napja

        Szerző:
        WEBBeteg

        Országszerte különböző eseményekkel, a fő színhelyen, Balatonfüreden pedig a legkülönbözőbb versenyekkel ünneplik meg szombaton a Magyar Úszás Napját.

        A keddi sajtótájékoztatón Szabó Tünde, a hazai sportági szövetség főtitkára elmondta, hogy második alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot és a balatonfüredi helyszínen már délelőtt 9 órától lesz kiemelt viadal: a nyíltvízi úszók 10 km-es Európa Kupájának résztvevői vágnak neki a távnak a Balatonban.

        Érvek az úszás mellett

        Bár jóval több, mint tíz oka van, hogy az úszást válasszuk a legújabb hobbinknak, azért összeszedtük a tíz legfontosabbat. Tíz ok, hogy elkezdjük az úszást.>>

        A program keretében bonyolítják le a nyíltvízi országos bajnokságot, továbbá - a hét múlva esedékes magyarországi vizes világbajnokságra utalva - 2021 méteren zajlik majd az elsősorban amatőröknek szóló úszófesztivál.   

        Korosztályos események is lesznek, így mintegy háromszáz gyermek, akik a Jövő bajnokai elnevezésű programban épp úgy úsznak, mint a senior korosztály országos bajnokságán indulók. Felvonul a felnőtt úszóválogatott is, élén az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániellel, bár - amint azt elmondta - ő a parton marad és szurkol öccsének, az Európa Kupán induló Gergelynek.

        Hirdetések

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az Eb-re válogató viadalon rajthoz áll a londoni olimpia 10 kilométeres számának aranyérmese, Risztov Éva is, míg várhatóan az úszófesztivál keretében jelen lesz a normál medencés világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka is.

        A sajtótájékoztatón jelenlévő Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára hangoztatta, az úszás olyan alapsportág, amely alkalmas arra, hogy a gyerekek egészségesen nőjenek fel. Hozzátette, a sportvezetés felelőssége, hogy a sportolás feltételeit megteremtse, adott esetben anyagi segítséget is nyújtson.

        Kiemelte annak a célnak az elérését, hogy minél több gyerek tanuljon meg úszni és szorgalmazta, hogy a Magyar Úszás Napján a lehető legtöbben vegyenek részt.

        Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke megemlítette, hogy az úszó nap jelentős esemény, amelyről élőben közvetít a Duna Televízió és a Kossuth Rádió is.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Koleszterincsökkentés

        Dr. Vajda Orsolya

        Mi alapján választ gyógyszert az orvos? Mennyi ideig kell szedni?

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Nagyobb ütésektől, akár a sportolás közben is sérülhet a központi idegrendszer

        Számos sportban szinte rendszeresnek mondható a fejet ért ütés. A boksznál, de akár a rendszeres fejeléseknél is sérülhet az agy. A központi idegrendszer sérülésével az immunrendszer működésében is zavar alakulhat ki, vagy akár neurodegeneratív betegségek is kialakulhatnak.

        Ginzeng és a sport

        Nyár közeledtével, nyáron jellemzően többen és többet sportolunk. Sokan ilyenkor kezdik újra kedvenc sporttevékenységüket, amit az őszi, téli időszakban takarékra állítottak. Mások most ismerkednek egy újabb sporttal. Általában ilyenkor mindannyian igyekszünk aktívak lenni, többet mozogni, kirándulni, játszani.

        Fogyókúra - Nem mindegy, melyik mozgásformát választjuk!

        A fogyókúrának és az életmódváltásnak fontos része a fizikai aktivitás. Nem mindegy azonban, hogy hogyan mozgunk! A rosszul megválasztott sportolással sokan kifejezetten ártanak szervezetüknek.

        Reflux mellett szabad sportolni?

        Számos tanulmány igazolta, hogy a refluxbetegségben szenvedők ritkábban sportolnak, mert a panaszaik átmenetileg fokozódhatnak. Ne hagyjuk, hogy a reflux megakadályozzon abban, hogy fittek legyünk. Mire érdemes odafigyelni, ha továbbra is rendszeresen szeretne mozogni?

        Csapdák az étkezésben - Tévhitek az egészséges táplálkozásról II.

        A saját és családunk egészségének megőrzése érdekében a legtöbb, amit tehetünk, a tudatos vásárlás. Az összetevőket kötelező a dobozokon feltüntetni, ezt mindig érdemes elolvasni.

        Irodai munka és mozgásszervi problémák

        Egyre nagyobb a mozgásszervi panaszokkal küzdő betegek száma. A háziorvosi rendelők, a reumatológiai és ortopédiai szakrendelések tele vannak az ülő életmód áldozataival. Manapság az emberek többsége városban él, autóval jár, és sokan ülőmunkát végeznek, amely a mozgásszervek egészsége szempontjából nagyon káros.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA