Dehidratáció? Túlivás? Mindkettő komoly gondokat okoz - II. rész

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Szervezetünknek vízre van szüksége ahhoz, hogy problémamentesen működhessen (ez átlagosan kb. napi 1,5-2 liter, nyári melegben és sportolóknál több). A sportolók a hőmérséklettől és a sport intenzitásától függően óránként akár másfél liter folyadékot is veszíthetnek a verejtékkel. Ezt a veszteséget pótolni kell annak érdekében, hogy a szervezet egészségesen tudjon működni.

A dehidratáció mellett a túlivás is valós probléma. Különösen azoknál a sportolóknál jelenthet ez gondot, akik a verejtékkel elveszített folyadék pótlására edzés után nagy mennyiségű folyadékot vesznek magukhoz.

Nem szabad azonban túlzásba vinni a folyadékfogyasztást, különben akár agyi ödéma is kialakulhat. Különösen a maratoni futóknál merül fel ez a probléma újra és újra. A szervezet ugyanis nem képes egyszerre túl nagy mennyiségű folyadékot feldolgozni.

Nem csak az a fontos, hogy a napi ajánlott mennyiséget ne lépjük túl, hanem az is, hogy beosszuk a nap folyamán. Aki egyszerre megiszik egy liter folyadékot, egyáltalán nem tesz jót magának, sőt épp ellenkezőleg! Fél liter folyadéknál többet egyszerre nem képes feldolgozni a szervezetünk. Az a jó, ha a napi folyadékszükségletünket beosztva fogyasztjuk el néhány kortyonként és rendszeresen.

Dehidratáció? Túlivás? - I. rész

Régóta ismert tény, hogy sokat ártunk szervezetünknek, ha nem fogyasztunk rendszeresen, elegendő mennyiségű folyadékot. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az is ártalmas lehet, ha egyszerre túl sok folyadékot veszünk magunkhoz. A legújabb kutatások eredményei azt igazolják, hogy az is veszélyes, ha túl kevés és az is, ha túl sok folyadékot iszunk. Dehidratáció? Túlivás? Mindkettő komoly gondokat okoz - I. rész

A túlivás veszélye - Hová vezet a túlivás?

2009-ben egy 41 éves hobbisportoló maratoni futó nő kereken 5 órányi futás után a célba érve keringési problémák miatt elájult. Az orvosok azt feltételezték, hogy folyadékhiány áll a háttérben, ahogy az hasonló esetekben általában lenni szokott. A kórházban a nő infúziót kapott a folyadékhiány pótlására, ám ez majdnem a sportoló életébe került.

A nő ugyanis nem folyadékhiányos volt, épp ellenkezőleg, a verseny során túl sokat ivott, saját elmondása szerint arra figyelt, hogy „eleget igyon”. A nő az intenzív osztályra került, ahol agyi ödémát és hiponatrémiát diagnosztizáltak nála, utóbbi a vér alacsony nátriumszintjét jelenti. A maratoni futónő esete nem gyedi. Sok sportoló a dehidratáltságtól való félelmében inkább túl sokat iszik, mint túl keveset. A brit Oxford Egyetem tudósa, Dr. Carl Heneghan a túlivás veszélyeire figyelmeztet 2012-es tanulmányában, melyben azt írja, hogy eddig a dehidratáció még nem okozott halált, a túlivás viszont már követelt néhány halálos áldozatot.

Megvárjuk-e, amíg szomjasak leszünk?

A szomjúság egy vészjelzés, ami felhívja a figyelmet arra, hogy szervezetünknek folyadékra van szüksége. Széles körben elterjedt az a nézet, miszerint, ha szomjasak vagyunk, az már baj, és akkor is innunk kell, ha nem érezzük szomjasnak magunkat. A brit szakértők más véleményen vannak: azt ajánlják, hogy csak akkor igyunk, ha szomjasak vagyunk, ellenkező esetben több folyadékot veszünk magunkhoz, mint amennyire szükségünk van.

Nem csoda, ha a sok érv és ellenérv sokakat elbizonytalanít. Igyunk sportolás közben, edzés során és a verseny alatt, vagy ne? Az igazság valahol a kettő között van. Figyeljük szervezetünk jelzéseit és kerüljük a dehidratáltságot és a túlivást is!

Szomjúságérzet - hogy működik szervezetünk vízháztartása?

A szomjúság a szervezet fiziológiai válasza a folyadékegyensúly eltolódására. A folyadéktartalom csökkenése súlyos zavarokhoz vezet, ezért az emberi szervezet nagyon pontosan szabályozza a test folyadék- és elektrolitháztartását. Szomjúságérzet - hogy működik szervezetünk vízháztartása?

(WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító; Forrás: trainingsworld.com; Lektorálta: Dr. Árki Ildikó)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.