Testedzés segítséggel: vitaminok, protein, kreatin és társai

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A legtöbb étrend-kiegészítő alkalmazása egészséges ember számára a felhasználási előírások követése mellett önmagában nem jelent nagy kockázatot. Azt azonban semmiképpen nem jelenthetjük ki, hogy mindent - amit a boltokban beszerezhetünk - kockázatok nélkül beszedhetünk - nyilatkozta a WEBBeteg.hu portálnak Tihanyi András sporttáplálkozással foglalkozó dietetikus.

Egyes kiegészítők hatóanyagai és az egyéni állapot eltérései komoly problémákat idézhetnek elő, ezért fontos szakember (dietetikus, sportorvos) tanácsát kikérni, az ő felügyelete mellett biztonságosabb ezeknek a készítményeknek a szedése, valamint, ha szükséges, átalakítható az étrend, amiről sokan szintén elfeledkeznek.

30 éves vagyok. Most szeretném elkezdeni a testedzést a konditeremben, korábban nem sportoltam. Milyen étrend-kiegészítőt szedjek?

Soha nem kell egyes vitaminokon, zsírsavakon kívül semmit sem pótolni, majdnem minden tápanyag bevitele megoldható élelmiszerekkel. Azonban lehetőség, könnyebbség, segítség lehet céljaink eléréséhez egyes étrend-kiegészítők használata. Elsősorban az "alap" étrend-kiegészítőkre értem ezt: fehérje, szénhidrát, ásványi anyagok, vitaminok, bizonyos zsírsavak, komolyabb céloknál kreatin, HMB, béta-alanin és még néhány hatóanyag nyújthat támogatást. Ezeknél "extrább" kiegészítőkre kezdetben biztosan nincs szükség – válaszolja az olvasó kérdésére Tihanyi András dietetikus.

Ajánlották ismerősök, hogy használjak proteint vagy más készítményt, ha nem fejlődik az izomzatom az edzéstől, hogy hamarabb látható jele legyen a heti 3 edzésnek. Segíthetnek nekem ezek a szerek?

Az alap - egy orvosi kivizsgálás után - a jól összeállított étrend és edzésprogram elegendő pihenés mellett. Az étrend-kiegészítők csak ehhez tudnak hozzátenni többet vagy kevesebbet. A legáltalánosabb hiba, amit szinte mindannyian el szoktunk követni, hogy gyenge alapokra építenénk várat.

Az izomzat lehetőségeihez mérten alkalmazkodik a terheléshez, ahogyan több milliárd éve teszi az élőlényekben és évmilliók óta az emberi faj őseiben is. Kiegészítők nélkül is bekövetkezik ez az adaptáció, csak nem pont olyan gyorsan vagy nem pont olyan mértékben, mint a jól összeállított étrend-kiegészítés mellett.

Sporttáplálkozás

Tihanyi András „Teljesítményfokozó sporttáplálkozás" című könyve a modern sporttáplálkozás és a teljesítményfokozás más módszereinek évtizedek óta tartó folyamatos a fejlődésének eredményeit, szemléletét és gyakorlatát mutatja be.

Kétkedve fogadom ezeket a termékeket, „műnek” tartom. Mikor használható, mikor nem?

A természetes-mű ellentétének kérdése számomra értelmezhetetlen: egy fehérjekészítmény az természetes eredetű, legalább annyira, mint egy doboz májkrém. Szintetikus eredetű vitamint pedig bátrabban fogyaszthatunk, mint természetes eredetű kábítószereket, alkoholt, gyilkos galócát. A természetes-mesterséges fogalmak párhuzamba állítása a hasznos-ártalmas fogalmakkal egy gyakori tévedés – véli Tihanyi András.

Nincs egységes hazai szakmai álláspont az étrend-kiegészítés szükségességét vagy feleslegességét illetően. Azt azonban kijelenthetjük, van, amikor kifejezetten hasznos lehet bizonyos készítmények ellenőrzött alkalmazása. Ezek használatánál számos szempontot kell figyelembe venni, például az étrend-kiegészítő - gyógyszer kölcsönhatások lehetőségét és az egyéni egészségi állapotot. Kizárólag egyénre szabottan merülhet fel a vitamin- vagy ásványi anyag-, fehérje-, aminosav-kiegészítés szükségessége – teszi hozzá a dietetikus.

Étrend-kiegészítők: bizonytalan forrásból soha ne vásároljunk!

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz az elmúlt években több olyan lakossági panasz is érkezett, amelyekben egyes étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos problémákat jeleztek a vásárlók. Tihanyi András sporttáplálkozással foglalkozó dietetikus elmondta: az állam ellenőrzési lehetőségei korlátozottak, ezekre most még nem támaszkodhatunk teljes nyugalommal.

Az étrend-kiegészítők (fehérje, szénhidrát, ásványi anyag, vitamin, kreatin, HMB, béta-alanin, gyógynövénykivonat stb.) piacán nagy a káosz, sok a veszélyes készítmény, ezért csak nagy, botrányoktól mentes cégek megbízható eredetű termékeit javasolt megvásárolni. Kéz alatt beszerzett, bizonytalan eredetű termékeknél viszonylag könnyen hamis vagy életveszélyes készítményekhez juthatunk, vagy kisebb bajként veszélytelen és hatástalan készítményeket adnak el nekünk.

Amennyiben étrend-kiegészítőket szeretnénk használni, mindenképpen forduljunk dietetikushoz a személyre - kor, nem, étrend, egészségi állapot, gyógyszerek - szabott alkalmazás érdekében. Szakember bevonása nélkül lehetőleg kerüljük el a stimulánsokat tartalmazó készítményeket. Tihanyi András arra is figyelmeztet, hogy a nagy dózisban alkalmazott koffein és ennek különböző gyógynövényekkel kombinált keverékei viszonylag könnyen előidézhetnek mellékhatásokat, különösen 18 év alatti sportolóknál. Előforduló mellékhatás lehet: szorongás, fokozott vizeletürítés, súlyosabb esetben szívinfarktus (miokardiális infarktus).

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.