• EB-re készül a magyar cukorbeteg labdarúgó-válogatott

        Szerző:
        WEBBeteg

        A napokban összeállt a magyar válogatott a horvátországi DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokság augusztusi döntőjére.


        Sport és egészség a WEBBetegen

        A csapat tagjait a cukorbetegségben szintén érintett Hevesi Tamás készíti fel a megmérettetésre. A hazai csapatra sok edzés és komoly felkészülés vár nyár végéig, hiszen olyan futballnemzetek csapataival kell majd felvenniük a versenyt, mint Olaszország vagy Spanyolország. 

         
        Hirdetések
         
        A június 16-i válogatóra közel 30 lelkes sportszerető jelentkezett, akiknek népes szurkolótábor drukkolt a lelátón a válogatómeccsek során. A kezdőrúgást az esemény háziasszonya, Erős Antónia végezte el, aki a sportos életmód fontosságát hangsúlyozta a megnyitón. A válogatót követően összeállt az első, 12 fős keret, közülük 7-en utazhatnak majd a horvátországi tornára. A válogatott felkészülését, utazását és sikeres szereplését a 77 Elektronika Kft., a Sanofi, valamint a Magyar Diabetes Társaság is támogatja. A csapat tagjait, illetve felkészülését a Diabetes újság Facebook oldalán követhetik majd az érdeklődők: http://facebook.com/diabetes.hu.
         
         
        A Diabetes újság azzal a céllal jött létre 25 éve, hogy a hazánkban élő cukorbetegeknek lehetőséget teremtsen a találkozásra, színes programokkal és élményekkel segítse a közösség épülését. A futball, mint csapatsport erre különösen jó lehetőséget nyújt, ezért is döntöttünk úgy, hogy a magyar cukorbeteg labdarúgó-válogatott megszervezésében és felkészülésében is tevékeny szerepet vállalunk – mondta Dr. Vándorfi Győző főorvos, a csapatválogatót szervező Diabetes betegtájékoztató lap alapítója.
         
        A DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokságot a dalmáciai Zadarban rendezik 2013. augusztus 26. és 31. között. A nemzetközi kezdeményezés fő célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegségben érintettek rohamosan növekvő körére, népszerűsítse a sportot és az egészséges életmódot, illetve segítse a fiatal diabéteszesek beilleszkedését a cukorbeteg közösségekbe. Emellett a verseny fontos üzenete, hogy a futballpályán minden játékos egyenlő esélyekkel indul a bajnoki címért, így a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben is fontos szerepet vállal.
         
        Az augusztusi döntőben kiélezett verseny várható, hiszen a 12 tagú mezőnyben olyan futballnemzetek is képviseltetik magukat, mint Olaszország, Spanyolország, illetve a házigazda Horvátország. A magyar csapat edzője a cukorbetegségben szintén érintett Hevesi Tamás, aki egyben a júniusi csapatválogató szakmai vezetője is volt. 
         

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Jó volt találkozni ezekkel a lelkes fiatalokkal, akik igazán komolyan veszik a sportot, többen például már hosszú évek óta fociznak rendszeresen. A válogatón végig egymásra odafigyelve, sportszerűen játszottak. Ezek alapján máris megvalósítottuk a verseny egyik fő célját, hogy minél többen mozogjanak, focizzanak közösségben. Mindemellett sok munka vár még ránk a nyáron, mert a közös élmények mellett szeretnénk olyan eredményt elérni, amire minden magyar – nem csak a cukorbetegek - büszke lehet – mondta Hevesi Tamás, a csapat edzője.
         

        A cukorbetegség tünetei, figyelmeztető jelei


        Minden betegre legalább egy ember jut, akinél még nem jelentkeztek a cukorbetegség tünetei, ezért nem is tud róla. Ismerje meg a cukorbetegség fő tüneteit, első jeleit! A cukorbetegség tünetei, figyelmeztető jelei>>
         
        (FLOW PR)
         
        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Dióallergia

        Dr. Szanyi Andrea

        A betegség kialakulásának módja, tünetei, kezelése és megelőzése.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Ezért kell odafigyelnie a szívére, ha cukorbeteg!

        A cukorbetegségben szenvedőknél - a betegség érrendszerre gyakorolt hatásai miatt – fokozottabb a szívbetegségek kockázata. A szívbetegségre számos egyéb tényező is hajlamosíthat, közülük az egyik legismertebb az elhízás. Vajon mi minden növelheti még a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulását cukorbetegeknél?

        Az éjszakai műszak a feje tetejére állítja a bioritmusunkat

        Tapasztalták már, hogy egy át nem aludt éjszaka után másnap képtelenek koncentrálni, fejfájással, szédüléssel küszködnek? A rossz komfortérzethez az is elég, ha rosszul és kevesebbet alszanak ahhoz képest, amit megszokott a szervezetük. Elképzelni is nehéz, hogy miként élik meg a nappali ténykedésüket azok, akik rendre éjszakai vagy váltott műszakban dolgoznak.

        Közel 1500-an vettek részt a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének rendezvényén

        A május 12-én második alkalommal megrendezett „Botra fel” elnevezésű rendezvényén rengetegen vettek részt. A 18 vidéki városban és 2 budapesti helyszínen megtartott, nordic walking oktatással egybekötött séta célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az életmód és mozgás fontosságára, amelyek segítségével a diabétesz jobban ellenőrzés alatt tartható.

        Stresszes? Ellenőriztesse a vércukorszintjét!

        A cukorbetegség sokszor már csak előrehaladott stádiumban okoz tüneteket, azonban tudnunk kell, hogy számos tényező hajlamosít a kialakulására. Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus a stresszről mint önálló rizikófaktorról beszélt.

        A neuropátia szűrése májustól már Heves megyében is elérhető

        Dr. Vácity József, a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet főigazgatója és Dr. Kádár Éva, a Wörwag Pharma Kft. ügyvezető igazgatója 2018-án ünnepélyesen átadták használóinak a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben működő Heves Megyei Neuropathia Centrumot, melynek vezetője Dr. Harcsa Eleonóra főorvos. A centrum Heves megyéből fogad betegeket.

        A lenmag fogyasztásának szervezetre gyakorolt hatásai

        A lenmag magas fehérjetartalmú, rostokban, B-vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Kiemelkedő a tiamin-, magnézium- és foszfortartalma. Mégis, az utóbbi időkben számos tudományos publikációban tanulmányozott, egészségre gyakorolt kedvező hatását a benne lévő különleges olajokra és lignánokra lehet visszavezetni.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA