A fiatalkori rendszeres testmozgás csökkenti az öregkori csonttörés kockázatát

MTI
megjelent:

A fiatalkori rendszeres testmozgás segíthet csökkenteni az öregkori csonttörés kockázatát - derült ki egy új tanulmányból, amelynek megállapításait az Amerikai Sportorvosi Ortopédiai Társaság (AOSSM) chicagói rendezvényén ismertették a szakemberek.

Eredményeink szerint a gyermekkori rendszeres testmozgás összefüggésben lehet a későbbi csonttörés alacsonyabb kockázatával, méghozzá annak a csúcscsonttömegben bekövetkező növekedésnek köszönhetően, amely a rendszeres fizikai aktivitást végző, fejlődésben lévő fiataloknál figyelhető meg - mondta a tanulmány vezető szerzője, Bjorn Rosengren, a malmői Skane Egyetemi Kórház munkatársa.

A tanulmány 7 és 9 éves kor közötti, Malmőben élő gyerekek bevonásával készült, akiket hat éven keresztül követtek figyelemmel a szakemberek. A 362 lány és 446 fiú alkotta "aktív" csoportban a résztvevők 40 perces testedzést végeztek naponta az iskolában, míg a 780 lányból és 807 fiúból álló kontrollcsoport tagjai hetente egy órát edzettek - ismertette a tanulmány részleteit a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportál.

A kutatók figyelemmel követték a vizsgált időben történt csonttöréseket és a gyerekek csontozatának éves fejlődését. A tanulmány ideje alatt 72 csonttörést jegyeztek fel a fizikailag aktívak között, és 143 esetet a kontroll csoportban, vagyis a csonttörési kockázat aránya szinte azonos volt a két csoportban. A gerincoszlop csontsűrűségének növekedése azonban magasabb volt az aktív csoport fiú és lány tagjainál egyaránt.

A gyermekek napi rendszeres testmozgásának jelentősége

Szintén a tanulmány ideje alatt a kutatók retrospektív keresztmetszeti tanulmányt készítettek 709 korábbi férfi atlétával, akiknek átlagéletkora 69 év volt, valamint a kontrollcsoportot alkotó 1368 férfival, akiknek átlagéletkora 70 év volt, hogy megnézzék, közülük hányan szenvedtek csonttörést, illetve megvizsgálják az alanyok csontsűrűség-veszteségének arányát. Az egykori atléták csoportjában a csontsűrűség minimálisan csökkent +1,0-ről +0,7-re, szemben a kontroll csoporttal, amelynek tagjainál jelentősebb volt az eltérés.

A fiatalkorban végzett fokozott fizikai aktivitás hozzájárult a magasabb csontsűrűség kialakulásához, a lányoknál pedig növelte a csontváz méretét anélkül, hogy fokozta volna a csonttörés kockázatát - húzta alá Rosengren. - Tanulmányunk ismételten rávilágít arra, hogy a gyerekeknek miért van szükségük rendszeres napi testmozgásra a jelenlegi és jövőbeli egészségük erősítése érdekében.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit és Dr. Kerekes Éva
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
WEBBeteg - Bodó Mariann, fordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.