Agyműtét ébrenlétben, koponyafeltárás nélkül: a gamma-kés módszer

szerző: Balogh Mária, újságíró, Szakértő: Prof. Dr. Bognár László, idegsebész - WEBBeteg
megjelent:

Hazánkban tíz éve, a világon pedig immár közel harminc esztendeje végeztek először agyműtétet éber állapotú betegen. Az orvosi szenzációnak számító beavatkozást hazánkban a debreceni Idegsebészeti Klinikán hajtották végre elsőként. Egy akkor huszonegy esztendős fiatalembert vetettek alá a hatórás epilepsziagóc-operációnak.

Prof. Dr. Bognár László klinikaigazgató a speciális operációról a történtek idején elmondta: a 21 éves férfi idegsebészeti műtétének eshetősége akkor vetődött fel, amikor a gyógyszeres kezelés már nem volt hatásos a betegség gyógyítására. Az operációt azért kellett a páciens ébrenléte mellett végezni, mert az agynak olyan területén helyezkedett el az eltávolításra szoruló epilepsziás góc, amely az érzékelésért, a mozgásért és a beszédért felelős. Így a beavatkozás során a fiatalembernek folyamatosan együtt kellett működnie az orvosaival. A professzor nem titkolta, hogy mint más idegsebészeti beavatkozások esetén, itt is minden milliméternek vagy annál kisebb eltérésnek is komoly kockázata lehet.

A debreceni idegsebészek és szakorvosok munkáját a külföldön szerzett gamma kés módszerrel operáló idegsebészeti tapasztalatok, valamint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Epilepszia Centrumának orvosai segítették. A sebészi beavatkozás mellett hatalmas felelősség és szakmai kihívás hárult Dr. Molnár Csilla egyetemi tanárnőre, idegsebészeti altatóorvosra, aki hat órán át zökkenőmentesen hárította el a 21 éves fiatalember fájdalomérzékelését. Ehhez a műtéti terület speciális érzéstelenítésre és nyugtatására volt szükség. Az idegsebészek a rendkívüli agyműtét hatását a beavatkozást követően, hat hónappal később tudták először kontrollálni. Megnyugtató volt viszont az is, hogy sem a hatórás műtét során, sem utána nem lépett fel mozgás- vagy beszédbeli károsodás. A férfit akkor harmadjára operálta dr. Bognár László agy- és idegsebész professzor.

Prof. Dr. Bognár László az agyi sugársebészeti eljárásról

- Az agyi sugársebészet egy speciális besugárzást használó módszer, mellyel koponyán belüli betegségeket lehet nagy hatékonysággal kezelni. A kezelés lényege, hogy jól behatárolt, kis célterületre, három dimenzióban egyszeri, nagy dózisú besugárzást irányítanak. Ez megkülönbözteti a többször heteken át alkalmazott, a lakosság körében ismert sugárkezelésektől. A sugársebészet nem a daganatos és egészséges sejtek közötti sugárérzékenység különbséget használja, hanem az egyben leadott, nagy dózisnak köszönhetően szövetelhalást indukál a betegségben érintett területeken.

A sugársebészeti kezelés csak meghatározott esetekben válthatja ki a hagyományos, altatásban történő, nyílt koponyaműtéteket. Betegségtípustól függ az, hogy elsőként választható kezelésként kerül meghatározásra, vagy a klasszikus, manuális műtét alternatívájaként, esetleg kiegészítő kezelésként alkalmazható. A döntésben minden esetben a sugársebészetben is tapasztalt idegsebész szakorvos véleménye szükséges, aki a páciens összes meglévő betegdokumentációi, leletei, friss képalkotó diagnosztika elvégzése alapján tud az eljárás alkalmazhatóságáról nyilatkozni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) teljes mértékben finanszírozza ezt a speciális, koponyafeltárás nélkül végzett operációt.

Az elmúlt 10 esztendő eredményeiről, fejlesztéseiről, a koponya feltárása nélkül, gamma késsel végzett agyműtétekről kérdeztük Prof. Dr. Bognár László idegsebészt, a debreceni Idegsebészeti Klinika igazgatóját.

Milyen fejlődés, előrelépés tapasztalható a korábbi koponyafeltárásos operációkhoz képest az új eljárás bevezetése óta?

- A kezdetek óta folyamatosan tökéletesítjük a kezelés menetét, hogy az minél professzionálisabb legyen, és minél kisebb megterhelést jelentsen a beteg számára. Egyre nő azoknak a betegek az aránya, akik már hallottak erről a kezelési típusról, és amennyiben lehetőségük van választani több terápiás alternatíva között, a gamma beavatkozást választják. A közelmúltban megtörtént a kezelés alapját szolgáltató Kobalt sugárforrások cseréje is, így rövidebb kezelési időt tudunk teljesíteni, ami már egy-egy rövidebb ambuláns beavatkozás idejével vetekszik. Ez hatalmas előrelépést jelent a hazai agysebészet történetében.

Professzor úr Debrecenben végzi ezeket az operációkat...

- A készülék Debrecenben található, így a kezelések ott történnek, de az ország egész területéről fogadunk beteget, sőt, egyre nő a sugársebészeti terápiát Debrecenben igénybe vevő külföldiek száma is. A keretfelhelyezés technikai okai miatt kevés a kezelhető gyermekek száma, de természetesen, ha lehetőség van rá, elvégezzük a beavatkozást esetükben is. Az eddigi legfiatalabb beteg 8 éves volt. A gamma sugársebészeti team folyamatosan bővül, a munkatársaimmal együtt rendszeres résztvevői vagyunk a nemzetközi konferenciáknak, továbbképzéseknek, ahol nemcsak a legfrissebb világtrendeket ismerjük meg, de mi is beszámolunk a kiváló magyarországi eredményekről.

Ki dönti el, hogy az adott páciens daganatos betegsége kezelhető-e gamma késsel? Mennyi idő elteltével mutatkozik meg a beavatkozás sikeressége?

- A debreceni klinikán működik egy úgynevezett Neuro-Onkológiai Bizottság, melyben az idegsebészeken kívül az ideggyógyászati, az onkológiai, a sugárterápiás és a patológiai szakma képviselői is jelen vannak. A kezelésre javasolt betegekkel kapcsolatban ez a bizottság hozza meg a végső döntést. A kezelt elváltozás jellegétől függően a beavatkozás sikeressége akár már pár napon belül is megmutatkozhat, de általánosságban a kezelés hatása hónapok elteltével várható. A 10 éve működő Gamma Sugársebészeti Központban fokozatosan nő a gamma sugársebészeti módszerrel ellátott betegek száma és aránya. Már túl vagyunk a négyezredik kezelésen és az a tapasztalatunk, hogy az országban a lakosságot és az orvosi társadalmat is beleértve, egyre többen ismerik és ajánlják ezt a terápiát. Pácienseink bizalmat szavaztak nekünk, és ennek a módszernek, ami megtisztelő számunkra.

Ez a műtéti technika az idegsebészet más területén is alkalmazható?

- A gamma kés bizonyos típusú agydaganatok, koponyán belüli áttétek, érrendszeri elváltozások, az arcidegzsába, epilepszia és a Parkinson-kór kezelésére szolgál, de még napjainkban is bővül alkalmazhatóságának köre. Meghatározott, szelektált esetekben alkalmas fájdalom-szindrómák kezelése során is. A meningeómák (vagyis az agy lágyburkának daganatai), valamint az áttétes tumorok is kezelhetők gammasugár-sebészettel. Az agy elsődleges idegsejtekből kiinduló daganatait nagyon ritkán kezeljük így.

A gammakéssel kezelt páciensek 40-50%-a agyi áttétet adó tumoros betegségben szenved
Alkalmazzák a módszert olyan esetekben is, amikor a műtét túl nagy rizikóval járna, mint például hallóideg-daganat eltávolítás esetén. Alkalmazzák koponyafelnyitással járó műtét után kiegészítő kezelésként, illetve akkor is, ha a beteg hagyományos módszerekkel egyáltalán nem operálható. Az eljárás lényege, hogy a gammakés – ami egy meglehetősen vékony és precízen irányítható sugárnyaláb – a koponya felnyitása, illetve a környező szövetek roncsolása nélkül, célzottan pusztítja el az agyban lévő kóros elváltozásokat.

Első lépésként a homlok- és a tarkócsonthoz rögzítik az alumíniumkereteket. Ez a beavatkozás egyetlen olyan része, ami némi fájdalommal jár, ezért helyi érzéstelenítéssel végzik. Ezt követően számítógépes program segítségével pontosan meghatározzák a daganat helyét, és a szétroncsolásához szükséges sugármennyiséget. A programot fizikus is ellenőrzi. Ezután történik a beavatkozás, amikor gammasugárral megcélozzák a daganatot, amely a műtét után két-három héten belül szétesik. A kezelés következtében a betegek állapota és közérzete jelentősen javul. Felépülésük felgyorsul, mert nincs vérzéssel járó beavatkozás, így nincsenek szövődmények sem.

Milyen mértékű a szervezetet érintő sugárterhelés a kezelések után?

- A sugárterhelés a szervezet számára csekély, mivel épp a kezelés lényegéből eredően a nagy sugárdózis csak a kijelölt célterületre hat. A szórt sugárzás mértéke minimális. Az említett besugárzással a daganatos sejtekben olyan biológiai változásokat hozunk létre, amelyek a sejtek elhalásához vezetnek. A művelet során az elhalt sejtek felszívódnak, ezért az idő múlásával csökken a daganat térfogata.

Felléphet-e bármilyen mellékhatás a kezelés után?

- Nem jellemző, hogy komplikáció, mellékhatás következzen be. Ha mégis bármilyen, nem szokványos változást észlelünk, pontosan fel vagyunk készülve a megfelelő szakmai, idegsebészeti teendőkre.

Mekkora a várólista?

- Ilyen típusú beavatkozásoknál kötelező a várólista vezetése, de pontosan a kezelt betegségek jellegéből adódik, hogy a betegek nagy részének 1-2 héten belül szüksége van a kezelésre, és ezt mi biztosítani tudjuk. Az elmúlt évek alatt az Idegsebészeti Klinika teljesen befogadta ezt a terápiás típust, így minden úgy működik, hogy a betegek a legmagasabb szintű ellátásban és gondoskodásban részesüljenek – tette hozzá Prof. Dr. Bognár László klinikaigazgató.

A betegek véleménye szerint kimagasló színvonalú a debreceni klinikán dolgozó szakemberek (idegsebészek, altatóorvosok, nővérek) szakmai felkészültsége, továbbá a tisztáság és a felszereltség is szembetűnő.

- Valóban nem lehet panasz a klinikánkra, és nem is engedhetjük meg, hogy bármilyen területen ne a maximumot nyújtsuk betegeinknek. Ezt a kollégáim is épp így gondolják, és ennek megfelelően végzik napi áldozatos, precíz munkájukat. Az debreceni Idegsebészeti Klinikát, beleértve a műtőblokk higiéniáját is, a központi kórház-higiénés team felügyeli, és rendszeresen ellenőrzi. A tárgyi és személyi feltételek is adottak, hogy minden előírásnak és a betegek elvárásainak is eleget téve végezzük a műtéteket, valamint a mindennapi osztályos munkánkat – zárja gondolatát Prof. Dr. Bognár László klinikaigazgató.

Tovább Sztereotaxiás sugársebészet - Gamma-kés

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Prof. Dr. Bognár László, idegsebész, DE KK Idegsebészeti Klinika

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.