A kilökődés veszélyének vizsgálata vérmintából

MTI
megjelent:

Vérmintából is megállapítható a kilökődés veszélye az életmentő szívátültetésen átesett betegeknél.

A bevettnek számító és bonyolultabb beavatkozást igénylő szövetminta-elemzések helyett, a módszert az Egyesült Államok után már az Európai Unióban is jóváhagyták.

Ha valakinek más testéből származó szívet ültetnek be a mellkasába, az szó szerint életmentő beavatkozás, de ugyanilyen létfontosságú az is, hogy az idegen szerv esetleges kilökődését korán fölismerjék és megfelelő gyógyszereléssel megakadályozzák - hívták fel a figyelmet tudósok.

Ezt eddig a beültetett szívből kivett szövetminta vizsgálatával végezték, de az új módszer lehetővé teszi, hogy a kilökődés veszélye vérmintából is megállapítható legyen - hangzott el a Szív- és a Tüdőátültetés Nemzetközi Társasága idei tudományos kongresszusán Prágában.

Már évek óta szerteágazó kutatások témája, hogy a beültetett szervek kilökődését hogyan lehet megjósolni, felismerni, mert ezt csak bonyolult gyógyszeres kezeléssel lehet megakadályozni.

A kockázatmentes módszer pontossága közel 100 százalék

Az AlloMap nevű vérmintát az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA már 2008-ban forgalomba engedte, és alkalmazását 2011-ben az Európai Unió illetékes hivatala is jóváhagyta.

Ez a vérvizsgálat annak a 20 génnek az aktivitását méri, amelyek a beültetett, idegen szív kilökődésében alapvető szerepet játszanak. A kilökődés kockázatának mértékét a vizsgálat eredménye szerint pontozzák.

Ennek az eredmények az adatai alapján a szívátültetésben dolgozó szakorvosok megítélhetik, hogy szükség van-e szövetmintát venni a beültetett szívből.

A kilökődés veszélyétől függően a műtétet követő első évben amerikai tudósok szerint átlagosan 12-19 szövetmintát kell kivenni a beültetett szívből, ez azonban nem "vértelen" vizsgálat és nem is kockázatmentes. A vérvétel viszont egyszerű és veszélytelen, ezért nagy jelentősége van már annak is, ha a szívből ritkábban kell kicsípni szövetmintát.

Szakemberek 13 európai, valamint négy észak-amerikai intézet részvételével és beültetett szívvel élő 741 beteget tanulmányoztak az úgynevezett CARGO 2 vizsgálatban. A módszer pontossága alig volt 100 százalék alatt. A teszt segíti az ilyen betegeknél az immunrendszert elnyomó gyógyszerek megfelelő adagolását a kilökődés megakadályozásában.

Immunrendszerünk működése és zavarai

A szervezet legfontosabb védőbástyája az immunrendszer. Ez a roppantul bonyolult és rendkívül komplex védekezőrendszer felelős a szervezetünkbe kerülő baktériumok és vírusok elleni küzdelemért, és a megfelelő védekezés kiépítésért.
Az immunrendszer működése nagyon komplex, bonyolult folyamat. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön és zökkenőmentesen működhessen, számos szabályozó mechanizmusnak kell sikeresen beavatkoznia. Az immunrendszer bármely részén bekövetkező változás betegséget okozhat, így szervezetünk védelmi vonala akár ellenséggé is válhat. Immunrendszerünk működése és zavarai.>>

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.