• Plasztikai beavatkozást csak biztonságosan!

        Szerző:
        WEBBeteg

        Néhány héttel ezelőtt volt hallható a hír egy húszéves brit lány haláláról, aki illegális plasztikai sebészeti beavatkozáson vett rész. Ennek kapcsán dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztika sebésze a szakmai biztonságról beszélt.

        Az illegalitás veszélye

        Idén februárban történt, hogy a brit Claudia Aderotimi Philadelphiában szeretette volna megnagyobbítatni a fenekét, mivel úgy gondolta, úgy sikeres sztár lehet. Sajnos, fél nappal a beavatkozás után, amelyet egy hotelben (!) hajtottak végre, a lány meghalt.

        Hirdetések

        A gyanú szerint szigetelésekhez használt ipari szilikont juttattak a testébe, a legális plasztikai műtétek során használt szilikon helyett. A másik feltevés az, hogy az anyag a lány vénájába került. Mivel a fenék szilikonnal való feltöltése mind az USA-ban, mind Nagy-Britanniában tilos, ennek az esetnek hivatalosan nem lett volna szabad bekövetkeznie.
        A tragédia ismét felhívta a figyelmet a plasztikai sebészet biztonsági követelményeire, illetve a gyanúsan olcsó vagy különös helyen végrehajtott – tehát nyilván illegális – műtétek hatalmas veszélyeire. Éppen ezért belföldön és külföldön is tisztában kell lenniük a pácienseknek a plasztikai sebészet, a sebész és a procedúra hivatalosságával, mielőtt bármit is aláírnának, bármibe is beleegyeznének. A szakemberek maguk is tudják, hogy a jól látható helyre kifüggesztett oklevelek, engedélyek növelik a páciensek biztonságérzetét. – mondja dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztikai sebésze.

        A legkisebb beavatkozás is kockázatos lehet

        A kozmetikai- vagy plasztikai sebészet is sebészet, függetlenül attól, milyen aprónak tűnik is a beavatkozás. Tehát a magas színvonalon képzett sebésznek, a megfelelő klinikai körülményeknek és a professzionális technikai felszerelésnek, mind együtt kell lennie a biztonságos eljárásokhoz. Egy nem erre a célra kialakított helyiség nyilvánvalóan meg kell, hogy ingassa az ott dolgozók hitelét.

        Ugyanilyen fontos feltétel, hogy a sebész a tervezett beavatkozás előtt, alapos kikérdezés után elküldje a szükséges vizsgálatokra a pácienst, majd ezek birtokában ismertesse a várható eredményeket és az esetleges kockázatokat. Egyetlen betegnek sem lenne szabad úgy műtétet vállalnia, hogy nincs tisztában a következményekkel. Mindazonáltal a modern beavatkozások, eljárások – ha a szakmai protokollok szerint hajtják végre őket – biztonságosnak tekinthetők, a felvilágosítás, az információadás azonban elkerülhetetlen.

        Ezek a cikkek is érdkelhetik Önt

        Az emberi tényező

        -A technikai feltételeken és a szakmai tudáson kívül alapvető fontosságúnak tartom az orvos emberi hozzáállását is, többek közt azt, hogy próbálja lebeszélni a jelentkezőket a teljesen szükségtelen beavatkozásokról – foglalja össze véleményét dr. Kathó Jenő. – Természetesen egy jól sikerült műtét, eljárás pozitívan hathat a páciens önbizalmára, közérzetére, akár az egész életére, és ezek a tapasztalatok a sebésznek is erőt adnak. Meglátásom szerint, azonban praktikus mindig a természetességre törekedni, és kerülni a túlzásokat. Ha nem akarunk teljesen kibújni a bőrünkből, a plasztikai eljárások sokat segíthetnek a megjelenésünkön.

        (www.oxygenmedical.hu)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Veszélyeket rejthet a szeméremajak-korrekció

        A plasztikai sebészetben újabb trend van születőben: a ráncokra, szájra és a mellekre irányuló szépészeti beavatkozások mellett mára a szeméremajkak korrekciós műtéte számít a legdivatosabbak közé. Az orvosok a kockázatokra hívják fel a figyelmet.

        Élet a mellrák után

        Minden műtéti megoldás az emlő kisebb-nagyobb elvesztéséhez vezet, mely a betegeknek komoly pszichés problémát okoz. Nem könnyű feldolgozni a nőiesség egyik szimbólumának elvesztését még akkor sem, ha a beteg tisztában van vele, hogy a beavatkozás az életét menti meg.

        A szemgödri zsírszövetek plasztikája - Az orvos válaszol

        Szemsüllyedéssel kapcsolatosan hallottam a szemgödri zsírszövetek plasztikájáról. Arra lennék kíváncsi hogyan lehetséges ez? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Szokatlan esztétikai beavatkozások

        Legyen az születési hiba, baleset- vagy egyszerűen csak az öregedés eredménye, az esztétikai sebészeti beavatkozással nemcsak a különböző testi problémákat lehet korrigálni, hanem a páciensek lelkiállapotának is jót tesznek, ám komoly kockázatuk is van.

        Tizenévesek kés alatt

        Egyre több tinédzser fekszik plasztikai sebész kése alá, a beavatkozásokat azonban csak alapos indokkal szabad elvégezni.

        Sokat áldoznának a nők a megjelenésükért

        Egy angol kutatás szerint a nők 16 százaléka legalább egy évet feláldozna az életéből, ha ideális súlya és alakja lehetne. Dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztikai sebésze szerint a jobb megjelenés sokat javíthat az életminőségen, de tisztában kell lenni a lehetőségekkel és a kockázatokkal is.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.