• "Segítség! Kamaszodik a fiam!" - A pszichiáter válaszol

        Szerző:
        WEBBeteg

        "A fiam 13 éves és kamaszodik. Korábbi önmagáoz képest zárkózottabb, nem beszél velem, a múltkoriban a cigarettát is kipróbálta. Már a sport sem érdekli. Mit tegyek?" - Válogatás a WEBBeteg orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Kedves Aggodó Anyuka!

        Kisfia nagyfiúvá válik, a kamaszkor váltazásainak közepében van benne. Ilyenkor sok hormonális, testi és érzelmi történések zajlanak.

        Hirdetések

          A kamaszkori drogfogyasztás figyelmeztető jelei

        Ne hagyja figyelmen kívül a kamaszkori droghasználat figyelmeztető jeleit. Ha a lentebb felsorolt jelek közül ugyanabban az időperiódusban legalább hatot észlel gyermekénél, feltétlenül beszéljen vele, s kérje szakember segítségét!
        A kamaszkori drogfogyasztás figyelmeztető jelei>>

        Ebben az időszakban éppen ezért gyakori a zárkozottság a szülővel szemben és az, hogy inkább a kortársakkal töltik idejüket a serdülők. Amiatt nem kell aggódnia, hogy most nem Önt keresi fel a korábbi gondolataival, nem igényli, hogy elkísérje az edzésekre.

        Ez utóbbi a kortárscsoportban "cikissé" is válhat, ezért nem kéri. Mert ez az időszak a leválás, önállósodás időszaka, ezzel minden kamasznak és szülőnek meg kell küzdenie. A cigaretta kipróbálása is sokszor a társak nyomására történik, megmutatják, hogy milyen felnőttek is ők valójában.

        Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy későbbiekben drogfüggő válik gyermekéből. Ez a próbálkozások időszaka, és ez nem mindig pozitív dolgok kipróbálását jelenti.

          Életkorok pszichológiája: a kamaszkor

        Kamaszkorban az addigi, viszonylag kiegyensúlyozott gyermeki, gondtalan lét összekavarodik. A testi és lelki változások felborítanak mindent. A kamasz, természetéből adódóan minden ellen lázadni kezd. Vitatkozik, és kérdőre von mindent és mindenkit. Viselkedésével és külsejével is különbözni akar a felnőttektől.
        Meg kell küzdenie nemi szerepéért. Férfivé, nővé kell válnia. A korai szexualitás inkább riasztó, örömtelen és félelmet keltő. Gyakran ettől remélnek megoldást a magányukra, ettől várnak szeretetet, mert igen gyakran ennek hiányától szenvednek. Az udvarlás, a gyengédség szinte ismeretlen fogalom ma már. Ezt is a felnőtt környezettől tanulják, gyakran a saját közvetlen környezetüktől.
        Életkorok pszichológiája: a kamaszkor>>

        A túlzó szigor nem megfelelő hozzáállás

        Valóban, a túlzó szigor, erőszakos közeledés nem vezet jóra. Az eddig fia felé közvetített normák továbbra is benne élnek, tudja mi a helyes és helytelen. Fontos, hogy tudja gyermeke, hogy minden problémával, érzéssel Önhöz fordulhat, nem kell tartania attól, ha őszinte és elmondja hibázott.

         A téma cikkei
      • Gyermeknevelési naptár: az első év
      • Gyermeknevelési naptár: tipegők
      • Gyermeknevelési naptár: óvodáskor
      • Gyermeknevelési naptár: kisiskolások
      • Gyermeknevelési naptár: kiskamaszok
      • Gyermeknevelési naptár: kamaszok
      • Hiszen mindannyian, így ő is hibázik. De ha tudja, hogy mindenkori megértésre és segítségre talál édesanyjánál, akkor előbb-utóbb Önhöz fog fordulni.

        Ha a sport a mindene, akkor tájékozódjon etéren (kedvenc csapat, meccsek, játékosok), hogy legyen közös témájuk. Csapatmez vagy egyéb csapat-ajándékkel is meglepheti.

        A tanulás lehet, hogy ezidőben kicsit feledésbe merül, de biztosan van kedvenc tantárgy, amellyel többet foglalkozna szívesen a fia. Erről is tudjon meg többet, keressen ilyen témában könyvet, filmet, internetes oldalt.

        (WEBBeteg/Dr. Diószegi Judit, pszichiáter)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Sarcoidosis

        Dr. Lajtos Melinda

        A betegség jelentősége abban áll, hogy kórlefolyása nem jósolható meg.

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Jutalmazás vagy büntetés?

        A gyermeknevelés során a következmények nagy szereppel bírnak a gyermek viselkedésének alakulásában. A pozitív és a negatív következményeknek is van helye, de érdemes árnyalni a képet.

        Dühkitörés: figyelmeztető jelek a szülőknek

        A gyermek dühkitörései mindig kellemetlenek a szülők számára. Van azonban öt olyan figyelmeztető jel, mely arra utal, hogy gyermeke dühkitörései mögött pszichológiai problémák húzódnak meg - állítják a Washington Egyetem kutatói.

        Szexuális élet: mikor kezdjék?

        Az első szexuális együttlétet követően az öröm, lelkesedés, boldogság mellett gyakran előfordul a csalódás, bűntudat, akár teljes kiábrándulás is. Minél felkészületlenebbül érik ezek az élmények a kamaszt, annál nagyobb kárt okoznak.

        A kezdő szülők 10 leggyakoribb hibája

        Minden szülő követ el hibákat. Bizonyára mindenkinek egy egész listája van arról, amit szerinte a szülei rosszul csináltak. Senki sem tökéletes, különösen nem az újdonsült szülők!

        Hiperaktivitás - Izeg-mozog, nem figyel

        A hiperaktivitást a köznyelv gyakran a rossz gyermek szinonimájának tartja, pedig korántsem erről van szó. Egyáltalán nem minden rosszalkodó gyermek hiperaktív.

        Felnőttkori befolyásolhatóság és az én határai

        Befolyásolni akar bennünket mindenki, akár direkt, akár nem direkt módon. Vedd meg, dobd el, szeresd, utáld, válts, őrizd, válj, házasodj, szülj, ne szülj, öltözz, vetkőzz, egyél, fogyjál, a sor a végtelenségig folytatható. Ahhoz, hogy a sok elvárás ne zavarjon össze, tartós én határok szükségesek!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.