Kényszerbetegség - Rituálék fogságában

Mindannyian jártunk már úgy, hogy le kellett ellenőriznünk, bezártuk-e a lakás ajtaját, kihúztuk-e a vasalót. Vannak azonban, akik ezt több százszor is kénytelenek megismételni, akár több utcasarokról visszafordulva is.

A szorongásos betegségek közé tartozó kényszerbetegségen, más néven obcesszív-kompulzív zavaron (OCD), a kényszergondolatokkal és/vagy kényszercselekedetekkel járó, tartós az egyén életét jelentősen megnehezítő állapotot értjük. Sokkal ritkábbnak gondolják, valójában viszonylag gyakori pszichiátriai betegségről van szó, a lakosság körülbelül 3 százalékát érinti.

Maguk a betegek is tisztában vannak állapotukkal, de a pszichés zavarokkal szembeni előítéletek miatt igyekeznek betegségüket eltitkolni, szokásaikat megmagyarázni mások előtt, így csak igen súlyos esetben fordulnak orvoshoz (vagy viszi őket oda családjuk).

Többnyire szégyellik állapotukat, úgy vélik, őrültnek tekintenék őket, ezért inkább csendben szenvednek otthon, akár teljesen bezárkózhatnak, pedig megfelelő gyógykezelésük napjainkra többnyire igen jelentős javulást eredményezhetne.

A betegség kialakulásában genetikai és környezeti tényezők együttes hatását feltételezik, vizsgálatok szerint családi halmozódást mutat. Kényszeres tünetek azonban bizonyos traumás, daganatos vagy gyulladásos agyi történéseket követően is felléphetnek.

A tünetek gyakran társulnak más szorongásos, depressziós betegségekkel (fóbiák, pániktünetek, evészavarok stb.), gyakran csak ezeket a tüneteket panaszolják el a betegek, a kényszeres tünetek csak rákérdezésre derülnek ki.

Obcessziók - kényszergondolatok

A kényszergondolatok énidegen, az akarattól függetlenül felbukkanó gondolati tartalmak, melyeknek az egyén megpróbál ellenállni, a gondolatot elhessegetni, de többnyire alulmarad. Ez a küzdelem hihetetlen lelki szenvedést okoz, energiákat von el. Több formáját is megkülönböztetjük. Kényszerasszociációk során logikátlanul kapcsolódnak egymáshoz gondolati tartalmak, melyek gyakran az erkölcsi gátakba ütköznek, ijesztőek (pl. gyermekbaleset). Újra és újra a gondolatáramba kerülve megrémisztik a beteget. Előbukkanhatnak kényszerképzetek, mikor szinte látja maga előtt a történéseket (pl. balesetet).

Ismert a kényszeres meggyőződés, mikor a beteg is tudatában van meggyőződése valószínűtlenségének, de nem tud szabadulni a gondolattól (megcsalás, munkahely elvesztése stb.) Kényszeres szorongás során az egyént megbénítja a kényszergondolattal kapcsolatos jövőtől való félelem. Kényszeres tépelődés során nem tud döntést hozni, a már megszületett döntést ismételten felülbírálja, nem tud elhatározásra jutni.

Kényszerimpulzusok során olyan késztetéseket él meg az egyén, melyek teljesen idegenek tőle, pl. gyermek kidobása az ablakon, mások bántalmazása, öngyilkosság stb.. Bár szinte soha nem teszik meg, nagyon erősen szoronganak, hogy egyik pillanatban, a figyelmük lankadásával megtörténik a baj, mégis szörnyű tetteket követnek el. Ennek elkerülésére ezért "biztonsági intézkedéseket" hoznak, ám ezek éppen jellegük miatt jelentősen beszűkítik életterüket (pl. nem merik gyermeküket kézbe venni, másokat kérnek meg az ellátásukra, nem mernek az ablakhoz menni stb.).

Ezt a cikket is olvassa el! Öngyilkosság - Hogyan ismerjük fel az előjeleket?

Impulziók - kényszercselekedetek

Olyan cselekvéssorokról van szó, melyek végrehajtásának az egyén megpróbál ellenállni, de végül mégis végrehajtja, ez pillanatnyi megkönnyebbülést, a szorongás átmeneti oldódását jelenti. Ezek sztereotip, rituálészerű, merev sémák szerint zajló cselekvéssorok. Amennyiben a sémától eltér az egyén, akkor elölről kell kezdeni az egész rituálét. Gyakori, hogy az idő múlásával egyre hosszabb ideig tartanak a rituálék, egyre több elemük lesz, egyre többször kell végrehajtani azokat a szorongás oldódásához. Végül a beteg egész napját rituálékkal töltheti, órákig tarthat, míg felöltözik, vagy étkezik, esetleg átmegy az úttesten.

Valamennyi szokással, rituáléval mindannyian rendelkezünk, ez normális. Napjaink szokott ritmusához hozzátartoznak a megszokott cselekvéssorok. A társadalmi érintkezéseket is kötött szabályok szerint végezzük (protokoll), ez gyakran nagyon hasznos. A különbség a rítusok mennyiségében, időtartamában, megváltoztathatatlanságában keresendő. Az átmenet folyamatos a két véglet között.

A legismertebb kényszerek egyike a tisztasággal kapcsolatos. Az ilyen betegek órákon át tisztálkodnak, takarítanak meghatározott rítusok szerint. Gyakran csak otthon tudnak mosdót, WC-t használni, étkezni. Életüket teljesen kitölthetik a tisztálkodási kényszerek.

Ellenőrzési kényszer során a betegnek folyamatosan meg kell győződnie, hogy bizonyos dolgok megtörténtek-e. Mindannyian jártunk már úgy, hogy le kellett ellenőriznünk, bezártuk-e a lakás ajtaját, kihúztuk-e a vasalót. A betegek azonban ezt akár több százszor is kénytelenek megismételni, akár több utcasarokról visszafordulva is, különös, kötött koreográfia szerint. Hajlamosak egyre többször ellenőrizni magukat, így egyre több időt vesz igénybe a cselekvéssor, mely végül egész napjukat kitöltheti. Ismétlési kényszer során bizonyos mozdulatsorokat kell adott számban megismételni, például negyvenszer felhúzni és lehúzni a zoknit a jobb lábra, míg az felhúzva maradhat. Ha a számolás közben megzavarják, akkor (úgy érzik) teljesen elölről kell kezdeni az egészet.

Elkerülési kényszer során az egyén bizonyos emberek, helyek mindenáron való elkerülésére törekszik. Elhatárolási kényszernél a beteg különböző rítusokat végez, hogy egyik cselekvéssort elválassza a másiktól. Kényszeres meglassultságnál a beteg minden mozdulata lassított felvételnek tűnik, nehezen változtat.

A kényszercselekedetek hátterében mindig megtalálható valamely kényszergondolat, bár sokszor nem ez áll az előtérben, akár nem is tudatosul. A kényszergondolat igen nagy feszültséggel jár, mely szinte elviselhetetlen, a kényszercselekedetek ennek a feszültségnek átmeneti oldására születnek, majd egyre inkább kiterjednek, elhatalmasodnak, és már maguk is feszültségforrásként működnek.

Terápiák

A kényszerbetegek túlnyomó többségének szüksége van gyógyszeres terápiára. Elsőként választandó szerek a hangulatjavítók. Itt a hatás azonban még lassabban jelentkezik, gyakran 4-6 hetet is várni kell az érdemi hatásig, mely az együttműködést jelentősen megnehezítheti a beteg részéről. Gyakran nagyobb dózisok is szükségesek a depressziónál megszokott adagoknál. Ráadásul a gyógyszert, gyógyszereket éveken át tartósan szedni kell. Szükség lehet többféle gyógyszer kombinált alkalmazására is (nyugtatók, hangulatstabilizátorok, esetleg antipszichotikumok).

A gyógyszerek mellett elengedhetetlen a pszichoterápiás kezelések igénybevétele. Leghatékonyabb a viselkedésterápia. Ingerexpozíció és válaszmegelőzés során a beteget szorongást okozó helyzetnek teszik ki, de a kényszercselekedeteket megakadályozzák, míg a szorongás magától alább nem hagy. Pl. "koszos" használati tárgyak összefogdosását követően kézmosás nélkül kell a betegnek étkeznie.

Ellenőrzési kényszerek esetén jól bevált a túl ceremonizálás, mikor a szükségesnek érzett számú ismétlésnél jóval több ismétlést írunk elő, melyet a beteg is soknak érez. Kényszergondolatok esetén beválhat a habituációs tréning, mikor az adott gondolatot annyiszor íratjuk le a beteggel, míg már nem vált ki szorongást. Segíthet a gondolatstop módszer is, mikor a gondolat felbukkanásakor a beteg "állj, stop, tovább" utasítást ad magának.

Tovább Létezik kiút a kényszerbetegségek fogságából

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter főorvos