Prosztatarákszűrésen jártunk

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Negyven év feletti férfiként részt vettem életem első prosztatarákszűrésén, amely magában foglalt egy fizikális és ultrahangvizsgálatot, előtte pedig megtörtént maga a vérvétel. Összesen negyedórát töltöttem a rendelőben, ami évente egyáltalán nem sok idő, hogy megnyugodjak, mégis sok férfitársam retteg, ha meghallja az urológia, a prosztata vagy ehhez hasonló szavakat. Miért is?

Valljuk be, a férfiak nem szeretnek orvoshoz járni, pláne akkor nem ha „turkálnak bennük”, azaz fogorvoshoz vagy éppen urológushoz kell menniük. Halogatják, túl későn fordulnak szakorvoshoz.

Hazánkban évente 4500 prosztatadaganatos beteget regisztrálnak. A rosszindulatú prosztatarák kezdetben tünetmentes, ráadásul egy igen lassan előrehaladó folyamat, azaz amikor kialakul, akkortól számítva általában csak 5-6 év múlva veszélyezteti igazán az egészséget, tehát időben felfedezve jó eséllyel kezelhető lenne.

Amennyiben minden férfitársam élne a lehetőséggel és 40 év felett elmenne évente egy átfogó urológiai vizsgálatra, korai stádiumban felfedezhetővé válna maga a daganat, probléma esetén pedig lenne idő megtervezni a következő lépéseket, a további vizsgálatokat, a kezelést.

Dr. Benyó Mátyás urológus és andrológus szakorvos a WEBBeteg.hu portálnak beszámolt olyan 43-44 éves férfiakról, akik időben elmentek a szűrésre, kimutatta a vizsgálat a prosztatarák meglétét, az elkezdett kezelés hatékony volt és ma minden rendben van velük.

Urológiai vizsgálaton jártunk: lépésről lépésre

1. PSA-szűrés

A PSA-szűrés a prosztatarák korai felismerésének első lépése. A prosztataspecifikus antigént jelöli a rövidítés, ezt az antigént a prosztata sejtjei termelik és vérben mérhető a koncentrációja. Emelkedett lehet prosztatagyulladás, -daganat vagy -megnagyobbodás esetén, de számos más tényező is befolyásoló faktor lehet.

Maga a szűrés csupán 5 perc és pár csepp vér elegendő ahhoz, hogy felmérjük a prosztatarák kialakulásának esetleges gyanúját, így a betegség már a korai stádiumban felfedezhető és gyógyítható.

  • A vizsgálat előnye, hogy korai stádiumban felfedezhető vele a tumor, olyan esetekben is, amikor tapintással még nem érzékelhető.
  • Előkészületekkel nem jár.
  • Nem mondanám kellemetlennek, hiszen egy egyszerű vérvétel, ami egy tűszúrással jár.

Az eredményt 2-3 munkanap után kapjuk kézhez vagy feltölti a szakorvos a „felhőbe”, a lelet kiértékelése vehet igénybe néhány napot. Az elemzés során figyelembe kell venni a vizsgált személy életkorát, a prosztataméretet, az esetlegesen előforduló húgyúti vagy ondóúti gyulladást, valamint bizonyos közelmúltban zajlott beavatkozásokat (hólyagkatéterezés, vastagbéltükrözés). Amennyiben negatív az eredmény, vagyis alacsony az érték (0-2 ng/ml), akkor nincs teendő, de érdemes évente megismételni a szűrést.

Emelkedett érték esetén a korábban leírt paraméterek alapján lehet dönteni a továbbiakról. Gyulladás gyanúja esetén annak kezelése, határérték PSA esetén szorosabb követés, daganat gyanúja esetén további vizsgálatok végzése javasolt. 10 ng/ml feletti PSA-érték már különösen figyelemfelhívó, de a pontos teendők meghatározása az urológus szakorvos feladata.

Fontos, hogy nem elegendő maga a PSA-szűrés a teljes képhez, ezért a vérvételt követően fizikális vizsgálatra és UH-vizsgálatra is szükség van!

Ultrahangvizsgálat

Ha már ott voltam és részt vettem egy ultrahangvizsgálaton, áttekintette a szakorvos a veséket, a húgyhólyagot, az ondóhólyagokat, a heréket és mellékheréket és magát a prosztatát. Erre azért van szükség, mert ahogyan a prosztatarák, a vese rosszindulatú daganata sem okoz általában panaszokat, ezzel a vizsgálati módszerrel viszont kiszűrhető, illetve számos más probléma is kiderülhet ilyenkor: például a húgyhólyag rosszindulatú daganata, amely gyakrabban előfordul a dohányosok körében vagy olyanok esetében, akik festéküzemben dolgoznak.

Fizikális vizsgálat

Ez tulajdonképpen az alhas áttapintását, illetve a végbélen keresztüli prosztatabetapintást jelenti, amelytől minden férfi retteg. Miért is? Nem tartott sokáig, néhány perc volt az egész vizsgálat, és igazából olyan gyorsan történt, hogy nem is volt időm feleszmélni, hogy „bennem matatnak”.

  • A szakorvos előtte mindenre felkészített, azaz elmondta, hogy mi várható a vizsgálatkor (a porckemény göb utalhat daganatra, a mirigyes állapot is fontos információval szolgál).
  • A nadrágomat és az alsónadrágomat kellett letolnom, majd felfeküdni az ágyra.
  • Fájdalommal nem járt, némi kellemetlenség előfordulhat a végbélen keresztüli prosztatabetapintás során. Sokan görcsbe rándulnak vagy a stressz miatt nem tudnak ellazulni, ezért fontos, hogy mindent megbeszéljenek a szakorvossal.
  • Arra kell figyelni, hogy relaxáljon a páciens a vizsgálat alatt.

Fontos, hogy a tapintás után közvetlenül ne végezzen a szakorvos PSA-szűrést, mert megemelkedhet az érték, ahogyan magas lehet a PSA prosztatagyulladás esetén vagy katéter használatát követően is, hiszen az antigén kiáramlik a keringésbe és nem mutat pontos értéket a vérvétel. Tehát előbb történik a vérvétel, utána a prosztatavizsgálat.

Fizikális vizsgálattal nem minden része tapintható ki a prosztatának az anatómiai sajátosságokból adódóan: a még apró, a prosztata elülső felszínén elhelyezkedő kezdetleges rosszindulatú daganatot nem veszi észre, a központi részén felfedezhető megnagyobbodást viszont észlelheti a szakorvos. Éppen ezért nem elegendő csak a prosztata tapintása vagy a PSA-vizsgálat önmagában. A kettő együtt segíti hatékonyan a prosztata rosszindulatú daganatának korai felismerését.

Az urológiai vizsgálat tehát nem jelent akkora megterhelést a férfiak számára, viszont hasznos információval szolgál, és mondjuk ki, megnyugtató érzés, ha nincs semmi probléma ott lent, és a férfi továbbra is férfi maradhat.

Ha november, akkor MovEmber!

Novemberben elindult a MentsManust Egyesület 15 éve futó MovEmber kampánya, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a prosztatarák szűrésének fontosságára és a tudatos, egészséges életvitelre.

A MentsManust Magyarország legnagyobb férfiegészség mozgalma, amely a november hónapon túl már egy egész éves kezdeményezéssé nőtte ki magát ingyenes szűrővizsgálatok biztosításának céljával. Tavaly 10 hónap alatt 2000 férfinak biztosított ingyenes szűrővizsgálatot. Az idei kampány keretében a Magyar Vöröskereszttel együttműködve az ország több pontján lesz ismét lehetőség részt venni az ingyenes PSA-szűréseken.

  • Tavaly 10 hónap alatt 2000 férfi vett részt az egyesület szűrővizsgálatain
  • Közülük 12%-nak volt megnövekedett PSA-értéke, náluk további orvosi vizsgálatok voltak szükségesek.

A lakosság számára ingyenes szűrésekkel is készülnek az Auchan Korzó, a Magyar Vöröskereszt és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány együttműködésében, az ország 9 helyszínén az alábbi időpontokban várják a férfiakat:

  • Őrbottyán, Pálos Fogadó: 2023. november 16. 14 és 17 óra között
  • Sülysáp, Wass Alber Művelődési Központ: 2023. november 16. 12 és 18 óra között
  • Budapest, Egy csepp világnap, MOM Sport Rendezvényközpont: 2023. november 19. 10 és 18 óra között
  • Kecskemét, Hírös Agóra: 2023. november 27. 8 és 18 óra között
  • Budapest, Vöröskereszt Székház: 2023. november 30. 13 és 18 óra között
  • Budapest, Vöröskereszt Székház: 2023. december 01. 10 és16 óra között

Bővebb informciót talál a MentsManust Egyesület honalapján ide kattintva.

Ezek is érdekelhetik

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg
Tóth András, újságíró
Orvos szakértő: Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus szakorvos

Cikkajánló

Tévhitek a prosztatáról

Dr. Földi Ildikó
Az alábbiakban néhány, a prosztatáról gyakran elhangzó tévhitet gyűjtöttünk össze és rövid magyarázatokkal próbáljuk meg eloszlatni azokat.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Holányi Péter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.