Prosztatarák és étrend

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Sok szempontból a prosztatarák olyan a férfiaknak, mint a mellrák a nőknek. A második leggyakoribb oka a rákos haláleseteknek, s minél idősebb egy férfi, annál nagyobb valószínűséggel lesz prosztatarákos beteg.

Szakértők szerint az ötvenes éveikben járó férfiak majdnem harmadát, míg a 80 év felettiek 70%-át érinti. Vigasztaló tény lehet az 50 év alatti férfiak számára, hogy a betegség nagyon lassan alakul ki, és ebben az életkorban nem jellemző, így még időben megtehetnek minden tőlük telhetőt a betegség kialakulásának megelőzésére.

Ugyanakkor a rendszeres szűrővizsgálat is fontos, mivel a betegség gyakran sokáig tünetmentes. Prosztatarákra utaló jel az éjszakai, gyakori, sürgető vizelési inger, a fájdalmas, illetve akadozó vizelés, valamint a véres vizelet.

Amennyiben a rák nem terjedt túl a prosztatán, az ötéves túlélési ráta majdnem 100%.

10 étel, mely csökkenti a kockázatot

Az alábbi élelmiszerek fogyasztásával nem csak a prosztatarák kialakulásának kockázatát csökkenti, de az általános egészségi állapotán is javíthat.

1. Fogyasszon legalább hetente háromszor keresztesvirágú zöldséget! – A brokkoli, karfiol, káposzta rendszeres fogyasztása 41%-kal csökkenti a prosztatarák kialakulásának kockázatát. Ez a bennük található fitokemikáliáknak köszönhető, melyek az egyéb rákos megbetegedések megelőzésében is segítenek.

2. Fogyasszon naponta paradicsomot! – A rendszeres paradicsom(szósz) fogyasztóknál 25%-kal csökken a prosztatarák kockázata, csökken a PSA – szint, illetve kevesebb a prosztata szöveteiben a DNS károsodás.

Prosztatarák?

A prosztata daganatos megbetegedése sokszor egyáltalán nem okoz panaszokat, vagy nehezen különböztethető meg annak jóindulatú megnagyobbodásától. Vegyen részt a szűrővizsgálatokon, hogy időben felismerjék a bajt, vagy - a legtöbb esetben - hogy megnyugtassa magát! Milyen tünetek esetén gondoljunk prosztatarákra?

3. Szója – A szója fő fitoösztrogénja, a genistein lassítja a prosztatarák fejlődését. Szakértők az ázsiai konyha gazdag szójatartalmával magyarázzák, hogy ott jelentősen kisebb mértékű a megbetegedés.

4. Lenmag naponta egy kávéskanállal – Az alacsony zsírtartalmú étrend, napi egy kávéskanál lenmaggal kiegészítve lassítja a prosztatarák fejlődését, mivel omega-3 zsírsavat, fitoösztrogéneket és fitokemikáliákat tartalmaz.

5. Hal – Az omega-3 zsírsavakban gazdag halak fogyasztása segít megállítani a rák kialakulását.

6. Piros gyümölcsök/zöldségek – A bennük található likopin csökkenti a prosztatarák kockázatát.
7. Csökkentse a telített zsírok fogyasztását! – Az állati eredetű telített zsírok növelik a rákos megbetegedés kockázatát. Csökkentse a zsíros húsok, tejtermékek, feldolgozott élelmiszerek, valamint kókuszolaj tartalmú készítmények fogyasztását!

8. Fogyasszon több zöldséget, gyümölcsöt! – Egy nemrégiben megjelent olasz tanulmány kimutatta, hogy a zöldségek fogyasztásának jelentős védő hatása lehet a prosztatarákkal szemben.

9. Szelén – Egy tanulmány szerint azoknak a férfiaknak, akiknek a legmagasabb a vér szelén-szintje, 48%-kal kisebb a kockázatuk a következő 13 évben az előrehaladott prosztatarák kifejlődésére. A szelén segíti a ráksejtek önmegsemmisítését, és védi a sejteket az oxidációtól. A legtöbb szelén a tenger gyümölcseiben, sovány húsokban, tojásban, hüvelyesekben és a brazil dióban van.

10. Limitálja a tartós élelmiszerek fogyasztását! – A tartósított élelmiszerek, különösen a savanyúságok, fermentált szója termékek, sózott hal-és tartósított húsok jelentősen növelik a rákos megbetegedés kialakulásának kockázatát. Minél többet fogyaszt ezekből, annál inkább.

Hogyan előzhető meg a betegség?

A megelőzés legfontosabb fegyvere a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Hazánkban minden 40 évesnél idősebb férfinak javasolt, hogy évente - ha lehetséges, urológus szakorvossal - vizsgáltassa meg a prosztatáját, kiváltképp, ha a családban előfordult már ez a daganat. A vizsgálat nem kellemes ugyan, de nagyon rövid ideig tart, nem fájdalmas, és a hasznossága miatt nem szabad azt elhanyagolni. A prosztatarákból való felgyógyulásra, a minél jobb életminőség elérése szempontjából mindennél fontosabb a korai felismerés!
A megelőzést szolgálja a megfelelő életmód, az egészséges táplálkozás - a sok növényi eredetű táplálék fogyasztása, az elhízás kerülése - szem előtt tartása

(WEBBeteg - Cs. K., fordító; lektorálta: Dr. Veress Dóra, általános orvos)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.