• HER2 Betegklub

        Szerző:
        WEBBeteg

        Az úgynevezett HER2 típusú mellrák az egyik legalattomosabb és legagresszívabb válfaja a betegségnek.

        A Magyar Rákellenes Liga szervezésében megrendezett HER2 Betegklub keretében kiderült, hogy ma már a HER2-negatív áttétes emlőrákban szenvedő betegek esetében is van lehetőség korszerű célzott biológiai terápia alkalmazására.

        Emellett fürdőruhás divatbemutató volt műtéten átesett nők részére, amelynek kiemelten fontos szerepe van a betegek testképének helyreállításában.

        A statisztikák szerint napjainkban minden tizedik nőnél kialakul az emlőrák. A korai, áttétet még nem képzett emlőrákok 95%-ban tökéletesen gyógyíthatóak, így nyilvánvaló a rendszeres szűrések jelentősége és haszna. Sajnos ennek a betegségnek több fajtája is létezik.

         „Nagyon sokféle emlőrák létezik. Míg korábban csak általában a daganatoknak a mérete vagy egy egyszerűbb szövettani elemzése alapján kategorizáltuk ezt a betegséget, ma már egy részletes paramétereket tartalmazó szövettani elemzése áll a rendelkezésünkre, ami a molekuláris patológiának a vívmánya. Ezáltal egyre több sajátosságát tudjuk a daganatoknak kimutatni. A HER2 egy receptor, ami a daganatsejtek felszínén létezik.

        Amíg erre nem volt kezelésünk, addig ezeket a típusú daganatokat agresszívabbaknak tartottuk. Amióta erre a HER2 receptorra van már kezelésünk, azóta természetesen egy sokkal kedvezőbb kimenetelű betegségről beszélünk” – mondta el Dr. Szentmártoni Gyöngyvér, onkológus.

        A legfontosabb az információk átadása, hiszen ez a mellráktípus nagyon gyorsan és nagyon agresszívan terjed. „Nagyon fontos szerepe lenne az önvizsgálatnak, valamint a rendszeres szűrőprogramokon való részvételnek. Pillanatnyilag Magyarországon az 50%-ot alig éri el a mammográfiás szűrővizsgálatokon való részvétel, pedig ha ezt az arányt sikerülne 70%-ra emelni, akkor 30%-os halálozási arányban való javulással számolhatnánk. Én azt gondolom, hogy ebben, meg a tájékoztatásban még nagyon sok tennivaló van” - tette hozzá Dr. Szentmártoni Gyöngyvér.

        A rendezvényen jó hírrel szolgáltak a HER2-negatív áttétes emlőrákban szenvedő betegek számára, ugyanis eddig jobb életkilátásokkal számolhattak a kezelt HER2-pozitív emlőrákos nők, mint HER2-negatív társaik, mivel a célzott biológiai terápiák megjelenésével a betegség természete erősen átalakult.

        Most azonban kiderült, hogy amennyiben a daganat nem mutat HER2-pozitivitást, ma már akkor is van lehetőség korszerű célzott biológiai terápia alkalmazására. Ez az úgynevezett érképződést gátló kezelés, elsősorban a HER2-negatív áttétes emlőrákban szenvedő betegek számára jelent előrelépést.

        A korai felismerés szerepe kiemelkedően fontos, mivel már a műtéti beavatkozás, a gyógyszeres vagy sugárterápia is megállíthatja a rosszindulatú folyamatokat. Azonban az esetleges mellcsonkító műtét kapcsán súlyos lelki problémák is felmerülhetnek. Dr. Kegye Adrienne, pszichoterapeuta elmondta: „Azoknál a betegeknél, akiknél a kezelés testkép változással is jár, hosszú időt vesz igénybe az ehhez való alkalmazkodás, és félelem, szorongás alakulhat ki a gyógyuló betegben. Tart tőle, hogyan fogják őt elfogadni környezetében, és ő maga hogyan tudja majd elfogadni a saját testét.

        Tapasztalataim alapján 6-8 hét után lehet alkalmazkodni a kialakult állapothoz, és a kezelt betegek elhiszik, hogy teljes életet lehet élni egy ilyen műtét után. A betegklubok nagyon alkalmasak arra, hogy a betegek egymás között egy kicsit kicseréljék a tapasztalataikat, és akár egymás között megtapasztalják azt, hogy ezzel jól lehet élni, nem kell szégyellni.”

        A HER2 Betegklub önkéntes előadói mellett, a speciális fehérnemű és fürdőruha bemutató mutatta meg, hogy a nőiesség valóban belülről fakad. „A mellműtét után a legfontosabb dolog a testkép helyreállítása. Ez külső szilikon protézissel illetve a protézist tartó melltartó segítségével a legegyszerűbb. Ezek a fehérneműk specialitásuknál fogva csinosak, divatosak, külső szemlélő számára teljesen észrevétlenek, tökéletesen illeszkednek minden testhez.

        Mi abban szeretnénk segíteni, hogy a műtéten átesett nők higgyenek abban, hogy a mellműtéttel a személyiségük nem változik meg. Azt szoktam mondani a hozzánk érkezőknek, hogy hinni kell abban, hogy érdemes élni!” – mondta el a divatbemutató kapcsán Tóth Zsuzsa.

        Kovács Zsuzsa, a rendezvény háziasszonya a rendezvényről összefoglalva elmondta: „A HER2 Betegklub teljesen díjmentesen áll az érdeklődők rendelkezésére. A negyedévente rendezett összejövetelek és a rendszeres programok mellett a Rákellenes Liga szakemberei és önkéntesei folyamatos tanácsadást és iránymutatást adnak azoknak, akik korosztálytól függetlenül szeretnék megelőzni a betegséget, vagy gyógyulásukhoz minél több információt szeretnének összegyűjteni.

        A Betegklubhoz való csatlakozásnak nagyon egyszerű a módja az interneten, és mindenféle információt meg lehet szerezni a Rákliga honlapján (www.rakliga.hu), kiadványaiban, szórólapjain. Emellett megjelenünk az egészségügyi intézményekben, különös tekintettel az onkológiai centrumokban, valamint különféle hirdetőeszközökön.”

        HER2 Betegklub
        http://www.her2.hu/

        Magyar Rákellenes Liga
        http://www.rakliga.hu/

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Koleszterincsökkentés

        Dr. Vajda Orsolya

        Mi alapján választ gyógyszert az orvos? Mennyi ideig kell szedni?

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        A HER2-pozitív emlőrák

        A különböző típusú emlőrákok nők esetében a leggyakrabban előforduló daganatok közé tartoznak. Magyarországon minden évben körülbelül 7000 nőt diagnosztizálnak emlőrákkal, vagyis minden nyolcadik nő esetében várható az emlőcarcinoma kialakulása. Ezen esetek egy ötöd részében pedig HER2 pozitív emlőrák a diagnózis.

        Áttörés a mellrákkutatásban

        Az emlődaganat kialakulásához vezető, eddig ismeretlen folyamatot fedeztek fel a Debreceni Egyetem kutatói. Az egyedülálló tudományos eredmény alkalmazásával újfajta, akár otthon is elvégezhető daganatdiagnosztikai eljárás fejleszthető ki.

        Örökletes emlő- és petefészek daganatok

        Az emlő- és petefészek daganatok a nőket érintő leggyakoribb daganattípusok közé tartoznak. Ezen betegségek 20-30%-a örökletes (familiáris típusok). Mi mindent tudhatunk a familiáris emlő- és petefészek daganat genetikai hátteréről, diagnosztizálásáról és kezelési lehetőségeiről?

        Okozhat-e mellrákot a melltartó viselése?

        A médiában időről időre szárnyra kap a hír, miszerint a melltartónak szerepe van a mellrák kialakulásában. Sokan nem tudják eldönteni, mi is az igazság, és internetes fórumokon beszélik meg kétségeiket. A legújabb feltevés szerint az éjszaka viselt melltartó a felelős. De vajon ez valóban így van?

        Ön felismerné a mellrákot? Tesztelje tudását!

        Az emlődaganatok korai diagnózisa a gyógyulás szempontjából döntő jelentőséggel bír. Ahhoz, hogy hatékony legyen az önvizsgálat, fontos, hogy tudja, mi mindenre kell odafigyelnie. Tudástesztünkből többet is megtudhat!

        Emlőrákszűrés - Miért kellene várnia?

        A nők körében a vezető daganatos megbetegedés az emlőrák. A megelőzésében fontos szerepet játszanak a szűrővizsgálatok, ezek legfontosabbja a rtg-mammográfia. Miért várna? A Diagnoscannél Öné az elsőbbség. (x)

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        A hiperhidrózis egy kellemetlen egészségügyi probléma, amire van hatékony orvosi megoldás.
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások