• SZÉP Putnokon

        Szerző:
        WEBBeteg

        Továbbra is igen népszerű a Szűréssel az Életért Program (SZÉP), a március végétől június végéig tartó harmadik rendezvénysorozaton már több mint tízezren vettek - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter a SZÉP borsodi állomásán Putnokon, szombaton.

        A Szűréssel az Életért Program az idén március 28. és június 28. között 44 kisebb településen szervezett-szervez ingyenes lakossági szűrővizsgálatot és életmód-tanácsadást, szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok és Abaújszántó SZÉP helyszíne.

        A miniszter elmondta, hogy az idei szűrővizsgálatokon eddig 23 településen összesen több mint tízezren vettek részt, tehát az ott élő lakosság több mint tíz százaléka.

        Hirdetések

        Nagy az érdeklődés a SZÉP iránt a hátrányos helyzetű kisvárosokban, ahol magas a munkanélküliség, és az alacsony jövedelmek miatt kevesen jutnak el szakorvoshoz. Egyik célja a programnak éppen a megelőzés, illetve az emberek szemléletének megváltoztatása, nem pedig a gyógyítás - utalt rá a miniszter

        A 2007-ben kezdődött SZÉP 2009-ben éppen ezért koncentrál a leghátrányosabb helyzetű észak-magyarországi, észak-alföldi és dél-dunántúli kisvárosokra, községekre, ahol a népegészségügyi szempontból leggyakoribb - szív- és érrendszeri, szem-, fog-, bőr- és ortopéd - betegségek szűrését végzik.

        Putnokon ott volt az ÁNTSZ emlőrákszűrő busza is, ott voltak a legtöbben. Laczkovich Katalin, a gömöri város főorvosa úgy fogalmazott: örvendetes, hogy a rendezvény azokra a településekre is eljut, ahol a lakosság egészségi állapota rosszabb az országos átlagnál. A program erősíti az emberek felelősségérzetét, tudatosítja bennük, hogy többet kell törődniük az egészségükkel, mert csak így tudják megelőzni a magas rizikóval járó betegségeket - tette hozzá.

        Szakemberek szerint az emberek általában azért nem mennek el szűrővizsgálatra, mert úgy gondolják, nem tudnak tenni az egészségükért, illetve feleslegesnek gondolják a vizsgálatot, nem érzik magukat betegnek, és attól tartanak, hogy fájdalmas lesz a szűrés. A minisztérium a "helybe vitt" szűrővizsgálattal és felvilágosítással akarja eloszlatni ezeket a bizonytalanságokat.
        A két előző SZÉP-en, amely nagyobb városokban zajlott, összesen mintegy százezer ember vett részt, és negyedmillió szűrést végeztek.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Életmódváltás már a fogantatás előtt!

        Az önmegfigyelésen túl törekedni kell az esetleges ártalmas, a magzatot vagy az anyai szervezetet károsító tényezők kiküszöbölésére. Sőt, a leendő apáknak is ki kell venniük a részüket a felkészülésből!

        Gyakori daganatos betegségek első tünetei

        Napjainkban egyre többeket érdekel, hogy melyek az életkorral járó természetes változások, és melyek azok a problémák, amelyeket életmódváltással, mozgással, egészséges táplálkozással elkerülhetnénk. Nos, összegyűjtöttük azokat a daganatos megbetegedéseket, melyek elsősorban 50 éves kor felett jelentenek nagy veszélyt. 

        Hogyan szűrhető ki a Down-szindróma?

        Sok gond, probléma merülhet fel egy terhesség során. Legtöbbször nem is gondolunk arra, hogy sajnos nem minden magzat egészséges. A Down-szindróma a leggyakrabban előforduló kromoszómarendellenesség.

        Évente egy szűrővizsgálat is életet menthet

        A daganat keletkezésének folyamatában az első lépcső csupán egyetlen sejt működésének zavara, mindaddig viszont, amíg ez az elváltozás 1 centis lesz, minimum 5 év telik el.

        Kettős biztonságot ad az új vizsgálat: ismerje meg a teljes testtérképes anyajegyszűrést!

        A rosszindulatú bőrelváltozások esetében a gyógyulás esélyei akkor a legjobbak, ha a kezdetben szabad szemmel sokszor nem is látható jeleket korai stádiumban felismerik. Az Anyajegyszűrő Központban a bőrelváltozások felismerésében tapasztalt bőrgyógyászt a legmodernebb készülék segíti, ami képes rá, hogy az egyes anyajegyek elváltozásait az orvosnak külön is jelezze. (x)

        Látogatói rekord Nyírmadán

        Minden negyedik ember részt vett a Szűréssel az Életért Program nyírmadai rendezvényén szombaton. Csaknem 1300-an vettek részt az ingyenes vizsgálatokon, ez a szabolcsi kisváros lakóinak több mint egynegyede.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.