• Országos szűrőkampány

        Szerző:
        WEBBeteg

        Jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőkampányt indít egészségügyi köznevelő szándékkal a Richter Gedeon.

        A hazai gyógyszercég kezdeményezése arra bíztatja az embereket, hogy minél többen tegyenek egy-egy lépést saját egészségük megőrzése, fenntartása érdekében. Kaposváron, Debrecenben, Nyíregyházán és Szombathelyen a Richter Egészségváros Program keretében ingyenes szűréseket, többek között prosztata-, csontritkulás- és bőrgyógyászati vizsgálatokat vehetnek igénybe a látogatók, részvételükkel növelve a helyi egészségügyi intézménynek szánt adományt.

        Hirdetések

        Az ország négy nagyvárosában rendez családi napot május 9. és június 27. között a Richter „Tégy az egészségért, tegyünk a közösségért!” felhívással. A családi program az egészség és egy jó ügy szolgálatában május 9-én Kaposváron, május 23-án Debrecenben, június 6-án Nyíregyházán, június 27-én pedig Szombathelyen várja szűrésekkel, egészségügyi tanácsadással, előadásokkal, tornával, fitnesz- és gyermekprogramokkal a fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt.

        A 10 és 18 óra között zajló programokon többek között prosztata-, csontritkulás- és bőrgyógyászati szűrést, koleszterinszint- és vérnyomásmérést végeztethetnek el szakemberekkel a rendezvényre látogatók. A szűrővizsgálatok mellett egészségügyi tanácsadásokon is részt vehetnek: csontritkulás, Alzheimer-kór, gyomorfájdalmak, nőgyógyászati és kardiológiai témában felmerülő kérdésekre kaphatnak választ, de dietetikus és gyógytornász is rendelkezésükre áll egész nap.

        A Richter Egészségváros Program helyszínei

        Május 9. – Kaposvár (Kaposvári Sportcsarnok)
        Május 23. – Debrecen (Baltazár tér, Kölcsey központ)
        Június 6. – Nyíregyháza (Kossuth tér)
        Június 27. – Szombathely (Fő tér)

        A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről a rendezvénysorozat teljes ideje alatt a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az info@egeszsegvaros.hu címre küldhetik el.

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Sarcoidosis

        Dr. Lajtos Melinda

        A betegség jelentősége abban áll, hogy kórlefolyása nem jósolható meg.

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Érdemes lenne felkeresnie orvosát, mert lehet, hogy súlyos problémával küzd!

        Számos olyan betegség létezik, ami lappangva, szinte tünetmentesen hatalmasodik el szervezetünkön. Ezek a rafinált kórképek a magyar emberek mentalitásával kiegészülve - nem kell orvoshoz menni, hisz nem fáj semmim - könnyedén életveszélyes párost alkothatnak. A WEBBeteg.hu összegyűjtötte azokat a leggyakrabban előforduló, rejtőzködő betegségeket, amik sok esetben láthatatlanul pusztítják szervezetünket.

        Az egészségesek átlagához közelítenek a fiatal HIV-fertőzöttek életkilátásai

        Az egészségesek átlagához közelítenek a HIV-fertőzöttek életkilátásai az egyre jobb kezeléseknek köszönhetően - állapította meg egy új tanulmány, mely a Lancet orvosi lap aktuális számában jelent meg.

        Májusban Erdélyben dolgoznak a gyermekmentő szolgálat orvosai

        Május 14. és 21. között újra Erdélyben, Hargita megyében dolgoznak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai, akik kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket.

        Megnyílt a Gyermek Neuropátia Centrum Budapesten

        Február 22-én dr. Nagy Péter, a Szent János Kórház orvos-igazgatója és dr. Kádár Éva, a Wörwag Pharma igazgatója megnyitották a Gyermek Neuropathia Centrumot, mely a János Kórházhoz tartozó Budai Gyerekkórházban kapott helyet.

        Át kell törni a hallgatás falát - kiút a hepatitis C-fertőzésből

        A hepatitis C-fertőzéssel élőknek a betegség mellett gyakran meg kell küzdeniük a társadalom részéről a kórképet övező alaptalan félelmekkel és megbélyegzéssel. Az orvosszakma és a hepatitises betegek érdekeit képviselő betegszervezetek munkájának köszönhetően mára sokat javult a helyzet. Egyre inkább sikerül áttörni a társadalmi kirekesztés falát, eloszlatni a félelmeket. A korszerű terápiás lehetőségeknek köszönhetően pedig egyre nagyobb valószínűséggel ki lehet gyógyulni a fertőzésből.

        Diabetes: Lépések a hatékony kezelés érdekében

        1991 óta minden év november 14-én tarják a Diabetes Világnapot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a világszerte egyre gyakoribb cukorbetegségre, melynek káros egyéni, társadalmi és gazdasági következményei vannak. Jelenleg kb. 415 millió ember érintett, és számuk évente nagyjából 7 millióval nő. A világon összességében jóval több ember halálát okozza a diabetes, mint az AIDS, a malária és a TBC együttvéve.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.