• Kilenc nő vehette át idén is az Aranyanyu Díjat

        Szerző:
        WEBBeteg

        Kilenc nőt tüntettek ki idén is a Richter Aranyanyu Díjjal, amelyet orvosok, pedagógusok, egészségügyi és szociális területen tevékenykedő nők között osztottak ki hetedik alkalommal.

        Az elismerő címet olyan pedagógusok, orvosok, egészségügyben és szociális területen dolgozó nők kapták, akik munkájukat csekély elismerés mellett, mégis nap mint nap sosem szűnő lelkesedéssel végzik. Több száz ilyen nőt jelöltek idén is kollégáik, betegeik, tanítványaik vagy a környezetükben élők az elismerésre, és a zsűri közülük választotta ki azt a 16 döntőst, akikre a róluk készült kisfilm alapján több mint 15 ezren szavaztak az interneten - közölték a szervezők a csütörtöki, budapesti díjátadó után az MTI-vel.

        Az orvos kategória díjazottjai

        Orvos kategóriában a közönségtől a legtöbb szavazatot Novák Edit aneszteziológus főorvos kapta, aki a beteg gyerekek mellett azok családjával is nagy empátiával foglalkozik, a zsűri pedig Maráz Anikó szegedi onkológus munkáját ismerte el. Ajánlói az orvost szakmaisága mellett emberségéért és őszinteségéért jelölték az elismerésre.

        A pedagógusok kitüntetett képviselői

        A pedagógus kategória közönségdíját Prokainé Hajnal Zsuzsanna, az egri Dobó István Gimnázium kémia tanárnője kapta, a zsűri pedig Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna, a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettesének ítélte az elismerést. Mindketten újító gondolataikért, emberségükért, gyerekszeretetükért kapták a jelölést és a díjat egyaránt.

        Hirdetések

        Az egészségügyi szakdolgozó kategória győztesei

        Az egészségügyi szakdolgozó kategória közönségdíjasa Molnárné Gardi Katalin, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ vezető aneszteziológiai szakasszisztense lett, a zsűri pedig Sebők Erikát, a szentesi kórház ápolónőjét díjazta. Jelölőik emberségüket, figyelmességüket és bátorító szavaikat méltatták.

        A szociális terület elismert szakemberei

        Idén harmadszor ismerték el a szociális terület szakembereit. Közülük a szavazók Illésné Áncsán Arankának ítélték a díjat, aki egykor a tiszadobi gyerekotthon igazgatójaként több száz gyerek sorsáért felelt, ma pedig a kecskeméti SOS Gyerekfalu Magyarországi Alapítványánál a nagykorúvá vált fiatalok életkezdését segíti.

        Különdíjak

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A zsűri díját Lacziné Somogyi Tímea Anna kapta, aki roma nőként és hat gyerekes anyaként szerzett szociológus diplomát és a Védőháló Karitatív Egyesület alelnökeként segíti a szegénységben élő családokat például adománybolt és játszóház üzemeltetésével. A Ridikül Magazin különdíját Fodorné Vincze Anna lett, aki Simonton terapeutaként segíti a daganatos betegeket.

        A zsűriben idén is Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea párbajtőrvívó, valamint a díj alapítói, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa író foglalt helyet. Az elmúlt hét év során összesen ötvenöten vehették át eddig a Richter Aranyanyu Díjat és a különdíjat munkájuk méltó elismeréseként.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Elindult a szavazás az Aranyanyu Díj jelöltjeire

        Már lehet szavazni azokra a női orvosokra, egészségügyi szakdolgozókra, pedagógusokra és szociális területen tevékenykedő nőkre, akiket betegeik, kollégáik vagy barátaik neveztek az Aranyanyu Díjra.

        Melyik kórház kapjon 100 liternyi kézfertőtlenítőt? Szavazzon!

        A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete – vagyis a ReSzaSz – a hazai betegbiztonság elkötelezett híve, ezért most dr. Novák Hunor gyermekgyógyásszal karöltve 200.000 forint értékben alkoholos kézfertőtlenítőt ajánlanak fel egy, a lakosság szavazatai alapján kiválasztott budapesti kórháznak.

        Köszönjük meg együtt: március 30 az Orvosok Napja immáron Magyarországon is!

        A világon számtalan ügynek, szakmának ünneplik már a napját. Ezek a megemlékezések a társadalmi megbecsülés fokmérőjét is jelentik, s egy rövid ideig az adott témára, területre irányítják a nagyközönség figyelmét.

        Gyógyítson egy kattintással

        Ha Ön is szeretne hozzájárulni a beteg gyerekek mielőbbi gyógyulásához, most nem kell mást tennie, csak egy kattintással választania a gyermek-egészségügyi intézmények közül.

        Szavazzon az Év orvosára! - TOP 10

        Túl van a félidőn a 2013-as Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása.

        Az év praxisa: Szavazzon a TOP húszra! 

        Az év praxisa a Kárpát medencében pályázaton a páciensek november 30-ig díjazhatták háziorvosukat, történetükkel. Írhattak az orvos és a nővér szaktudásáról, empátiájáról, arról, mennyire ért az idősek, a gyerekek nyelvén, a jó orvos-beteg kapcsolatról, a bizalomról, vagy éppen az életmentő beavatkozásokról, mert ilyen sztorikkal is találkoztunk. 

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        A hiperhidrózis egy kellemetlen egészségügyi probléma, amire van hatékony orvosi megoldás.
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások