• Az év praxisa a Kárpát-medencében - Íme a díjazottak

        Szerző:
        WEBBeteg

        Mindszentről és Erdélyből, Mádéfalváról érkezett a két első helyezett. A hetedik alkalommal kiírt pályázatot Dr. Ávéd János hazai és Dr. Kovács Rozália határon túli háziorvos nyerte meg.

        Dr. Ávéd János, a kép forrása: promenad.hu

        Dr. Ávéd János
        kép forrása: promenad.hu

        A Kárpát-medencén átívelő pályázat díjátadó gáláján - az Emberi Erőforrások Minisztériumában - dr. Szentes Tamás helyettes államtitkár, a zsűri elnöke köszöntötte a megjelent TOP 21 Praxis képviselőit, hiszen a zsűri egy különdíjat is kiadott, valamint a megjelent polgármestereket, megyei kormányhivatalok munkatársait, plébánosokat és lelkészeket, idős és gyermekotthonok vezetőit, határon túli szerkesztőségeket, akik számos történetet írtak, azaz ajánlották háziorvosukat.

        Az összetartozás fontossága

        Szentes Tamás szerint „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat legfontosabb mondanivalója, hogy „mi a Kárpát-medencében összetartozunk.” Amikor a II. világháború után elődeink nekiláttak újjáépíteni az országot, a magyar egészségügyi ellátórendszer szervezésekor figyelembe vették azt a szempontot, hogy a határon túli honfitársainkról is gondoskodnunk kell. Ez igaz volt Trianon után is, amikor frissek voltak a sebek - amikor a béke diktátum területe kétharmadával és 3.3 millió magyarral csonkította meg a történelmi Magyarországot - de igaz most is, amikor ezek a sebek már nem frissek, hanem krónikusak.

        Hirdetések

        Az viszont mit sem változott, hogy nekünk ugyanúgy gondoskodnunk kell határon túli honfitársainkról, hiszen ugyanúgy összetartozunk, és ugyanúgy együtt kell építenünk azt a kulturális jövőt, ami a most élő magyarságot összetartotta, összetartja és remélhetőleg a jövőben is össze fogja tartani. Ezért külön örülök annak, hogy idén is csakúgy, mint tavaly: a hazai praxisok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi magyar orvosok is bekerültek a díjazottak közé!„

        Páciensek elismerése

        Az elmúlt években, hat esztendő alatt, több mint 1200 hazai és határon túli remek háziorvos és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, vehetett részt a nemes versengésben. Közülük százhúszan kapták meg „Az év praxisa a Kárpát-medencében” kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületében. Ez a szám, most újabb 20 praxissal gyarapodott.

        A díj átadása - Dr. Szentes Tamás (balra) és Dr. Ávéd János (jobbra), a kép forrása: Tisztiorvos (Facebook)

        A díj átadása - Dr. Szentes Tamás (balra) és Dr. Ávéd János (jobbra)

        A helyettes államtitkár elmondta, hogy 2016. december 20-án sajtótájékoztató keretében indították el hivatalosan az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalban „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot, amelynek fővédnöke Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes.

        A díjátadóról

        A helyszín nem véletlen: a hivatal harmadjára támogatta a versengést, amelynek célja, hogy az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és a háziorvosok kitartó, szolgálatkész munkájára irányítsa a szélesebb nyilvánosság figyelmét, erősítve ezzel a praxisok megbecsülését, presztízsét.

        Az is elhangzott, hogy a hét éve tartó pályázat során idén érkezett be a legtöbb ajánlás, több mint 350 történetet küldtek be háziorvosukról fél esztendő alatt a hálás páciensek és az önkormányzatok, szakmai és érdekvédelmi szervezetek.

        Az ajánlások közül választották ki a bírálóbizottság tagjai a 10-10 legjobb történetet, illetve praxist. A végső sorrendet azonban nem a zsűri, hanem a www.evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el. Tavaly összesen 40 000, idén több mint a duplája, majd 90000 voks érkezett Erdélyből, Ukrajnából, Szlovákiából, de Norvégiából, Hollandiából, Írországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból, Svédországból is, azaz sikerült a Kárpát-medencén túli magyar diaszpórát is megszólítani.

        „Örülök a pályázat közösségformáló erejének, hiszen ahogy a legnagyobb közösségi portál hozzászólásaiból kiderül: idén például Mindszent, Csongrád és az erdélyi Mádéfalva, valamint Oklánd lakosságát kovácsolta közösséggé, hogy a jó ügy mellé állhatnak. „- hangsúlyozta a zsűri elnöke, aki végezetül mindenkinek a figyelmébe ajánlotta a portál böngészését, hogy minél többen megismerhessék az olykor novellaszépségű ajánlásokat.

        A praxisok képviselőit a zsűri tagjai és a támogatók is méltatták, azaz a Magyar Örökség díjas Berszán Lajos atya Gyimesfelsőlokról, Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, valamint Dr. Farsang Csaba, a Magyar Hypertonia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Dr. Rurik Imre, a Debreceni Családorvosi Intézet vezetője, valamint Böszörményi Krisztina, Fodor Erika, Lázár Szabolcs, Oláh Péter és Vincze Attila.

        (www.evpraxisa.hu)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Éjszakai ágybavizelés

        Dr. Muszil Dorottya

        Az esetek jelentős részében örökletes hajlam áll a panaszok hátterében.

        A gerinc egészsége

        Dr. Dobos Márta

        Csak a szakorvosi vizit és kezelés eredményezhet hatásos kezelést.

        Dr. Fodor Zsuzsanna: eddig nem tapasztalt...

        Pusztaföldvár egyetlen háziorvosa négy éve dolgozik az 1600 fős településen, de már eddig is több fejlesztést, változtatást valósított...

        Dr. Mangó Gabriella: egészként tekintem...

        A betegre egészként kell tekintenünk, fizikai-szellemi-lelki összességében, és ezektől függ a kezelés, a gyógyszerszedés és a...

        Dr. Kovács György Zoltán: a Teljesség az...

        Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat diplomája az ékköve mindegyiknek, ahogyan Dr. Kovács György Zoltán fogalmazza: az összes...

        Országjelentés: az összes halálozás...

        A szív- és érrendszeri betegségek tartoznak hazánkban a fő halálokok közé, ezek hátterében pedig olyan rizikófaktorok vannak, mint a...

        Demenciabarát Mosonmagyaróvár: ha tudjuk...

        Hiány van ma Magyarországon a demenciával kapcsolatos tudásból, a hasznos, hétköznapi információkból. Mosonmagyaróvár élen jár egy...

        Táskás szemek - Mi okozhatja?

        Az életkor előrehaladtával egyre gyakrabban jelennek meg a szem alatti táskák. A szemmozgató izmok az évek során fokozatosan gyengülnek, a...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.