• Elindult Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat!

        Szerző:
        WEBBeteg

        2016. december 20-án ünnepélyes sajtótájékoztató keretében indították el hivatalosan Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázatot az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalban. A helyszín nem véletlen: a hivatal harmadjára támogatja a nemes versengést, amelynek célja, hogy az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és a háziorvosok kitartó, szolgálatkész munkájára irányítsa a szélesebb nyilvánosság figyelmét.

        Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a szakmailag legjobb gyógyszer és terápia mellé is kell a jó szó, a kedves gesztus.
        „Fontos számunkra, hogy ne csak a háziorvosok szakmai tudását nézzük, hanem az emberségét is, hiszen ez a pályázat is erről szól. Szeretnénk, ha az eddigi hagyományoknak megfelelően növekedne a hálás betegek által megosztott történetek száma. Nagyon jó olvasni, hogy nemcsak problémák és gondok vannak a magyar egészségügyben, hanem örömök, remek és emberséges szakemberek is.

        Bízom abban, hogy a praxisok, a háziorvosok, és a nővérek nagy kitüntetésnek érzik ezt az elismerést, hiszen ahogy a színésznek a taps, az orvosnak a beteg hálája, szeretete a legnagyobb elismerés. A magyar egészségügy számára már a II. világháború után is fontos volt, hogy ne csak határainkon innen, hanem a határainkon túl is gondoskodjunk honfitársainkról, és ez így van napjainkban is. Ezért is örülünk az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, és vajdasági történeteknek, és praxisoknak.”

        Hirdetések

        Csak jó ember lehet jó orvos

        Dr. Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, a zsűri tagja két alaptételt fejtett ki: az egyik szerint csak jó ember lehet jó orvos, a másik szerint pedig a gyógyítás nem egyenlő az egészségügyi szolgáltatással. „ A gyógyítás lényege a beteg bizalmának megszerzése, és hogy ebben a pályázatban erre törekszünk, az azt jelenti, hogy az orvoslás visszazökken a helyére. Az elmúlt években a beküldött történetek egytől egyig az emberek közötti együttérzést, segítőkészséget, az orvosi hivatás klasszikus értékeit mutatták fel. Mindegyik ajánlás megerősítette meggyőződésemet a magyar és európai hagyományokon nyugvó orvoslás továbbélésében.

        A pályázat sikerének titka az, hogy a különböző országokban élő, de egyazon tradícióból, szemléletből és ismeretanyagból táplálkozó orvosok közel kerülhetnek egymáshoz. Rajtuk keresztül természetesen a külföldön élő magyarság is érezheti és érzi is az anyaország jelenlétét.”

        Dr. Bedros J. Róbert professzor a Szent Imre Egyetemi Oktató  Kórház főigazgatója, a zsűri tagja  egy szakmai esemény miatt  távol maradt, de írásban üzente meg, hogy a kezdetek óta nagyszerűnek, és sikeresnek tartja a pályázatot. „ Hasznossága abban is rejlik, hogy széles körben megismerhetjük azokat a háziorvosokat, akik nap, mint nap - sok más kollégájukkal együtt - szívvel-lélekkel végzik munkájukat. Tevékenységüket hivatásnak tekintik, a betegeikért cselekednek. Azt viszont sajnálom, hogy ezeket a kiváló szakembereket és az ajánlásokat is csak a pályázatok során ismerhetjük meg. A médiában ezek az elismerő ajánlások nem minősülnek hírnek. A kitűnően végzett háziorvosi, szakellátói, vagy kórházi gyógyító munka ténye nem eladható hírérték, ezen  szükséges lenne változtatni. Ezért is kellenek ilyen fórumok, mint „ Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat, ahol a betegek kitüntetik háziorvosaikat szeretetükkel, mi pedig végre szélesebb körben elismerhetjük, jutalmazhatjuk azokat, akik ezt a betegeiktől kiérdemelték.”

        B. Király Györgyi projektvezető tájékoztatott arról, hogy „Az év praxisa a Kárpát-medencében” díjat 2016-ban is tíz magyar és tíz határon túli háziorvos nyerheti el - munkatársaival, a nővérekkel együtt.

        A zsűri tagjai: Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, Dr. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója, Berszán Lajos gyimesi plébános, dr. Béres József, Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Dr. Farsang Csaba professzor, Dr. Kasler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Dr. Rurik Imre professzor a Debreceni Egyetem Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszékének vezetője, Dr. Száray Eszter háziorvos / a 2015-ös pályázat hazai nyertese/,és Sztankó Péter, a Webbeteg és a DRportál főszerkesztője.

        A zsűri elsősorban a hazai és a határon túli páciensek, de az önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok, plébániák, iskolák, idős otthonok javaslatait is várja a www.evpraxisa.hu portálon.

        A történetek beküldésének határideje: 2017. május 10.

        (www.evpraxisa.hu)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        A vérzékenység okai

        Dr. Tomonkó Magdolna

        A vérzékenység a banális vérzésektől az életveszélyes betegségekig terjedhet.

        D-vitamin

        MOOT

        Mennyi D-vitaminra van szükségünk a legfrissebb hazai ajánlás szerint?

        Iskolaérettség - Készen áll a gyerek? Az orvosi

        A szülőknek az elkövetkező hetekben kell eldönteniük, hogy gyermekük megkezdje-e iskolai tanulmányait. Ilyenkor ajánlott nyílt napokra...

        Tünetek, amikkel orvoshoz kell fordulni

        Számtalan olyan súlyos vagy nem túl súlyosnak látszó tünettel szembesülhetünk, amelyek megjelenése esetén tanácsos minél hamarabb...

        MAOOSZ: A vadhajtásokat le kell vágni!

        Maguk alatt vágják a fát a magánorvosok azzal, hogy felhívták a döntéshozók figyelmét a szektorban előforduló etikátlan reklámokra? A...

        2017: változások az egészségügyben

        Nőtt a minimálbér összege, így a társadalombiztosítási járulékfizetésnél is változás történt. Új készítmények lesznek...

        Szenvedélyek rabságában

        A cím nem egy szerelmi történetet takar, bár ezek a kapcsolatok is sajnos gyakran életreszólóak. Tönkrement házasságok, széthullott...

        Függőség: mit lehet tenni?

        Egy korsó sör elfogyasztását a barátokkal a hétvégén, néhány szelvénnyel játszott LOTTO-játékot természetesen nem tekintünk...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.