• Segítsüti - Édes a segítség

        Szerző:
        WEBBeteg

        Idén tavasszal is összefog 30 gasztroblogger egy jó ügyért. Süteményeket készítenek, amelyekre aztán a jószándékú segíteni vágyók licitálhatnak, és aki a legmagasabb összeget ígéri, viheti a sütit, és még azzal a jó érzéssel is gazdagabb lehet, hogy segített egy jó ügyért dolgozó alapítványnak.

        Genetikai rendellenességek

        Jelenleg körülbelül 4000 genetikai rendellenesség ismert. A legtöbbjük nagyon ritka, minden több tízezredik vagy több milliomodik ember érintett, ám vannak ettől gyakrabban előforduló betegségek. Genetikai rendellenességek>>

        A már hagyományosnak mondható Segítsüti akció kedvezményezettje ezúttal a Borsóházat üzemeltető Borsószem Gyermekfejlesztő Közhasznú Egyesület, és rajtuk keresztül a terápiákon részt vevő sérült gyermekek és családjaik, akik számára nagyon fontos, hogy személyre szabott fejlesztésben részesülhessenek. A Borsóházban a szakemberek egyéni állapothoz igazodó, speciális eszközökkel és módszerekkel végzett, komplex rehabilitációs és fejlesztő tréningeket végeznek.

        "Sok gasztronómiához kapcsolódó jótékonysági eseményt ismerek és segítek, de a Segítsüti az egyik legrégebbi és legjobb hangulatú akció, vidám süti licit, most sérült gyermekek javára. Mindenkit arra bíztatok, tapasztalja meg a licitálás nagyszerű élményét, és lehetőségei szerint támogassa az akció sikerét.” – kéri Mautner Zsófia  gasztroblogger és műsorvezető.

        Hirdetések
        Alapítványok, egyesületek a WEBBeteg címtárában

        Alapítványok, betegszervezetek, egyesületek adattára a WEBBeteg címtárában, elérhetőséggel, információkkal, tevékenységi területek leírásával. Alapítványok, egyesületek a WEBBeteg címtárában>>

        Azok, akik licitálnak a süteményekre, hozzájárulnak, hogy a fejlesztőközpont számára mozgásfejlesztő és speciális terápiás eszközöket, illetve fejlesztő játékokat tudjon a Segítsütit bonyolító Segítsüti Közhasznú Alapítvány beszerezni.

        „Ezzel a kampánnyal lehetőségünk nyílik olyan eszközök beszerzésére, melyeket régóta szeretnénk, mert általuk bővíthető a fejlesztések lehetősége, illetve olyan új terápiákat és diagnosztikai rendszert tudunk elindítani, amelyek által most teljessé válhat a gyermekek ellátása." – mondta el a Kismándor Csilla, a Borsószem egyesületi elnöke.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Minden tepsi sütemény kikiáltási ára 1000 Ft lesz, innen indul a licit március 30-án. Az édességekre április 2-án 16:00 óráig lehet licitálni a Segítsüti honlapján a Sütiárverés menüpont alatt. A közreműködő gasztrobloggerek nagy része maga is szülő, akiket mélyen érint, ha egy gyermek sérülten születik és fejlesztésre szorul, ezért is álltak mind a kezdeményezés mögé újra.

        A Borsóház kis gondozottjai remélik, hogy sok édesszájú segíteni vágyó emberhez eljut a hír: már egy tepsi süteménnyel is sokat tehetnek értük! Licitre fel!

        Bővebb információ:

        http://segitsuti.hu/20150323_2015_tavaszi_segitsuti

        http://borsohaz.hu/

        (properpr.hu)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Indul a nyaralás! Veszélyek a vízparton és a vízben

        A figyelmeztetések ellenére minden évben történnek vízbe fulladások vagy vízi balesetek, pedig szinte minden esetben ki lehetne védeni a balesetet, a tragédiát.

        Orvosok vonóval: május 28-án koncertezik a kvartett

        A négy belgyógyász orvosból álló Semmelweis Vonósnégyes tagjai többféle hangszeren is játszanak, munka után összejárnak és gyakorolnak, gyakran pedig koncertre hívják őket.

        Ápoló- és védőnőhiány: nagyobb probléma, mint a kevesebb orvos?

        Az EU átlagához képest 25 százalékkal kevesebb a magyar kórházakban az ápoló, a szakdolgozói kamara, a MESZK honlapján több mint 200 álláshirdetés olvasható. Amíg nem találnak megfelelő szakdolgozót a kórházak, bérnővért alkalmaznak, magasabb fizetésért.

        Gyógyszerbiztonság: új adatbázisba kerülnek az étrend-kiegészítők

        Megújul egyebek mellett az étrend-kiegészítők és a speciális gyógyászati célra szánt tápszerek adatbázisa – köszönhetően egy, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló projektnek.

        Országjelentés: az összes halálozás egynegyede elkerülhető lett volna!

        A szív- és érrendszeri betegségek tartoznak hazánkban a fő halálokok közé, ezek hátterében pedig olyan rizikófaktorok vannak, mint a dohányzás, elhízás és a túlzott alkoholfogyasztás. A daganatos megbetegedések a dobogó második fokára kerültek.

        Süteménylicit indult a totálkárosra tört mentőorvosi autó pótlására

        A Magyar Gyermekmentő Alapítvány totálkárosra összetört mentőorvosi autójának pótlásához vagy átalakításához járulhatnak hozzá egy süteménylicit résztvevői április 5. és 8. között.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.