• Ismét indul a Suliturné program

        Szerző:
        WEBBeteg

        Már jelentkezhetnek az érdeklődő tanintézmények vezetői és diákjai a Suliturné elnevezésű ingyenes programra, amely a méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeire hívja fel a fiatalok figyelmét.

        Az iskolák számára ingyenes program a 12-24 éves korosztályt szólítja meg: a foglalkozás első részében koncerten vehetnek részt a diákok, a második részben pedig a méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeiről, valamint az egészségtelen életmód kockázatairól beszélnek a Dirty Slippers zenekar tagjai, akiket egészségügyi dolgozók készítettek fel a lényeges információkkal.

        Hirdetések

        A prevenciós koncerttel egybekötött előadást az idei tanévtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet és a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda is támogatja - közölte Lobó-Szalóky Lázár, a program ötletgazdája, a zenekar énekese, gitárosa az MTI-vel.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A Dirty Slippers a múlt tanévben határon innen és túl mintegy 250 oktatási intézményben járt a Suliturnéval. Ellátogattak Erdélybe, a Felvidékre és a Vajdaságba, Magyarországon többek között Mezőkovácsházán, Kecskeméten, Tiszafüreden, Karcagon, Egerben és Jászberényben tartottak előadásokat.

        A 2005-ben alakult együttes tagjai Csongrádi Imre (basszusgitár), Nagy István (dobok), Felföldi Zsolt (zongora) és Lobó-Szalóky Lázár (ének, gitár). Ne gyere többet című legújabb dalukat - amelyet már a hazai, vajdasági és erdélyi rádiók is játszanak - csaknem 50 ezren tekintették meg a napokban a legnagyobb videomegosztó portálon.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        A mentális egészség fejlesztéséért

        Harminckilenc millió forintot nyert a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Egészségfejlesztési Irodája a mentális egészség megőrzésével, javításával kapcsolatos programokra. Az előadások, tanácsadások, klubfoglalkozások augusztusban kezdődnek.

        Mi mindenre jó a pálinka? Tényleg van gyógyító hatása?

        Mint a tengeri hajósoknak a rum, a magyar embernek a pálinka volt az univerzális, külsőleg-belsőleg használható csodagyógyszer. Milyen előnyei és hátrányai vannak a fogyasztásának?

        Halálos alkoholmegvonás: a delirium tremens

        A delirium tremens olyan akut krízishelyzet, mely hirtelen alkoholmegvonás talaján fejlődik ki és potenciálisan halálos kimenetelű lehet. A jelenség az alkoholfüggőség által kialakított akut fizikális elvonási tünetek egyik legsúlyosabb formája.

        A HPV-oltás biztonságos és hatékony

        A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás biztonságos és hatékony védelmet nyújt a fiatal lányok és nők számára a méhnyakrák kórokozója ellen - derült ki egy új, független tanulmányból, amely megerősítette az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi megállapításait.

        Alkoholizmus - Mit tehetnek a hozzátartozók?

        Kedves Doktornő, mit tehetnek a családtagjai azért a 78 éves férfiért, aki napi 4-6 üveg sört, 3-4 felest iszik, ettől rendkívül agresszívé és önveszélyessé válik. Ő maga nem ismeri be, hogy problémáit az ital okozza. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Az év második felétől már húsz egészségügyi szűrőbusz járja az országot

        Elsősorban a daganatos betegségek megelőzése érdekében tíz egészségügyi szűrőbusz járja az országot, ez a flotta hamarosan megduplázódik - közölte a miskolci önkormányzat rendészeti bizottságának elnöke, a városi Salkaházi Sára-program igazgatója.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.