1972-ben születtem Budapesten. Jelenleg Móron élek, két fiú és egy lány édesapja vagyok.
1998-ban diplomáztam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, Budapesten.
Utána Tatabányára költöztem, ahol az Szt. Borbála Kórház Sebészeti Osztályán dolgoztam öt évig. Itt tanultam meg a sebészet alapjait, emellett a kórház Proktológiai Szakrendelését már azzal a céllal látogattam, hogy a proktológiában nagy jártasságot szerezzek.
Itt egy ideig a rektoszkópiás szűrővizsgálatokat is én végeztem.
2003-tól a Móri Kórház Sebészeti Osztályán és Szakrendelésén dolgoztam az osztály megszűnéséig. 2004-ben tettem le a sebészeti szakvizsgát kiválóan megfelelt eredménnyel. Munkám, szaktudásom elismeréseként 2007-ben adjunktusi kinevezésben részesítettek.
Proktológiai magánrendelést 2006-tól folytatok. A szakrendelés célja, hogy a páciens végbél-megbetegedését járóbeteg-szakellátáson belül, a lehető legkisebb megterhelést okozva gyógyítsuk meg, saját célommal egyezik, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Ennek a kihívásnak az állandó önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni.
2008-ban indítottam az országban egyedüli módon, végbélbetegségekkel kapcsolatos orvosi felvilágosító blog oldalamat, amelynek rendszeres bejegyzéseit havonta többezren olvassák. Célom ezzel a hazánkban általánosan tapasztalt, sajnálatosan igen alacsony szintű egészségkultúra fejlesztése, melyre meglepően nagy igény mutatkozik.
Várom magánrendelésemen, forduljon hozzám bizalommal!
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések PR témában:
Fogyókúra gyógyszeres segítséggel Erős szívdobogás - Mi bajom lehet? Örökölhető az allergia?