• Állandó segítség a változókorban

      Szerző:
      WEBBeteg

      A változókor tüneteivel szinte mindannyian megismerkedünk 40-es éveinket követően. Tudatosan kell készülnünk erre az élethelyzetre, legyünk tisztában azzal, mit tehetünk azért, hogy 40, 50 vagy 60 évesen dinamikus, teljes életet élhessünk. Ugyan számos hatékony, hormonpótló gyógyszer létezik, amelyek segíthetnek a menopauza időszakában, azonban ezeknek lehetnek esetenként kedvezőtlen mellékhatásaik is. Éppen ezért meg kell nézni, hogy milyen egyéb megoldásokban bízhatunk. Érdemes olyan természetes készítményt választani, ami folyamatos segítséget nyújt a változókor különböző szakaszaiban.

      Nőként már harmincas éveink vége felé egyre többször felmerülhet a kérdés bennünk, vajon nálunk mikor és hogyan jelentkezik majd a változókor. Az olyan tünetekkel, mint a hőhullámok, izzadás, gyakori fejfájás, vagy feszültség érzése mindannyian tisztában vagyunk, viszont azt talán kevesebben tudjuk, hogy már jóval ezek megjelenése előtt sokat tehetünk mozgással, életmóddal és megfelelő étrend-kiegészítőkkel elkövetkező évtizedeink egészségéért és jó életminőségéért. Nem szabad elodázni a szembenézést, hiszen már 40-es éveink első felében csökkenhet a menstruáció gyakorisága, észrevesszük, hogy romlik hajunk minősége. Ennek hátterében az ösztrogénszint csökkenése áll, amely a menopauza legfontosabb kiváltó oka.

      Amennyiben dohányzunk, nem mozgunk rendszeresen és „össze-vissza” eszünk ez a folyamat korábban és sokkal erőteljesebben fog jelentkezni. A jó hír, hogy sosem késő változtatni, elhagyni a rossz szokásokat, hetente legalább háromszor beiktatni valamilyen mozgást és étrendünkbe beemelni a rostokban és vitaminokban gazdag ételeket. Szintén az első, a menopauzát még csak megelőző tünetek jelentkezésekor érdemes orvoshoz fordulni, elmenni mammográfiai szűrésre és csontsűrűségmérésre, valamint olyan, természetes, hormonmentes készítményt keresni, amely segít enyhíteni a tüneteket és hozzájárul a jobb életminőséghez.

      40-es éveinkben a hormonális egyensúly lehető leghosszabb ideig történő megtartása és az olyan tünetek enyhítése, mint például a hangulatingadozások a legfontosabb cél.

      Az 50. születésnapot átlépve, a menstruáció elmaradása után, már a menopauza általánosan előforduló és az életminőséget rontó következményei ellen kell felvenni a harcot. A hőhullámok, éjszakai izzadás, gyakori fejfájás, az erőszint hirtelen és rohamos csökkenése, a rosszkedv, vagy ingerlékenység megnehezíti a mindennapokat, próbára teszi az emberi kapcsolatokat. Ilyenkor nagyon fontos tudatosan figyelni magunkra, tisztában lenni azzal, hogy nem mi változtunk, csak a hormonok játékának vagyunk átmeneti áldozatai. Mozgással, megfelelő táplálkozással és B6-vitamint is tartalmazó, kifejezetten a menopauza e szakaszában hatékony természetes készítmény segítségével „újratölthetjük” energiaraktárainkat.

      60-as éveinkben pedig csontjaink egészsége és mobilitásunk megőrzése érdekében kell mindent megtennünk. Ugyan a menopauza tünetei általában eddigre eltűnnek, az ösztrogénszint csökkenése jelentősen hozzájárul csontsűrűségünk romlásához, ami akár súlyos csontritkuláshoz és annak következményeként törésekhez is vezethet. 

      Femarelle

      Pedig 60 évesen az élet számos területén helyt kell állnunk. Nagyszülőként foglalkozni az örökmozgó unokákkal, összehívni a családot a különböző ünnepekre, sőt, nyugdíjas éveink előtt munkahelyünkön is számítanak tudásunkra, tapasztalatunkra. Ebben az időszakban felértékelődik az olyan nélkülözhetetlen vitaminok és ásványi anyagok fokozott fogyasztása, mint a csontok erősségét segítő D3- és B2-vitaminok, a kalcium, a biotin, vagy a szójakivonat.

      Van tehát segítség a változókorban

      Aktív élettel, mozgással, egészséges ételekkel és a változókor átmeneti nehézségein átsegítő készítmények alkalmazásával az évek számától függetlenül adott a lehetőség, hogy aktív, energikus nőként éljük meg a mindennapokat. Jó életminőséget teremtsünk magunknak, ezzel pedig örömet szerezzünk családtagjainknak is.

      Femarelle

      Femarelle® DT56a fermentált szójakivonatot és lenmagkivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő termékcsalád.
      További információk és rendelés: www.valtozokor.hu

       

      Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!

      (Femarelle)

      Legutóbb frissült:
      • WEBBeteg.hu