Egy magyar ötlet, ami jelentősen lerövidítheti a betegek várakozási idejét

szerző: Molnár Judit, újságíró-szerkesztő - WEBBeteg
megjelent:

Kevés hasonlóan idegtépő időszak létezik, mint amikor valakit tumorgyanú miatt küldenek kivizsgálásra. Addig a mindent eldöntő pillanatig, amíg a diagnózis meg nem születik, egy sor vizsgálaton esik át a beteg, melyek közül daganatos kórképek esetén a szövettani vizsgálatnak jut a legjelentősebb szerep.

Tudta, hogy ma Magyarországon egy szövettani mintára több mint 14 napot kell várni? Tehát legalább ennyi időt tölt a beteg bizonytalanságban és kezelés nélkül, pedig mindannyian tudjuk, hogy rákos megbetegedések esetén az idő (a korai felismerés és az időben elkezdett terápia) döntő tényező. Erre a problémára kereste meg a megoldást a Vitrolink debreceni fiatalokból álló kutatócsapata.

Hogy mennyire sokakat érintő problémáról van szó, arra az elszomorító statisztikai adatok nyújtják a legjobb bizonyítékot. Évente 30 ezer emberéletet követelnek hazánkban a daganatos megbetegedések, amik sajnos folyamatos növekvő tendenciát mutatnak (2011-ben például másfélszer többen hunytak el rákos betegségben, mint 50 évvel ezelőtt). A tudomány fejlődésének köszönhetően ezzel szemben a diagnosztikai eszköztár folyamatosan újabb és korszerűbb megoldásokkal bővül, ami jobb esélyeket helyez kilátásba. A probléma forrása azonban máshol keresendő.

Magyarországon körülbelül 250 patológus szakorvos tevékenykedik, ami éppen a fele annak a számnak, amire a betegek gördülékeny ellátásához szükség lenne. Miután a rákdiagnózishoz nélkülözhetetlenek azok a vizsgálatok (pl. szövettani, citológiai minták elemzése, a tumor stádiumának megállapítása), amelyeket a patológián végeznek, világossá válik, hogy miért kell sokkal többet várnunk egy szövettani leletre a kelleténél (Svédországban például általában 2-3 nap alatt megszületik az eredmény). Nincs elég szakember. Mindemellett jó tudni, hogy a szövetmintákat a patológusok egyenként, mikroszkóp alatt, szabad szemmel vizsgálják, ami rendkívül kimerítő és időigényes folyamat.

Miként segít ebben a Vitrolink szolgáltatása?

Képzeljünk el egy olyan képelemző és döntéssegítő szoftvert, ami a mikroszkóp előtt töltött időt szignifikánsan lecsökkenti, vagy másképpen kifejezve drasztikusan megnöveli az egy nap alatt megvizsgálható minták, vagyis betegek számát. Ez nem csupán a sokszorosan túlterhelt patológusok munkáját könnyíti meg, de a betegek számára is jó hír, hiszen hamarabb értesülhetnek az állapotukról.

Felismertük azt, hogy szükség van olyan megoldásokra, amik lényegesen egyszerűbb kezelhetőséggel, a világ bármely pontján a patológusok rendelkezésére állnak, méghozzá úgy, hogy közben a szakorvos nincs arra rákényszerítve, hogy szakítson a mindennapi, rutin módszereivel. – mondta el Szarka Máté, a Vitrolink egyik ötletgazdája, alapító tagja és ügyvezetője.

Szarka Máté

Szarka Máté

Szarka Máté, Debreceni Egyetem,
Molekuláris Medicina Kutató Központ,
Horváth Csaba Elválasztástudományi Laboratórium

Hogyan kell elképzelni a platform gyakorlati alkalmazását?

A patológus a munkája során a sejtek osztódásszámának meghatározását végzi a szövettani mintából készített metszeteken, amivel igazolható a daganat jelenléte (hiszen a rák kialakulása folyamán a normális sejtosztódási folyamatokat megváltoztatja). Esettől függően a fénymikroszkóp segítségével több tucat, nagy nagyítású látótérben számolja meg ezeket a bizonyos osztódásokat. Ez a munkafolyamat roppant időigényes és fárasztó, hiszen folyamatos koncentrációt igényel a hibák elkerülésének érdekében.

A VitroCloudApp használat közben
A VitroCloudApp használat közben

„Nem helyettesíti a patológust, hanem segíti”

Sz. M.: - A VitroCloudLab tulajdonképpen az abnormális sejtosztódások valós időben történő automata felismerésére és analízisére szolgáló eszköz, ami a vizsgálat adatainak kiértékelésére, exportálására, kimutatások készítésére, illetve másodlagos szakvélemény kérésére is alkalmas. Ehhez először a felhasználói platformon keresztül a patológus feltölti a látótérről készült képeket (amelyeket általában amúgy is elkészít a jegyzőkönyvéhez, leletezéshez), megmutatja a szoftverünknek, hogy mit keres benne (sejtforma, jellegzetes alakzat), és pár másodperccel, néhány kattintással később megkapja a találatokat. Ezután jóváhagyja a kapott eredményeket (ellenőrzi, hogy jók vagy rosszak a szoftver találatai). Az így elfogadott sejtmutációkat a rendszer minden esetben elraktározza, így öntanuló módon működik, vagyis a folyamatos használat során egyre gyorsabban, egyre precízebb eredményekhez juthatnak hozzá a szakemberek. Ez nemcsak rövidebb időtartamú vizsgálatot eredményez, hanem olyan esetekre is megoldást kínál, amikor egy metszet vagy minta sérült vagy hiányos. Ilyenkor a szabad szemmel történő áttekintés is nehezebb és időigényesebb, azonban a program adatbázisában szereplő, hasonló találatok hozzásegíthetik a szakorvosokat az eltérések pontos meghatározásához.

Szakvélemény a világ másik végéből

A szolgáltatás a Magyarországon egyelőre gyerekcipőben járó digitális patológiai szemléletnek is igyekszik megfelelni, hiszen felhő alapú, amellyel a mai technológiai lehetőségek előnyeit kihasználva időtől és helytől függetlenül nyomon követhető a kutatási eredmények alakulása. Mindez azt jelenti, hogy segítségével a világ bármely pontján tevékenykedő patológushoz eljuttatható egy-egy minta, így nemcsak a gyorsabb diagnózisalkotásra, hanem az online konzultációra, szakvélemények kérésére is lehetőséget teremt.

Költséghatékony alternatíva a szövetvizsgálatokhoz

Sz. M.: - Szoftverünk talán legfontosabb előnye, hogy nem igényel speciális optikai eszközöket és nagy számítástechnikai kapacitásokat, hiszen az elemzések nem a felhasználó számítógépének teljesítményétől függenek, hanem a feldolgozást a mi szervereink biztosítják. Vagyis az intézetnek, ahol a patológus dolgozik semmilyen beruházásra nincs szüksége, csupán a már meglévő infrastruktúrára és internetkapcsolatra. A program annyira jól alkalmazkodik, hogy akár egy mikroszkópra illesztett telefonnal is készíthet a patológus elemzéseket.

A VitroCloudLab jelenleg még tesztelés alatt áll, azonban a képelemzési elvének tudományos validálása már megkezdődött, továbbá TDK és konferencia formájában már publikáció is született róla. A közeljövőben várhatóan egy kisebb patológus csoport számára már elérhető lesz a felület tesztelés céljából, amely csoportba olyan patológusok jelentkezését várják, akik szeretnék kipróbálni a program béta változatát.

Sz. M.:- A fejlesztéseinkbe szeretnénk aktívan bevonni a patológusokat és sejtbiológiával foglalkozó szakembereket, hogy a lehető legjobb és leggyorsabb döntéstámogató rendszer segíthessen az onkológiai szakvélemények megalkotásánál. Ez folyamatos kommunikációt és fejlesztést igényel a felmerülő igények kielégítésére és így a rendszer folyamatos továbbfejlesztésére. Októberben a szakmai közönség is megismerheti a szoftver előnyeit, amikor egy országos patológus találkozó keretein belül bemutatjuk eddigi munkánkat, és terveink szerint jövő év első negyedévére már szélesebb körhöz is el tud jutni az applikáció.

Ötlettől a valóságig: a cél egy oktatást és gyógyítást segítő eszköz és daganat-regiszter létrehozása

A Vitrolink csapata jó példát szolgáltat arra, hogy hogyan lehet egy hasznos ötletből működő megoldást létrehozni, viszonylag rövid idő alatt. Hasonlóan más, innovatív megoldással szolgáló csapathoz, ők is startup vállalkozásként léptek a fejlődés útjára.

Dr. Szarka István és Szarka Máté
Szarka Máté, Debreceni Egyetem, Molekuláris Medicina Kutató Központ, Horváth Csaba Elválasztástudományi Laboratórium

Sz. M.:- Egyetemi tanulmányaink továbbgondolásával mikroszkópi megoldások fejlesztésében láttuk a lehetőséget arra, hogy adjunk valami hasznosat és előremozdítót az egyetemeknek, laboroknak. Csapatunk mára igazán tehetséges és megfelelően motivált társakkal bővült. Meghatározó változásokon vagyunk túl, de a befektetett munkának megvan az eredménye, hiszen egy olyan megoldást alkottunk meg, ami segít korunk talán legjelentősebb egészségügyi problémájának, a ráknak a diagnosztizálásában és felismerhetőségének oktatásában. Legfőbb célunk egy olyan komplex és új megközelítésű tumor adatbázis létrehozása, ami minden patológus számára statisztikán nyugvó alapot biztosít, legyen szó oktatásról vagy klinikai alkalmazásról.

Kik alkotják a Vitrolink csapatát?

A csapat összetétele a megalakulás óta sokat bővült és formálódott, mint ahogy a megoldásaik is folyamatos fejlődésen és átalakuláson mentek és mennek át. Jelenleg két biotechnológus, három programozó és egy ügyvéd munkálkodik a VitroCloudLab fejlesztésén.

WEBBetegForrás: WEBBeteg
Szerző: Molnár Judit újságíró-szerkesztő

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.