Veszélyes lehet az alacsony libidóra alkalmazott hormontapasz

Független Hírügynökség
megjelent:

Nem hatásos, sőt veszélyes is lehet a tesztoszterontapasz, amelyet a nemi vágy helyreállításához ajánlanak méh- és petefészek-eltávolítás után. Erről kedden jelent meg tanulmány a Drug and Therapeutics Bulletin című brit orvosi lapban.

Az amerikai Procter and Gamble által gyártott nemihormontapaszt Intrinsa néven forgalmazzák sok európai országban, de az Egyesült Államokban nincs engedélyezve.

A brit orvosi lapban közölt tanulmány a tapasz számos klinikai kipróbálásának eredményeit vetette egybe, és arra a következtetésre jutott, hogy a tapasznak aggasztó mellékhatásai is vannak. A tanulmány szerint a klinikai teszteket nem megfelelően hajtották végre.

A brit lap kétségbe vonta azt a módszert, ahogyan a klinikai kipróbálásra összeválogatták a kísérleti alanyokat. Például a megcsappant nemi vágy tünetegyüttest gyakran nem megfelelő kérdőív alapján állapították meg.

Sok a kellemetlen mellékhatás

A tesztek során sok olyan nőnek is javult a nemi vágya, aki csak hatóanyag nélküli placebót kapott, ami arra enged következtetni, hogy náluk nem az alacsony hormonszint volt a probléma oka. Más nők esetében pedig megkérdőjelezhető az adatokból, hogy csakugyan alacsony volt-e a libidójuk, amikor a kísérletbe bekapcsolódtak.

A két legnagyobb teszt során - amelyben 500 nő vett részt - 75 százalékos volt a nem kívánt mellékhatások gyakorisága.

Ezek főleg bőrreakciók voltak. A nők 10 százalékánál jelentkeztek pattanások, szőrnövekedés, hajhullás, mellfájdalom, súlygyarapodás, álmatlanság, a hang mélyülése és migrén.

A brit tanulmány szerint nem tudni, hogy a tesztroszterontapasz használata hosszú távon biztonságos-e, a nem kívánt mellékhatások viszont általánosak, és ezek egy része nem is visszafordítható. "Mindezek miatt nem ajánlhatjuk az Intrinsát a szexuális funkciózavarokkal küzdő nőknek" - vonja le a következtetést a brit orvosi lap.

(Független Hírügynökség)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Ultrahangközpont - Dr. Gergely Mária, radiológus
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.